Azért jó sportújságírónak lenni, mert ha nem is rendszeresen, de egy-egy, a szélesebb köz számára is érdekes sportesemény kapcsán – idén volt ilyen doszt: foci-Eb, olimpia -, másnap a szerkesztőségben az ember, ha akar, ha nem, főszereplővé válik. Záporoznak a mitől, miért, hogyan kérdések.
Csordás kollegina például a Feröer elleni erőlködést követő délelőtt nekem szegezte a kérdést:
Figyelj, nem láttam a meccset, csak 0-0-ás eredményt hallottam, de ezek most ugyanazok a fiúk voltak, akiket bő két hónapja egy ország hordozott a tenyerén?
Csordás kollegina nem totál outsider, így kérdésében semmi él nem volt. Gyermeke bőszen kergeti a labdát egy fővárosi egyletben, így ő, mint lelkes futballanyuka, nyilván nem dőlne kardjába, ha csemetéje felnőve, posztjától függetlenül, mondjuk, Nagy Ádámhoz hasonló karriert futna be.
Kérdése ezért jogos. Mások persze másként fogalmazták meg mindezt.
– így lehetne összegezni a mérkőzés utáni szakmai-, szurkolói- és médiavisszhangokat.
A baj az, hogy a futballt magyarázók nincsenek, nem is lehetnek az öltözőben elhangzott információk birtokában, így jobb híján a meccs után és eredmény ismeretében azonnal, első felindulásból alakítják ki szakmai véleményüket.
Így történhetett, hogy az M4 szakkommentátorának első mondata a mérkőzésről így hangzott:
Hiányzott nálunk a tudatos játék!
Abban senki sem vitatkozik, még Bernd Storck sem, hogy gyengén játszottunk. Ennek kiváltó okairól korábban már írtunk. Ellenben azt az általános vélekedést, miszerint elképzelés nélküli volt a játék, cáfolnunk kell. A kapitánynak, a csapatnak láthatóan volt előzetes elképzelése.
Nézzük hát, mit láttunk mi.
Alapkoncepcióként Bernd Storck a mérkőzés forgatókönyvét a feröeriekkel azonos stílusban játszó Izland elleni Eb-meccshez hasonlóan építette fel. Láthatóan labdabirtoklásra épülő, lapos passzokkal történő – már csak az időjárás miatt is – támadásvezetést kért a játékosoktól úgy, hogy:
- a két tükörszélső meghatározott időintervallum szerint cserélgette pozícióját (Németh/Stieber és Dzsudzsák)
- a 70. percben játékrendszert váltottunk, átálltunk kétcsatáros játékra, 4-4-2-es játékrendszerre. Az eredmény: gólhelyzet Nikolics előtt (73. perc), Nikolics gólpassz Szalainak (78. perc).
- A nyomást tovább fokozva a 80. percben újabb tükörszélsőt hoztunk be Stieber személyében. Az eredmény: Nikolics és Elek 8 m-es lövésébe vetődnek bele a védők (86. perc), egy támadáson belül két gólhelyzet. Stieber lövése gólba tart, majd Dzsudzsák beadása suhan végig a gólvonal előtt (87. perc), Elek 16 m-es ajtó-ablak bombája (89. perc).
Hibapont 1.:
Az előzetes terv szerint labdakihozatalnál Nagy Ádámra hárult a főszerep. A Bologna légiósa, mint mélységi irányító lépett vissza rendszerint a két belső védő közé, miközben a szélső védők feljebb húzódtak. Alapvetés: rendkívül fontos, hogy csapat jól tagozódjon!
A mérkőzés első tíz percében még megfelelő volt a kapcsolat a két középpályás, Nagy és Elek között. Ahogy a kapitány alighanem kérte, Nagy mélységben visszalépett, a két szélső védő felfutó hátvédként a középpályás sor magasságában helyezkedett és Elek is rendszerint támogató mozgást végzett Nagy felé (lásd: képen itt).
Aztán egyre többször bomlott meg a fegyelem. Nagy továbbra is azt csinálta, amit a kapitány kért tőle, de a játékkapcsolat egyre többször szakadt meg közte és Elek között.
A mérkőzésen sokszorosan visszatérő problémát jelentett azonban, hogy Nagy iszonyatosan távol, gyakran 30-40 méterre került a középpályától, amivel lényegében megoldhatatlanná vált a megfelelő ritmusú labdakihozatal. Ebben a játékfázisban érezhető leginkább Gera Zoltán hiánya. A kapitány a múltban többször is hangoztatta, a Ferencváros középpályásának szerepe meghatározó, hiszen a csapat mozgása az ő mindenkori helyezkedéséhez igazodik. Ezért, a Gera-Nagy páros remek összhangja miatt működött az elmúlt bajnokságban eredményesen a Fradi és a válogatott játéka is.
Hibapont 2.:
Az előzetes terveknek megfelelően mindkét szélső középpályásunk, Dzsudzsák és Németh, majd Stieber és tudatosan váltotta egymás. Feladatuk minden bizonnyal az lehetett, hogy keresztbemozgásukkal a felfutó szélsőhátvédnek teret nyissanak.
A mérkőzés során sajnos csak kevés alkalommal sikerült tökéletesen végrehajtani ezt a fajta csapatmozgást. Egyrészt a fenti okok miatt, azaz Nagy és a középpálya közt gyakran lett túl nagy, bejátszhatatlan a távolság, másrészt gyakran, miközben csapatunk nyomás alatt akarta tartani a feröeri gárdát, mindenki “eszetlenül” támadni akart, így a játékunk hibájául róható fel, hogy a kelleténél több ember is mélységi passzra helyezkedett és elmaradt a háromszögező, a négyszögező játékszervezés.
Baj volt az is, hogy Dzsudzsák Balázs egy idő után megelégelve, hogy nem megfelelő ütemben, megfelelő módon építjük a támadást hátulról, ezért kevésszer jut el hozzá a labda, nagy segíteni akarásában vagy túl mélyen lépett vissza a labdáért, vagy amikor megfelelően mozgott keresztbe vele, a feröeri védelmi vonal áttörése, a kulcspassz azért nem sikerülhetett, mert tengelyjátékosaink – a képen hárman is – nem jól, egymást zavaróan helyezkedtek, nem mozgott egyikük sem keresztbe a 16-oson üresen hagyott terület felé.
Összegezve:
A válogatottnak az öltözőben még volt elképzelése, hogyan szeretné feltörni a feröeriek védekezését, de a játék folyamán ezt egyre kevésbé tudta megvalósítani. Értjük mi, hogy a kapitány minden áron ragaszkodott a neki és az országnak az Eb-n sikert hozó tizenegyhez, de ha valamiért kritika érheti, az semmiképp sem a céltalan játék, hanem tán az: újra bebizonyosodott, hogy hiába játszott valaki rendkívül koncentráltan, nemzetközi mércével nézve is magas szinten két hónappal ezelőtt, ha azóta nem volt tétmeccs a lábában, vagy az elmúlt két hétben többet beszélt telefonon a menedzserével, mint játékostársaival élő szóban, úgy árnyéka önmagának.
És így valóban jogos Csordás kollegina kérdése: “ezek most ugyanazok voltak, akiket bő két hónapja egy ország hordozott a tenyerén?”
Fotó: Szalay-Berzeviczy Attila/24.hu
