Sport

30 év börtönt is kaphat az amerikaiak egykor ünnepelt hőse

Bryan Bedder / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Bryan Bedder / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Tizenkét éve még hősként ünnepelte az amerikai sportvilág Allison Bavert, aki a 2010-es vancouveri olimpián bronzéremhez segítette a gyorskorcsolya-váltót 3000 méteren. Az egykori sportolót azonban most tízmillió dolláros csalással vádolják, és akár 30 év börtönt is kaphat.

Baver 2009. február 8-án egy szófiai világkupa-versenyen olyan szerencsétlenül ütközött Katherine Reutterrel, hogy a palánknak csapódva négy helyen is eltört a sípcsontja. Amikor néhány nappal a baleset után a Pennsylvaniai Egyetem traumatológusa meglátta a röntgenfelvételeket, azt kérdezte tőle: talán egy kukásautó ütötte el?

Kapcsolódó
„A beszédre is képtelen volt” – két évig az életéért küzdött, most az olimpiára készül
Emilie Kalkenberg csodálatos gyógyulása után már a pekingi téli játékokra készül.

Úgy tűnt, semmi esélye nem lesz arra, hogy kiharcolja a vancouveri indulást, főleg, hogy az amerikai válogatóra szeptemberben került sor, azonban szinte csodába illő gyorsasággal felépült, kvótát szerzett, az olimpián pedig Alyson Dudek, Lana Gehring, Katherine Reutter és Kimberly Derrick társaként bronzérmet szerzett.

Öt éve fejezte be a pályafutását, de megpróbálta folytatni az amerikai álmot, immáron nem a jégen, hanem a filmvásznon. Ugyan a színészkedésben nem járt sikerrel, megalapította saját produkciós cégét. Eddigi egyetlen nagy projektje a No Man of God című film, amelynek világpremierje tavaly augusztus végén volt és a főszerepét Elijah Wood játszotta.

Bavert azzal vádolják, hogy csalárd módon 10 millió dollárt szerzett a koronavírus-helyzetre hivatkozva, amikor az Egyesült Államok kormánya egy szövetségi segélyprogrammal segítette a magáncégeket.

Ha egy cégvezető bizonyítani tudta, hogy vállalkozását valóban súlyosan érintette a járvány, és az alkalmazottak megélhetését veszély fenyegeti, akkor kaphatott állami támogatást.

Az egykori sportoló azt állította, hogy cége, az Allison Baver Entertainment több mint 400 embert foglalkoztat, és a havi fizetés meghaladja a négymillió dollárt. Baver összesen kilenc alkalommal folyamodott állami támogatásért, és mintegy 10 millió dollárt kapott.

Salt Lake City szövetségi bírósága nyolcrendbeli csalással, valamint pénzmosással vádolta meg. Az ügyészek szerint az Allison Baver Entertainmentnek nem volt alkalmazottja és havi fizetése sem, a bankból bemutatott dokumentumok pedig hamisak voltak.

Allison a 10 millióból mindössze 150 ezret költött a filmjére, a fennmaradó 9,85 millió dollárnak viszont lába kelt. Az exsportoló mindent tagadott.

Amennyiben minden vád bebizonyosodik, Baver akár 30 év börtönt is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik