Sport

Milák Kristóf: Ugyanott leszek, mint most, sehol, nullán

Milák Kristóffal, a 200 méteres pillangóúszás világcsúcstartójával a Nemzeti Sport készített interjút. A Budapesti Honvéd úszója versenyzőtársaihoz hasonlóan nemrég kezdte újra az edzést, lehet a bezártságnak, a sok karanténinterjúnak köszönhetően furcsán, még inkább negatív hangulatban nyilatkozott.

Az immár 20 éves sportolót az, hogy 2021-re halasztották az olimpiát nem zavarja, mert így „van egy plusz éve mindenkinek”. Viszont az foglalkoztatja, mennyire lesz képes felszívni magát.

Már az előző évet is úgy zártam le, hogy megvan az arany, a világcsúcs, akkor egy kicsit pihenhetek, talán most végre békén hagy mindenki, de nem! Ha túl leszünk az olimpián, akkor eljön ez is. Bár ha nyerek, talán nem is fog senkit meglepni, mert ugye, mindenki előre megmondta, hogy ebből olimpiai arany lesz. Vagyis ugyanott leszek akkor, mint most. Sehol. Nullán

– fogalmazott és megállapítását nem is a kényszerszünet miatt kialakult rosszkedvére, vagy pesszimizmusra fogja, szerinte ez a realitás.

Milák bevallotta, tavaly nagyon elfáradt, a világbajnoki felkészülés merítette ki. Most próbál kilábalni ebből, és szeretné, ha nem csak az úszásból állna az élete.

Menedékeket keresek, olyanokat, amelyek kikapcsolnak, és igyekszem ilyenkor minél jobban elfelejteni az úszást és feltöltődni. Mert tényleg piszkosul elfáradtam tavaly – és leginkább lelkileg. Nem is baj, hogy egy évvel később rendezik az olimpiát, nem tudom, idén mire lettem volna képes. Mostanság nem annyira szeretek úszni. Ott motoszkál bennem, vajon megérte-e ennyit szenvedni, nagyon foglalkoztat a »Milyen áron jutottam el a sikerig?« kérdése

– vallotta be, majd az újságírói kérdésre megerősítette, lehet túl nagy árat fizetett a kvangdzsui aranyért és a világcsúcsért.

Hosszú Katinka újra versenyzett
Milák Kristóf és Kapás Boglárka is. A zártkörű „háziversenyen" néhányan meglepően jól úsztak, mások egyelőre csak harcoltak a vízzel.

Mindenki megnyugtatására azért kifejtette, van is benne vágy arra, hogy újra és újra felérjen a csúcsra, vagyis nem akar leállni, nem akarja abbahagyni, de most pihenne egy hosszabbat.

Nem is vagyok most olyan állapotban, hogy olyan hú de jó kedvemben ússzak nagyobbakat. Majd szeptembertől. Fiatal vagyok, élni szeretnék – egyelőre ez jár a fejemben. Én mindent akarok – sajátos módon, emiatt szoktak nehéz esetnek elkönyvelni

– fogalmazott.

Milák azt mondta, ugyan az év elején két meleg égövi edzőtáborban is volt, de az ott elvégzett munka elveszett, mint a huzat. Ezért a szeptemberi újrakezdésére úgy tekint, hogy tényleg elölről kell kezdeni mindent, bár az úszás nem olyan, mint a biciklizés.

Itt is haladsz a vízben a visszatéréskor, csak nem úgy, ahogy kellene. Újra kell tanulni mindent, a technikának is újra kell rögzülnie. Az viszont igaz, hogy ez évről évre könnyebb, hiszen egyre több tapasztalatod van a visszatérés kapcsán, így egyre inkább tudod, hogyan kell »visszahozni« a technikát és minden mást.

Ahhoz, hogy motiváltan, alázattal és elszántsággal teli utazzon majd jövőre az olimpiára arra van szüksége, hogy kicsit elengedhesse az úszást, az élsport túlzottan behatárolja. Márpedig nem szereti a korlátokat, így hiába szereti az úszást, amit csinál, néha terhesnek is érzi az egészet.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik