Sport

MOB-reakció: Olyan szabályokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a női mezőnyben kizárólag nők indulhassanak

MOHD RASFAN / AFP
MOHD RASFAN / AFP

Nemzetközi felháborodást váltott ki a női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjának versenye a párizsi olimpián. Az algériai Iman Helif csütörtökön bejutott a legjobb nyolc közé, miután olasz ellenfele a testi épségét féltve 46 másodperc után feladta ellene a mérkőzést. A felháborodás oka, hogy a bokszoló bár nőnek született és nőként éli mindennapjait, nagyon magas tesztoszterinszintje miatt a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) tavaly kizárta a világbajnokságról, és most sokan nem értik, hogyan indulhatott el mégis az olimpián.

Helif következő ellenfele a lényegében éremről döntő negyeddöntős meccsen Hámori Luca lesz. Épp ezért a Magyar Olimpiai Bizottság közleményt adott ki, amiben azt írták:

A Magyar Olimpiai Bizottság minden körülmények között a magyar olimpikonok oldalán áll és ebben az esetben is mindent megtesz a magyar sportolók védelmében, érdekeik érvényesítéséért. Ezért a MOB folyamatosan vizsgálja, hogy a hatályos szabályok alapján milyen eszközökkel tud élni Hámori Luca tisztességes versenyhez fűződő jogainak védelmében.

A MOB határozott álláspontja: a női esélyegyenlőség nem merülhet ki abban, hogy az olimpián egyenlő arányban indulnak nők és férfiak. A női esélyegyenlőség alapvető követelménye, hogy a női mezőnyben kizárólag női biológiai adottságokkal rendelkező, azaz biológiáig minden kétséget kizáróan nőnek minősülő versenyzők indulhassanak. Ellenkező esetben alapvetően sérül a női versenyzők esélyegyenlőséghez és tisztességes versenyhez való joga.

A MOB közleményben megjegyzik, hogy amennyiben az ökölvívás olimpiai részvételi szabályai a fentieket nem biztosítják maradéktalanul, úgy felül kell vizsgálni azokat és szükség esetén módosítani is kell.

Egyértelműen olyan szabályokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a női mezőnyben kizárólag nők indulhassanak.

Gyulay Zsolt, a MOB elnöke haladéktalan egyeztetést kezdeményezett a NOB sportigazgatójával a helyzet tisztázása érdekében, valamint a magyar szervezet egyeztet az Olasz Olimpiai Bizottság vezetőségével, és más, a sportágban érintett nemzeti olimpiai bizottságokkal.

Nemzeti olimpiai bizottságként tiszteletben tartjuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályait, ugyanakkor kiállunk a női sportolók esélyegyenlősége és a tisztességes verseny mellett.

A NOB egy közleményben már védelmébe vette Iman Helifet.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik