Hogyan kezdtek korcsolyázni?
Magyar Márk: Az én történetem egyszerűbb, mert édesanyám műkorcsolyázó volt, és édesapámmal együtt dolgozott a Holiday on Ice showműsorban éveken át. Másfél éves voltam, amikor többször is beszaladtam a jégre, ami nem túl jó ötlet. Anyám partnere azt mondta, két módja van annak, hogy valaki rámenjen a jégre: korcsolyában vagy zambonit vezetve. Azt hitte, hogy rájövök, egyikhez sem vagyok még elég idős, de pechjére rávágtam, hogy korcsolyát kérek. Azóta szinte állandóan jégen vagyok.
Scsetyinyina Julija: Nem tipikus, ahogyan korcsolyázni kezdtem, mert az én családomban ennek nem volt hagyománya. Koraszülött baba voltam, hat és fél hónapnyi terhesség után szült meg édesanyám. Emiatt koordinációs gondjaim voltak és egyensúlyi zavarokkal is küzdöttem. Moszkvában születtem, de hároméves koromban Svájcba költöztünk, ahol pár évvel később az orvosok azt javasolták, a sport segíthet. Úszni és korcsolyázni kezdtem, végül az utóbbit szerettem meg jobban. Azóta is próbálom fejleszteni az egyensúlyomat.
Jól sikerült, ha egy olimpiai részvétel már kisült belőle!
Scsetyinyina Julija: Erről azért kérdezze meg a partneremet is!
Mikor döntöttek úgy, hogy az egyéni versenyzés helyett párosban folytatják?
Magyar Márk: Édesanyám volt az első edzőm, ő javasolta. Mindig magasabb, erősebb voltam a korombeli versenyzőknél, ezért bele kellett törődnöm, hogy nem fogom tudni megtanulni a nehéz ugrásokat. Egyéniben soha nem jutottam volna el arra a szintre, ahol ma tartok párosban. Először nagyon tiltakoztam ellene, mert egyedül akartam sikereket elérni, de ezt sokan átélik, sokan reagálnak így. Végül rászántam magam és megtetszett. Élvezem, hogy kihívásokkal teli, ráadásul erősnek érezhetem magam, mert egy másik embert emelek föl.
Scsetyinyina Julija: Ifjúsági versenyzőként nem voltak rossz eredményeim Svájcban, néhány nemzetközi eseményre is kijutottam, de az igazán nagy versenyekre, mondjuk, egy junior világbajnokságra már nem. Mindig közel voltam hozzá, a válogatottal is edzettem, de az egyik szezonom nagy csalódás volt. Nem tudtam megmutatni, mire vagyok képes. Egy francia edző akkor azt mondta nekem, hogy érdemes lenne kipróbálni a párost. Először nekem sem tetszett az ötlet, mert már 19 éves voltam, ami ebben a sportágban már kissé túlkorosnak számít ahhoz, hogy váltsak. Szkeptikusan álltam hozzá a kérdéshez, de sok győzködés után kipróbáltam és azonnal beleszerettem.
Amikor először felemeltek, arra gondoltam, mennyire király ez az egész, és miért pazaroltam annyi időt az egyedüli korcsolyázásra?!
Hogyan választ magának partnert az ember? Az edző ajánl valakit?
Magyar Márk: Ez is egy módszer, de rengeteg másik is van. Néha szerencsés az ember, és szinte az egész pályafutását egy partnerrel tölti. Máskor például ismerősökön keresztül találkoznak korcsolyázók. Számos érdekes története van egy-egy páros megalakulásának.
Scsetyinyina Julija: Komoly szinten nem szokták már használni, de
létezik egy külön oldal, ahol kifejezetten korcsolyázók kereshetnek maguknak párt. Az emberek imádják, amikor elmesélem, mert a Tinderhez hasonlít.
Beállítható a magasság, a tapasztalat, de olyan apróságok is, mint a szemszín, ha esetleg valakinek az is fontos lenne. Itt vannak olyanok is, akik teljesen a nulláról indulnának, de nincs kivel korcsolyázniuk.
Ennyire nehéz párt találni?
Scsetyinyina Julija: Az egyéni versenyzők és a jégtánc mellett a mi közösségünk a legkisebb. Magas szinten mindenki ismer mindenkit, ahogyan az is hamar kiderül, ha egy páros nem dolgozik tovább közösen. Ismered a lehetőségeidet, amik elég szűkösek.
Magyar Márk: Sokan viccesnek találják azt a felületet, amelyet Julija említett, de nagyon hasznos. Kevesen választják a páros műfajt, sokszor nem lehet tudni, van-e egyáltalán a saját országodban még valaki, aki éppen párt keres és még korosztályban is stimmelne.
Scsetyinyina Julija: Ahogy mondtam, olyanok is vannak, akiknek nincs tapasztalatuk párosban, és abban bíznak, talán van olyan korcsolyázó az országban, akinek korábban eszébe sem jutott még, hogy ez is egy lehetőség. Ebben segít ez az oldal.
Mitől lesz valaki jó párja a másiknak a jégen? Mik a legfontosabb szempontok?
Magyar Márk: Rengeteg türelem kell hozzá.
Egy kicsit olyan, mint egy kapcsolat, csak érzelmek nélkül.
Általánosságban fontos közös nevezőre jutni, de a legfontosabb a bizalom. Ebben a sportágban könnyű elesni és megsérülni, a lánynak mindig meg kell bíznia a fiúban, hogy akkor is biztonságban lesz, ha valami újat tanulnak. Balesetek mindig vannak, ezért nem szabad hibáztatni egymást, de az is egy szempont, hogy nyíltan át tudják beszélni a dolgokat. Néha csak ezért nem működik egy páros.
Scsetyinyina Julija: A fizikai adottságok mellett meg kell hallgatni a másikat, sőt meg is kell hallani azt, amit mond. A problémákat közösen kell megoldani, átbeszélni. Enélkül nem fog működni a közös munka.
Tehát leginkább a személyiségeknek kell passzolniuk egymáshoz.
Magyar Márk: Inkább úgy mondanám, legalább annyira fontos, mint a tapasztalat és a képességek egyezése. Nagyon ritka esetekben fordul csak elő, hogy egy pár tagjai kifejezetten utálják egymást, de nagyon passzol a stílusuk egymáshoz, ezért közösen versenyeznek.
Önök hogyan álltak párba?
Scsetyinyina Julija: Ismertük egymást különböző versenyekről, és az is előfordult, hogy ugyanabban a városban vettünk részt edzésen, csak épp más csarnokban. Moszkvában néha együtt kávéztunk, ezért ismertem Márkot.
Nagyjából egyszerre – én egy kicsit előbb – maradtunk pár nélkül, és 2019 márciusában azon gondolkodtam, hogy végleg befejezem a párost. Bár akkor már éppen nem Moszkvában tartózkodtam, de fölvettük Márkkal a kapcsolatot, és fölmerült az ötlet, hogy próbáljuk meg együtt.
Magyar Márk: Én is már a visszavonuláson gondolkodtam, miután korábban elkapkodtam a partnerválasztásomat. Mivel Julija nyitott volt a közös munkára, tettünk egy próbát. Egy új partner kiválasztása általában 2–3 edzéssel kezdődik, mi viszont tudtuk, hogy csak sokkal később versenyzünk majd először, ezért nagyon alaposan átgondoltuk ezt az egészet, és kikértük sok ember véleményét.
Úgy tudom, hogy a közös munka kezdetén Márk sérülése is hátráltatta a felkészülést.
Magyar Márk: Sok sérülésem volt, de a legnagyobb gondot egy gyulladás okozta, amin nem segített sem a fizioterápia, sem a gyógyszeres kezelés. Egy csontszilánk került az ízületembe, ez gyakorolt nagy nyomást az ínakra, és az orvosok elmondták, amíg ez a szilánk ki nem kerül, nem oldódik meg a probléma. Alig két hónapja korcsolyáztunk együtt, amikor megműtöttek, úgyhogy nem volt könnyű kezdés. A felépülésem viszont gyorsan ment, nagyjából hat héttel a műtét után már tudtam edzeni, még ha nem is százszázalékos állapotban.
Aggódott, hogy ez a kiesés milyen hatással lesz a teljesítményére?
Magyar Márk: Ez volt az első közös szezonunk, meg kellett mutatnunk, hogy itt vagyunk és közösen dolgozunk. Nem volt rajtunk nagy nyomás, mivel májusban műtöttek, nem csúszott sokat a felkészülésünk a következő szezonra. A sérülésemmel sem akadt sok gond, mert hamar megoldódott a problémám, és a munkára koncentrálhattunk.
Scsetyinyina Julija: Márk sérülése előtt felépítettük a rövid programot és a kűrt is, ismertük az elemeit. Csak meg kellett várni, amíg ismét teljes értékű munkát végez, hogy újra gyakorolhassunk, de nem kellett új dolgokat tanulnunk, csak visszatérni ahhoz, amit már egyébként is csináltunk. Nem kellett teljesen elölről kezdenünk mindent.
Amikor az ideális partnerről kérdeztem, szóba került a bizalom. Julija már a hatodik párja, biztosan sokat jelentett, hogy a műtétje dacára sem választott inkább mást, akire nem kellett volna heteket, hónapokat várnia.
Magyar Márk: Sokat segített nekem, hogy ennyire bízik bennem. A műtét előtt mondtam is neki, ha nincs rá ideje, hogy megvárjon, azzal sincs semmi baj, csak beszéljük meg. Az orvosok rövid gyógyulási időt jósoltak, de soha nem tudhatod, valójában mennyi időt vesz majd igénybe. Julija azt mondta, két hónap alatt annyit fejlődtünk, hogy nem akar másik partnert, inkább megvár.
A partnerválasztásról beszéltünk már, de mi a helyzet a zenével? Erről ki dönt, önök vagy az edző?
Scsetyinyina Julija: Sokszor hallgatok zenét magánemberként is, amikor pedig megtetszik egy szám, azonnal arra gondolok, vajon jó lenne-e egy koreográfiához. Ha úgy érzem, használni lehet, akkor elmentem. Szerintem sokan gyűjtik ugyanígy a számokat. Általában a világbajnokság után ül össze a két műkorcsolyázó, az edző és a koreográfus, hogy kijelöljék a következő szezonra a zenét. A résztvevők bármelyike hozhatja a zenét, a lényeg igazából az, hogy mindenki jó szívvel bele tudjon egyezni a végső döntésnél az adott számba.
Magyar Márk: Néha meghallunk egy zeneszámot, és azonnal elküldjük a többieknek, máskor az edzők hoznak valamit, amiről azt gondolják, passzol hozzánk. Ez mindig nehéz folyamat, ha nem mi választunk zenét, sokszor nem kötődünk hozzá eléggé, és így kevésbé érezzük magunkénak. A mostani kűrhöz tartozó számmal éppen ez volt, az edzőnk régóta dolgozni akart vele, mi viszont nem értettük, miért most és miért velünk. Aztán rájöttünk, hogy valójában semmi gondunk nincs vele. Egy kicsit mindig annak a legfontosabb a zene, aki találja.
Scsetyinyina Julija: Már a világbajnokság előtt megegyeztünk, hogy a kűrhöz az edző zenéjét fogjuk használni a mostani szezonban. A rövid programban viszont nehezen egyeztünk meg, egyik szám sem tetszett nekem. Rájöttem, hogy engem terhelt meg a vébé a kelleténél jobban, és ezért nem tetszik semmi. Nem akartam egyikre sem korcsolyázni, de miután felismertem a problémát, máshogy álltam hozzá a válogatáshoz, és találtunk közös nevezőt. Végül egy pörgős, szórakoztató programot hoztunk össze, úgyhogy jól választottunk.
A műtét mellett a koronavírus is nehezítette a közös munkát, nem sokkal a párbaállásuk után tört ki a járvány. Mekkora hatása volt önökre?
Magyar Márk: Nagyon sok gondot okozott. Az első világbajnokságunkra készültünk, már az Egyesült Államokban edzőtáboroztunk, amikor kiderült, hogy törölték a montreali vébét. Fogalmunk sem volt, hogy milyen hosszú lesz a pandémia, csak bosszankodtunk, mert készen álltunk a versenyre, de így hiába utaztunk ki. Hazarepültünk, és mondták ugyan, hogy le fogják zárni a határokat, de nem hittük el. Csakhogy tényleg megtörtént, Julija pedig még nem kapta meg a magyar állampolgárságot.
Ott voltunk hát hárman három országban: én Magyarországon, Julija Svájcban, az edzőnk pedig Oroszországban. Mindhárom nemzet más-más korlátozások és szabályok szerint járt el, nem tudtuk, mi lesz a felkészüléssel. Én a szerencsések közé tartoztam, mert egy hónap alatt visszakerülhettem a jégre.
Eközben a szövetség külön kérelemmel engedélyeztette, hogy Julija idejöjjön, így legalább együtt tudtunk edzeni. Így is borzalmas volt, mert a menyasszonyom vett minket telefonnal, azt nézte az edzőnk videóchaten, de nem lehet ezzel a módszerrel rendesen gyakorolni, csomó mindent nem is lehet látni ezeken a felvételeken. A semminél jobb, de nagyon nehéz volt.
Scsetyinyina Julija: Az elején még annyira új volt az élmény, hogy töröltek egy világbajnokságot, aztán a határok lezárása még váratlanabb volt. Ma már meg sem lepődik az ember az ilyesmin, de akkor teljesen új dolognak számított. Svájcban nem voltak nagyon szigorúak a szabályok, ezért tudtam edzeni, és néhány ismerősömnek hála hamar jéghez jutottam, miután újra megnyitottak egy csarnokot. Nekem két hónap maradt ki, ami egyáltalán nem számított soknak a többiekhez képest. Nagyon hálás vagyok a magyar szövetségnek, mert az, hogy legalább Márkkal együtt dolgozhattam, már sokat javított a helyzetünkön.
Magyar Márk: Nagyon nyomasztó volt egy teljesen üres csarnokban csak ketten korcsolyázni. Különösen este, edző nélkül. Alig vártuk, hogy vége legyen, és mehessünk Oroszországba rendesen készülni.
Sajnos, a koronavírus azóta sem tűnt el, Tokióban is nagy hangsúlyt kapott, és Pekingben is buborékos lebonyolítással rendeznek ötkarikás játékokat. Ez mennyire lehet zavaró?
Scsetyinyina Julija: Minden olimpikon legnagyobb félelme jelenleg egy pozitív koronavírusteszt. Ez tulajdonképpen egyenlő azzal, hogy kiestél. Minden erőfeszítés dacára ott helyben vége lehet az egésznek, ami ijesztő. Tudatosan a lehető legkevesebb emberrel érintkezünk, de nem tudod teljesen kiküszöbölni, hogy megfertőződj, akár a reptéren is elkaphatjuk. Annak viszont mindenki nagyon örül, hogy egyáltalán megtartják az olimpiát.
Sokkal fájdalmasabb lenne, ha valaki azt mondaná, egy évvel eltolták az olimpiát, és újra kvótát kell szerezni, mint az a kellemetlenség, hogy most buborékban leszünk. Kaptunk egy részletes leírást is a buborék működéséről, az is megnyugtató volt.
Magyar Márk: Az olimpián nem olyan stresszes buborékban élni, mint amilyen a világbajnokságon lenne. A stockholmi vébén, ahol sikerült kvalifikálni magunkat, rettentően nyomasztó volt, hogy végig egyetlen épületbe zártak be minket. Abban volt a szállásunk, összekapcsolódott a jégpályával és minden egyébbel. Egyetlen terasz jelentette a külvilágot, ezt használta az összes versenyző. Pekingben viszont legalább a falun belül közlekedhetünk. Szívesen megnéztük volna a várost rendesen, de ahogy Julija is mondta, ez még mindig a kisebbik rossz. Ráadásul a csapatorvos szerint nagyon jól megszervezték a tokiói olimpiát, hogy biztonságos legyen, és várhatóan a pekingi rendezvény is hasonló lesz.
Scsetyinyina Julija: Ezen kívül úgy néz ki, hogy más eseményeket is megnézhetünk, úgyhogy megtapasztalhatjuk az olimpiai élményt, amire nagyon kíváncsiak vagyunk mindketten. Ahogy mondtam, kezdetben orvosi javaslatra kezdtem korcsolyázni, és csak egy kedves hobbim volt. Mindenféle sportot kipróbáltam, de például hangszeres zenével is foglalkoztam. Kislányként szerencsére senki sem mondta, hogy egy nap világbajnokságon vagy olimpián veszek majd részt, mert ez a cél. Sosem hittem, hogy ez egyszer sikerülhet, amíg párosra nem váltottam. Akkor viszont már ez lett a nagy álom.
Magyar Márk: Én sokkal hamarabb kezdtem versenyezni, mint Julija, gyerekként néztem az olimpiákat, és világbajnok akartam lenni. Később aztán reálisabb célokat tűztem ki magam elé, és sok idősebb korcsolyázó mesélt az olimpiáról, úgyhogy szerettem volna ezt elérni. Egyébként az eredmények terén a reálisnak tartott céljaimat is túlszárnyaltuk talán, mert nem gondoltam volna, hogy kétszer is top tízben végezhetek az Európa-bajnokságon.
Ha már a stockholmi világbajnokság szóba került, ezen a versenyen úgy szereztek kvótát, hogy reggel nem sikerült jól az edzés.
Magyar Márk: Az nem kifejezés!
Mi történt aznap?
Magyar Márk: Életem legstresszesebb versenye volt, szerintem örökre az is marad. Óriási nyomást éreztem, hiszen tudtuk, esélyünk van kvótát szerezni. Nem az utolsó esélyünk lett volna, ha nem sikerül, de így is izgultunk miatta. A rövid programunk nem sikerült jól, és azt éreztem, hogy elúszott a lehetőség. Reggel úgy keltem föl, hogy mindent bele kell adni, de minél görcsösebben akartam, hogy jól menjen az edzés, annál rosszabb lettem. Mindenbe belehibáztam, semmi ritmusunk nem volt, mintha egy vadidegennel korcsolyáztam volna. Az egész délelőtt csak idegösszeomlásokból állt. A kűrünknél aztán felnéztem az ég felé, elengedtem minden félelmem és görcsösségem, csak arra vágytam, hogy végre túl legyek rajta. Szinte az egész kűr kiesett, csak a végénél kaptam észbe, hogy egész jól mentünk, de még figyelni kell a lezárásra is.
Scsetyinyina Julija: Számomra is nyomasztó volt, hogy ezen múlhat az olimpia. Mentálisan megterhelő volt a tudat, hogy egy héten belül megtudom, részt vehetek-e az olimpián vagy sem. Egyszer csak tudatosul benned, hogy el fog dőlni, és csak arra vágysz, hogy amikor legközelebb fölébredsz, valaki közölje veled végre, hogy mehetsz vagy sem. Ismertük a mezőnyt, tudtuk, hogy lehet esélyünk, de nagyon szoros versenynek ígérkezett.
A rövid programunk nem sikerült jól, emiatt aznap a szobámban hosszasan zokogtam. Egy barátom három órán át beszélgetett velem, ő kétszer is egy helyezéssel maradt le az olimpiáról, ezért a biztatása sokat jelentett.
Amikor újra jégen voltam, csak a pillanatnak éltem, minden mást ki tudtam zárni. Én is csak a kűr végén tértem magamhoz, amikor Márk megölelt. Egészen megkönnyebbültem, mert éreztem, hogy ez jól sikerült. Mi az első csoportban szerepeltünk, ezért meg kellett várnunk a másik csoport eredményeit is a végső rangsorhoz. Sorban jöttek a párosok, akiknek reális esélyük volt a kvótára, és mindegyikük buta hibákat vétett. Olyanokat, amik egyáltalán nem szokásos bakik. Újabb és újabb párosok jöttek és mind hibáztak, ezért apránként előrébb kerültünk. Egyszer csak azt láttuk, hogy a 14. helynél már nem lehetünk hátrébb, ami elvileg elég lehet.
Magyar Márk: Megváltoztatták a kvalifikációs szabályokat, és senki sem tudta biztosan, hogy pontosan hányadik hely ér kvótát. Függött az országok teljesítményétől, például az amerikaiak majdnem szereztek még egy indulási jogot, és akkor a mögöttünk végző csehek már lemaradtak volna az olimpiáról. Szóval tudtuk, hogy legalább a 14. helyen vagyunk, de azt nem, hogy ez elég lesz-e. Ez volt az újabb stresszforrás. Néhány ember azt mondta, hogy biztosan indulhatunk, de furán fogalmazták meg a szabályokat, és mindenki bizonytalan volt. Két héttel később aztán megkaptuk hivatalosan is a hírt, hogy megvan. Azt azért muszáj itt megjegyezni, hogy a kvalifikációt nem alanyi jogon, hanem az országnak szereztük, és azt is magunknak, egészen pontosan a világbajnokság utáni időszak remek teljesítményének, például az Eb-n elért hatodik helyezésünknek is köszönhetjük, hogy az általunk szerzett kvótával végül mi utazhatunk ki Pekingbe.
Ezek után milyen célokkal utaznak Pekingbe? Meghatároztak helyezést vagy pontszámot, amit el szeretnének érni?
Magyar Márk: Mindig nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert mindig ugyanaz rá a válaszom: a lehető legjobban akarunk szerepelni. Ez egy unalmas válasz, de így van. Ha mindkét programunkat lehozzuk hiba nélkül, de a helyezésünk nem lesz jó, akkor is elégedett leszek. Ha bakizunk, mégis sikerül jó helyen zárnunk, akkor is boldog leszek. A minimum célunk a döntőbe jutás, ez reális lehet, de nem akarjuk magunkat nagy elvárásokkal stresszelni.
Scsetyinyina Julija: Elég valószínű, hogy ez lesz az egyetlen olimpia, amire kijutok, ezért nem szeretném szétstresszelni magamat, inkább élvezném az élményt. Nem akarok félni, hogy valami rosszul sikerül, meg akarom élni a pillanatot. Egyelőre izgatott vagyok, nem ideges.
Julija, önnek mit jelent, hogy Magyarország színeiben versenyezhet?
Scsetyinyina Julija: Magyarországot csak azóta képviselem, hogy Márkkal versenyzem, de nemzetközi közegben nőttem föl, úgyhogy ez nem okozott problémát. Rettentő hálás vagyok a szövetségnek, mert nagyon gyorsan elintézték az állampolgárságot és minden más papírmunkát is. Sok rémtörténetet hallottam már másoktól, úgyhogy örülök, hogy a magyarok ennyire segítőkészek voltak. A szövetségben többen tudnak oroszul, de egyébként is mindenki kedves velem a kezdetek óta, úgyhogy nagy örömmel képviselem Magyarországot.
Az edzőjük vagy a szövetség kijelölt valamilyen célt az olimpiára?
Scsetyinyina Julija: Az Európa-bajnoki hatodik helyezésünk és a meghívásos Grand Prix-versenyeink is jól sikerültek, de nem érzem egyáltalán, hogy nyomást helyeznének ránk. Nem félek attól, hogy bármi is történik, arra azt mondanák, hogy elbuktunk. Sokkal inkább érzem támogatónak a felénk érkező visszajelzéseket és a lelkesedést.
Magyar Márk: Szerencsére az edzők és a szövetség sem helyez ránk nyomást. A közösségi médiában a legtöbb ember nagyon támogató. Más korcsolyázók és érdeklődők is örülnek a sikerünknek, és jó versenyt kívánnak nekünk. Tényleg szerencsésnek érzem magunkat, hogy ennyi támogatást kapunk, és külön stressz nélkül készülhetünk.
Mi nem éremért megyünk, lesznek nálunk sokkal nagyobb nyomás alatt versenyző párosok. Egész életemben ezért dolgoztam, szeretnénk kiélvezni, hogy részt vehetünk az olimpián.
