A prágai tömeg lelkesen ünnepelte 1949-ben a stockholmi világbajnokságról hazatérő csehszlovák jégkorong-válogatottat. Az együttes már 1947-ben is elnyerte a vb-aranyérmet, de a második győzelem az elsőnél is értékesebb volt, mert 1948 novemberében a La Manche fölött örökre eltűnt az a repülőgép, amely a csehszlovák csapat hat tagját – Zdenek Jarkovskyt, Miroslav Pokornyt, Karel Stibort, Vilibard Stovikot, Zdenek Svarcot és Ladislav Trojakot – vitte volna Londonba, a Nagy-Britannia legjobbjai elleni barátságos mérkőzésre.
Amúgy már nemcsak világbajnok, hanem olimpiai ezüstérmes csapat is fogyatkozott meg a tragédia következtében, mert a csehszlovákok 1948-ban az ötkarikás játékokon második helyezést értek el. Szabadtéren. Örültek, hogy egyáltalán játszhattak, mivel az időjárás váratlanul enyhe volt a kies svájci St. Moritzban, és a hideghullám az utolsó pillanatban mentette meg az olimpiát.
A hokitornát a kanadai együttes 15 ponttal és 69:5-ös gólaránnyal, a csehszlovák 15-tel és 80:18-cal zárta. Mind a kettő hét győzelmet és egy döntetlent számlált, egymás elleni eredményük 0:0 volt. Kanadát a légierő csapata, a Royal Canadian Air Force Flyers képviselte, a vezetője a légierő orvosa, dr. Watson volt, mindenki Sherlock Holmesra asszociált.
Ám a tréfát félre kellett tenni, mert kanadai hősök léptek a jégre; olyan férfiak, akik a második világháború alatt égő bombázókból ugrottak ki Németország felett, megszöktek a hadifogoly-táborból vagy összefogtak a lengyel ellenállással, és likvidálták a Gestapo ügynökeit.
Ehhez képest igazán semmi az az aranyérem.
A hatalom félt a tömeges disszidálástól
De Csehszlovákia 1949-ben mámorosan ünnepelte a vb-elsőséget, a stockholmi világbajnokságról hazatérő győzteseket Antonin Zapotocky miniszterelnök és hatalmas tömeg fogadta Prágában. A kormányfő szabad idejében harmonikázott, ezért Augustin Bubnik, a diadalmas jégkorongozók egyike mókázott is vele:
Igazán játszhatna most nekünk.
Hamarosan senki nem viccelődött. S nem azért, mert Csehszlovákia válogatottja legközelebb 1972-ben nyert világbajnoki aranyat; a hosszú szünetről akkor még nem sejtett senki semmit.
Az 1950-es vb előtt a játékosok már kinn sorakoztak a repülőtéren, hogy elutazzanak megvédeni a címüket, ám váratlanul visszatartották őket.
„Sokáig vártunk a járatunkra” – emlékezett Stanislav Konopasek. „Azt hittük, valami meghibásodás történt. Egy idő után közölték velünk: másnapra halasztották a járatot. Reggel visszamentünk a reptérre, és újra vártunk. Már senki sem hitte el, hogy probléma van a géppel. Körülbelül két óra elteltével a csapat menedzsere és a biztonsági szolgálat néhány tisztje megjelent, hogy bejelentse, nem repülünk Londonba.”
A púder az volt: azért nem mehetnek, mert a csehszlovák rádió két riporterétől a rendező Anglia megtagadta a vízumot.
Az otthon maradásra kényszerítettek a világbajnokság nyitó napján a prágai Pstrossova utcai kocsmában italba fojtották bánatukat, és szidták a rendszert, amiért az letiltotta őket a vb-szereplésről. Olajat öntött a tűzre, hogy egyszer csak azt hallották a rádióban: szolidaritást vállaltak a szpíkerekkel. Bubnik így emlékezett e pillanatra:
„Vaclav Rozinákkal nyomban felhívtuk Edmund Koukal műsorvezetőt, hogy ha tudni akarja az igazságot, találkozzon velünk a Pstrossova utcában.”
Ám a csehóban két titkos ügynök is ült, aki fegyvert ragadott, és azt mondta a hokisoknak: „Velünk jönnek.”
12 játékos, 77 év és 4 hónap börtön
A jégkorongozók nem adták meg magukat egykönnyen, a kocsmán kívül dulakodás támadt, ám a közeli téren egy furgon várakozott, amelyből rendőrök pattantak ki. Kilenc játékost a helyszínen letartóztattak, további hármat néhány órával később vittek el. Hat hónappal később, rettenetes kínzások után mindannyiukat bíróság elé állították hivatalos személy megtámadása, a köztársaság rágalmazása, az ország illegális elhagyásának tervezése, lázadás, kémkedés, hazaárulás vádjával.
A büntetések roppant súlyosak voltak. Bohumil Modryt, aki a világ legjobb kapusainak egyike volt, 15, Bubnikot 14, Konopaseket 12, Rozinákot és Vladimir Kobranovot egyaránt 10, Josef Jirkát 6 év szabadságvesztésre ítélték. Mojmir Ujcík és Zlatko Cerveny egyformán három, Jiri Macelis két, Premysl Hajny egy évet kapott, Antonin Spanninger és Josef Stock megúszta nyolc hónappal.
A többség Csehszlovákia nyugati részén, a német határ közelében lévő jachymovi uránbányában robotolt. A szörnyű helyet a világ radioaktív fővárosának csúfolták. Az elítélteket évek múltán áthelyezték prágai, plzeni, pribrami börtönökbe. Képzeljük el, milyen lehetett Jachymov, ha a fegyintézetek ahhoz képest enyhülést hoztak a szerencsétlenekre…
A hosszabb időre elítéltek 1955-ben amnesztiát kaptak, január 23-án csaknem valamennyien elhagyhatták a börtönt. Kivéve Modryt, aki a 15 évből tizenhármat letöltött. Társai közül többen visszatérhettek a jégkoronghoz, akár a legmagasabb osztályban is játszhattak, de válogatott egyikük sem lehetett többé.
Rozinák és Kobranov 1968-ban Svájcba emigrált, előbbi 74 évesen hunyt el Zürichben, utóbbi nyolcvannyolc esztendősen ugyanott. Konopasek 1956 és 1962 között a prágai Spartában hokizott, majd a klub edzője lett; 84 évesen halt meg 2008-ban a cseh fővárosban. Bubnikot az amnesztia után nem engedték az A ligában játszani, ám 1968-ban rehabilitálták, sőt hivatalos engedélyt kapott, hogy Finnországba mehessen edzőnek. Prágában hunyt el nyolcvannyolc esztendős korában, 2017-ben.
Modry kapus nem élt ilyen hosszú ideig. A sugárterhelés utóhatásai következtében 1963-ban, alig negyvenhat évesen elköltözött az árnyékvilágból. Mielőtt meghalt, szakkönyvet adott ki, a csehszlovák jégkorong-kapusok az ő útmutatásai nyomán nevelkedtek.
Ondrej Pavelec cseh kapus a 2010-ben Vancouverben rendezett téli olimpián Modry arcképét festette maszkjára.
