- Milyen futballörökséget hordoz ellenfelünk?,
- Van-e kapcsolódás a magyar és a svájci futballtörténelem között?
- Mi várható a mérkőzésen?
Azzal tán nem mondunk el újdonságot, hogy a helvéteknél épp úgy az 1890-es években terjedt el a labdarúgás nevű játék, mint a kontinens fejlettebb felén úgy általában. Azonban miután Svájc négynemzetiségű ország, így karakteres, kimondottan rájuk jellemző futball iskoláról, nem igazán tudunk beszélni.
Futballjuk fejlődési ívét az 1920-as évekre inkább a földrajz, mint egy-egy nagy edzőegyéniség formálta – lévén az ország relatív közel van a korszak él futballját képviselő közép-európai térséghez és a ’30-as években (1934, 1938) kétszeres vb-győztes Olaszországhoz is.
A “svájci retesz”
Svájc ezért innen is lesett kicsit, meg onnan is, de mindez futballdominancia kialakulásához nem volt elegendő, csak arra, hogy válogatottjuk játéka során a védekezésre helyezze a fő hangsúlyt.
Ennek a futballgondolkodásnak a végeredményeként ragadt rájuk az állandó jelző, a „svájci retesz”. No meg azért, mert kényszerből, egyfajta futballkísérletként ők alkalmazták először a szabad védőjátékost, ami lényegét tekintve a vegyes védekezés (területvédekezés és emberfogás), amely a későbbiek folyamán csak az 1960-as években terjedt el a világ futballjában Herrera (Inter) segedelmével.
Svájc labdarúgása 1966 és 2000 között hasonlóan mélyre került, mint a magyar 1986 után. Egyik nemzet sem volt tényező a világ, de még Európa labdarúgásában sem. Leszámítva Svájc egy 1994-es vb 16. helyét, egyik ország sem jutott ki se vb-re, se Eb.
Svájc azonban visszanyúlt a régi módszerhez és a földrajzi közelséghez. Ezúttal a németektől kezdtek el tanulni.
Az Európai népvándorlás hatása
A 2000-es évek elejétől átszervezték a labdarúgásukat, legfőképp az utánpótlás képzését. A következetes és módszeres munkájukkal, és a jelentős számú első, illetve másodgenerációs bevándorló gyerek sportágba terelésével – svájci elvétve, de albán, macedón, bosnyák, kameruni, chilei-spanyol, török, zöld-foki szigeteki származású játékos is van a válogatottban – elérték, hogy ma már közvetlen és stabilan a világ elit mögött vannak.
2004 óta csak egyszer, 2012-ben nem jutottak ki az Európa-bajnokságra, míg 2006 óta valamennyi világbajnokságon ott voltak. Jelen állás szerint négy hellyel megelőzve a magyart 16. helyen állnak a FIFA-világranglistán, de nyugodtan kijelenthetjük, ez a négy pozíció a valós különbséget nem tükrözi.
Ennél az adatnál beszédesebb tán a két válogatott játékosainak piaci összértéke.
A jelenlegi svájci válogatott játékstílusa magán hordozza hagyományát. Az erősebb csapatok ellen (lásd Svájc-Portugália 2-0 a 2018-as vb-selejtező 1. fordulójában) a „betonvédekezést és kontrafutballt” alkalmazzák, míg a nála gyengébbek ellen – a szomszédos német mintára -, hatékony labdabirtoklást választanak, technikás, gyors játékkal kombinálva. A 2016-es Eb-n a labdabirtoklást tekintve Svájcé volt az ötödik leghatékonyabb csapat.
Ellenfelünk, hasonlóan, mint mi, a 2016-os Eb legjobb 16 csapata között esett ki. Igaz ők büntetőpárbaj után kaptak ki a lengyelektől. Megjegyezzük azt is, Svájc válogatottja tétmeccsen több, mint egy éve veretlen. Legutóbb 2015 szeptemberében kaptak ki Angliától 2-0-ra az Eb selejtezőn.
Mi várható a magyar-svájci meccsen?
Azonban ismerve Bernd Storck mentalitását, csapatunk győzelemre fog játszani. Kérdés persze, a német mester e cél elérése érdekében milyen taktikát választ?
Azt a biztos védekezésen, földön történő labdakihozatalon alapuló, gyors kontratámadásokra, pontrúgásokra épülő játékot, amivel megleptük a Svájchoz hasonló játékerőt képviselő Ausztriát az Eb-n, vagy azt a nyíltabb, kreatívabbat, amivel ráijesztettünk Portugáliára.
Ne feledjük, mindkét esetben mi szereztük meg a vezetést, így ami biztos, létfontosságú, hogy higgadt, türelmes játékkal péntek este is a magyar válogatott találjon először a hálóba, mert a „svájci reteszt” hátrányból végképp rettentő nehéz feltörni.
Visszautalva Dárdai Pálra: az sem baj, ha ez valamikor a 80. perc után történik meg mindez.
