Bódog Tamás az a magyar labdarúgó, aki aktív pályafutása alatt itthon tán méltatlanul kevés figyelmet kapott. Meglehet azért, mert miközben Garami József kezei alatt lett élvonalbeli focista, 24 évesen “kiiratkozott” a magyar futballból. Pécsről, nevelőegyesületéből a német Regionalliga Südbe, az SSV Ulm 1846 csapatához igazolt, ami valljuk be, meglepő húzás. Ha valaki akkoriban az NB1-et a német harmadik vonalra cserélte, azt minimum bolondnak nézték és elfelejtették.
Tanulóévek
Igen ám, de Bódognak 1997-től itt bizonyos Ralf Ragnick lett az edzője, aki ezzel a Baden-Württemberg tartományi kis csapattal 1998 nyarán szép csendben feljutott előbb a Bundesliga 2-be, majd egy évre rá a német élvonalba.
Bódog később is jó, mai szemmel nézve a legjobb helyen futballozott. Ulmból rövid kitérő után a Bundesliga 2-be és Mainzba tette át a székhelyét, ahol nyolc éven át nem mástól, mint Jürgen Klopptól kapta a taktikai utasítást. A későbbi dortmundi, jelenlegi liverpooli sikeredző a magyar védővel a kezdőben jutott fel a Bundesligába.
Kilencvenkét bajnokin viselte az első csapat mezét, amikor 36 évesen már nem bírta a tempót, a második csapatba szorult. A kiöregedő magyar futballsztárok közül sokan azonnal NB I-es kispad után kiáltanak és meg vannak sértődve, ha a vágyuk nem teljesül azonnal. Hozzájuk képest a „Bódog és Dárdai félék” azt mondták veretes Bundesliga-pályafutásuk után, hogy még nincs itt az ideje a vezetőedzősködésnek, mert
sokat kell még tanulnunk, sok tapasztalatot kell még szereznünk, hogy vezető edzők lehessünk.
Bódog e gondolatiság mentén 2006-tól a Mainz második csapatában játékosként eltöltött utolsó három évéből kettőben már Jürgen Klopp kollégájának vallhatta magát, hiszen míg Klopp az első csapatot vitte, Bódog a másodiknak volt a játékos-pályaedzője.
Két éves magyarországi, Videoton – 2009-11 között Mezey Györgynek volt a pályaedzője – kitérő után visszatért Németországba, mert ulmi edzője, Ralf Ragnick hívta ismét. A Red Bull Leipzig másodedzőjeként az ulmi kaland után másodszor, ezúttal három éven át figyelte, miként kell egy Regionalligában vitézkedő klubból ma már Bundesliga szinten is meghatározó csapatot építeni.
Kérdés persze, mikor elég a tanulásból, mikor adja meg az élet a lehetőséget, hogy saját felelősséggel, vezetőedzőként irányíthasson csapatot? Nos, a felkérés a Bröndby másodedzői állásában találta meg.
Bódog elhivatottságát, önbizalmát jelzi, hogy az amúgy mind anyagilag, mind szakmai, mind pedig a sportágat körülvevő kultúra terén a magyarnál sokkal előrébb járó Dániát – mindenkit meglepve – váratlanul az eddig bukdácsoló és kilátástalan játékot nyújtó Diósgyőr kispadjára cserélte.
A DVTK a 2016/17-es szezon felkészülését még Egervári Sándorral kezdte el, de a szakember meg sem várta a bajnoki rajtot, már június végén, a magyar-belga Eb-nyolcaddöntő szünetében lemondott. Egervárit Horváth Ferenc váltotta, aki kieső helyre vezényelte a csapatot. A hírek szerint mindkét szakembernek a “nem első osztályú játékoskerettel” volt problémája.
Ezért is csodálkoztak többen is, hogy a pályafutása első vezetőedzői megbízatását kezdő Bódog ezzel a gyengének minősített játékosállománnyal a reméltnél sokkal jobb rajtot vett.
Bódog berúgta az ajtót
Általánosságban a tapasztalat azt mutatja, az idény közbeni edzőcsere alkalmával az új szakvezető nem szokott különösebben belenyúlni csapata szerkezetébe és játékrendszerébe, mondván, kevés az idő, abból főzök, amit örököltem, ez még nem az én csapatom, ergo bármilyen markáns váltás túl nagy kockázattal jár. Ezért honi szokás szerint a mondjad azt, hogy “a csapatnak fizikális problémái vannak, kis módosításokkal vidd tovább elődöd munkáját és a következő bajnoki szezonban vállald csak saját munkádért a felelősséget” elv szerint próbálják az edzők átvészelni az átmeneti időszakot, bízva abban, hogy egy-egy edzőcsere alkalmával a játékosok pár meccs erejéig úgyis összekapják magukat, lévén az “új seprűnek” bizonyítani illik.
Ha úgy tetszik a DVTK vezetői megfelelő időpontban cseréltek, pont a vb-selejtező miatti válogatott szünet kezdetén nevezték ki Bódog Tamást, akinek így négy-öt nap helyett három teljes hete maradt az ismerkedésre.
Bódogon az is látszik, hogy nem Magyarországon, nem a Nemzeti Sportos panelnyilatkozatokon szocializálódott. Kommunikációja gyökeresen eltér az itthon szokásos kliséktől.
- Már négy meccsen van túl, de eddig még egyszer sem nyilatkozta, “még kell egy kis idő, amíg összeszokunk”. Ehelyett a három hetes szünetben pillanatok alatt maga képére formálta az addig szenvedő és kilátástalan futballt bemutató és “vak játékosokkal” rendelkező diósgyőri csapatot.
- Azt sem nyilatkozta, hogy a kiesés ellen vívott harcban „számunkra csak a győzelem elfogadható, döntetlenekkel nem érünk semmit”, hanem többször is arról a futballvízióról beszélt, amit be szeretne mutatni csapatával és amit nyilatkozatához hűen viszontláttunk eddigi meccseiken.
- Eddig még egyszer sem hivatkozott a játékosállomány minőségére, nem keresett kifogást, mint ahogy a magyar edzők szokták – vagy mint ahogy az egyre inkább magyarrá váló Thomas Doll is tette legutóbb -, amikor nagyon nem megy.
- Nem azon lózung mentén értékeli munkáját, ami évtizedek óta, megmételyezi a magyar futballközeget, miszerint „az edzőt az eredményei minősítik”, hanem egy dolgot figyel: fejlődik-e a csapata játéka, vagy sem? Ha igen, akkor az értelemszerűen magával hozza a kívánt eredményességet is.
Bódog nem csak a magyar hagyományokkal szakított, hanem a Dárdai vonallal is, amely az idény közbeni csapatátvételkor első lépcsőben a stabilizációt írja elő, a biztos védekezésre alapozott csapatmunkára épít – ezt láthattuk Berlinben.
Ha Jürgen Klopp volt Mr. Dortmund, akkor Bódog Tamás lesz Mr. DVTK?
Kedden 18 órától a DVTK a listavezető Honvédot fogadja. Az Újpest (3-1), a Ferencváros (1-1) után újra nem lesz egyszerű dolga. A kispesti sikersorozat egyik kulcsáról, a Marco Rossi által rogyásig gyakoroltatott területszűkítéses védekezésről korábban már ejtettünk szót, így kifejezetten érdekes összecsapásra számíthatunk: az OTP Bank Liga 26. fordulójában két korszerű futball, az aktív csapatvédekezés két külön iskolája, a láncban védekező Honvéd és a rombuszban letámadó DVTK csap össze. Ez utóbbit tanította meg rekordsebességgel Bódog a diósgyőrieknek. Hamarjában mutatunk is rá két példát.
Jelenet az FTC-DVTK meccsből. A labda a középső harmadban az FTC balhátvédjénél, az egész DVTK rombusz alakzatban letámad, kikényszeríti a hibát.
A labda a a Fradi védőharmadában a diósgyőri csapat rombusz alakzatban letámad, kikényszeríti a hibát.
Persze Bódog Tamás játékosai mindettől nem lettek egy csapásra jobbak, képzettebb labdarúgók. Ellenben, noha a kiesés ellen küzdenek, az eddig megszokottól eltérően láthatóan szétdurranó önbizalommal lépnek pályára. A csapategység és az “ide nekem az oroszlánt is” hangulat láthatóan attól jött meg, hogy a pályán lévők mindegyike tisztában van azzal, egyesével és csapat szinten milyen feladatot vár el tőle edzője. Márpedig önbizalma kizárólag annak a játékosnak lehet, aki tudja mit várnak tőle és tudja azt is, hogy az nem elrugaszkodott, biztonsággal meg fogja tudni valósítani.
Bódog ráadásul nem csak védekezésben, de támadásban is egységet követel csapatától. Láthatóan megpróbálja megvalósítani azt a Jürgen Klopp és Ralf Ragnick által is képviselt modern futballszemléletet, ahol csak nevében és az alapfelállás szerint léteznek a különböző csapatrészek, amúgy kilencven percen keresztül tíz ember egyszerre védekezik és támad, ha kell.
A magyar közvetítéseken elég ritkán sikerül kiszúrni olyan időpillanatot – kivéve persze a rögzített szituációkat – ahol támadásvezetés közben egy képernyőn látszik egy csapat mind a tíz játékosa. A DVTK támadásvezetései közben nem nyúlik meg, nincs ácsorgó játékos, mozgásban van az egész csapat, mindenki felfejlődik a támadáshoz.
Bódog Tamás bő egy hónapot, két kupameccset és két bajnokit tud maga mögött.
Összehasonlítva Horváth Ferenc Újpest és Fradi elleni bajnokijaival a statisztika azt mutatja, Bódog DVTK-ja jelentősen, 8-10 százalékkal többet birtokolta a labdát és meccsenként 25-30 párharccal többet nyert meg, mint a csapat elődje idejében.
Aki figyelmesen nézte a Ferencváros elleni mérkőzés vége utáni pillanatokat azt is láthatta, Bódog egyesével ölelte át játékosait, köszönte meg nekik a munkát. Jürgen Klopp hasonló gesztussal jelzi, ugyan én vagyok a főnök, de a labdarúgó, mint munkatárs, mint partner nélkül fabatkát sem érek.
A DVTK évek óta identitászavarral küzd, hiszen nem találta azt a játékstílust, amelyet elvárna saját közege. Bódog Tamás színre lépésével úgy tűnik, Diósgyőrben megnyugodhatnak a szurkolók – a futballfilozófiai probléma megoldódik, német, Klopp, vagy Ragnick szerű kanyart vesz.
Mindezeknek köszönhetően a DVTK már nem egy megalkuvó, kivárásra játszó, mérlegelő, hezitáló csapat Borsodból. Bódog DVTK-ja a meccsbe bátran beleálló, az első perctől tempót diktáló, sok futásra alapozott, agresszív letámadást bemutató, az ellenfelet hibára késztető – nem arra váró -, látványos, akciódús, nagy sebességű futballt játszó csapattá vált.
Ez kell a szurkolóknak. Nem csak Diósgyőrben.
