Az olimpiák 1896 óta íródó történetében mindössze két olyan sportoló van, aki a nyári és a téli játékokon is aranyérmet tudott nyerni: a svéd Gillis Grafström, valamint az amerikai Eddie Eagan.
Közülük a műkorcsolyázó Grafström azt mondhatta el magáról, hogy téli és nyári olimpián is nyert egyéni aranyat, míg Eagan azzal dicsekedhetett, hogy két külön sportágban ért a csúcsra, hiszen 1920-ban ökölvívásban, míg 1932-ben a négyes bobcsapat tagjaként lett első.
Bár elsőre furcsának hat, hogy mit keres a műkorcsolya a nyári olimpián, a sportág fedett pályás versenyszámként az 1908-as londoni nyári játékokon debütált.
1920-ban, két évvel az első világháború lezárása után a háború vesztesei, így Magyarország, Németország vagy Ausztria nem vehettek részt az antwerpeni olimpián, e miatt a kor egyik legjobb korcsolyázója, az osztrák Willy Böckl is távol maradt, ami alaposan megkönnyítette Grafström dolgát.
Igaz, meg kellett küzdenie azzal a váratlan helyzettel, hogy a verseny előtt tönkrement a korcsolyája, és csak egy régebbi darabot sikerült beszereznie, amelynek az orránál meg volt hajlítva a pengéje, de így sem engedte át az első helyet másnak.
Grafström aranyérme azt jelentette, hogy Svédország megőrizte dominanciáját a sportágban, 1908-ban ugyanis Ulrich Salchow nyerte a műkorcsolya első olimpiai aranyérmét.
Az 1920-as olimpián Salchow is a vert mezőnyben végzett, a 43 éves legenda negyedik helyen zárt, pedig a kűr előtt még a második volt. A két klasszis egyébként meglehetősen viharos viszonyt ápolt, Salchow egy ízben nyilvánosan kritizálta Grafströmöt, akinek szerinte nem volt megfelelő a hozzáállása, és bár később elismerte a másik nagyságát, már késő volt, a korábbi megjegyzése túl mély sebet ejtett Grafströmön.
Akit a legközelebbi barátai nagylelkű és gondoskodó embernek tartottak, ugyanakkor sokak szemében ellentmondásos figurának számított, mert meglehetősen temperamentumos volt, és ha kritikával szembesült, akkor robbant.
Pedig Grafström nagyon sokoldalú ember volt, a Berlini Egyetemen építészként végzett, és mérnökként dolgozott, a munka és a sport mellett pedig a versírás és a festés is belefért az idejébe. A nagy szerelme viszont a korcsolya volt, és precíz mérnök lévén órákig képes volt tökéletesíteni a mozdulatait.
Az őt az 1932-es olimpián legyőző osztrák Karl Schäfer egyszer megnézte az egyedül edző Grafströmöt, és úgy fogalmazott, élete legnagyobb ajándéka, hogy láthatta, mit művel riválisa a jégen, amikor nincs közönség.
„Művész volt és különc, az egyik legokosabb és legelegánsabb korcsolyázó. Senki nem táncolt ilyen könnyen, ilyen ritmusosan a jégen, tökéletes összhangban a zenével” – írta Grafstömről a svéd újságíró, Olof Groth.
Az első téli olimpián, Chamonix-ban a négy évvel korábban távol maradó osztrák Böckl volt Grafström legnagyobb ellenfele. Bár a döntőben két osztrák pontozó is helyet kapott a zsűriben, és az influenzával is küzdött, Grafström így is megvédte olimpiai bajnoki címét, megtörve ezzel az osztrák hegemóniát, mert a nőknél és a párosoknál is nyugati szomszédunk adta a győztest.
Nem történt ez másképp harmadik olimpiáján, St. Moritzban sem, pedig egy esés miatt bedagadt térddel kellett korcsolyáznia, ráadásul a szokatlanul enyhe idő miatt a szabadtéri jégpálya finoman szólva sem volt ideális állapotban.
Grafström azonban kizárta a zavaró tényezőket, és mivel már nem csak a rövid programban, hanem a kűrben is ő számított a legjobbnak, harmadszor térhetett haza olimpia arannyal a bőröndjében.
A St. Moritzban aratott sikere meghozta a kedvét a világbajnoki részvételhez is, így öt év után ismét elindult, és három olimpiai aranya mellé Londonban, 35 évesen begyűjtötte harmadik vb-elsőségét is (1922-ben és 1924-ben szintén ő lett a világbajnok).
Harmadik vb-győzelme évében a sífutó Sven Utterströmmel együtt megkapta a svéd napilap, a Svenska Dagbladet által alapított díjat, amelyet az adott évben a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó sportolónak ítélnek oda.
A felkészülése megint nem volt zavartalan, edzésen egy kameraállványnak csapódott, így ismét sérült térddel kellett versenyeznie, és a pesszimizmusra amúgy is hajlamos klasszist ezt végképp lehúzta.
Ezúttal nem sikerült lelazulnia a versenyre, tőle szokatlan hibákat követett el, amivel gyakorlatilag odaajándékozta az aranyérmet Karl Schäfernek, ő pedig másodikként zárt. Olimpiai gyűjteménye így is páratlan: három aranyérmével és egy ezüstjével a mai napig ő a játékok legeredményesebb műkorcsolyázója.
7:30-tól látható Grafström az 1932-es olimpián:
Grafström igazi úttörője volt sportágának:
- ő volt az első, aki sikeresen beleállt a leérkezésbe egy Axel-ugrás után,
- az 1920-as években szintén ő mutatott be először dupla Salchow-ugrást,
- tőle származik az ülő forgás,
- a mérleg forgás általa bemutatott verziója pedig az ő nevét viseli. A Grafström-forgás lényege, hogy a támaszkodó láb be van hajlítva, miközben a másik lába hátra van nyújtva a levegőben.
A többi korcsolyázó lenyűgözőnek találta a gyakorlatait, amelyek egyszerre árasztották magukból a letisztultságot, a képzettséget és a könnyedséget. Ő nem egy showman volt, hanem a nagybetűs korcsolyázó
– írta róla a könyvében Mary Louise Adams.
Grafström a második olimpiai győzelme alkalmával, St. Moritzban ismerkedett meg a híres zeneszerző, Felix Mendelssohn dédunokájával, Cécile-lel, aki ekkoriban még férjnél volt, de válása után hozzáment a korcsolyázóhoz. A házaspár Postdamban telepedett le, és komoly gyűjteményt szedett össze a korcsolyázással kapcsolatos műtárgyakból, festményekből és szobrokból, valamint antik könyvekből.
1937 karácsonyán Grafström súlyosan megbetegedett és 1938. április 14-én, mindössze 44 évesen meghalt.
Grafströmről Potsdamban utcát neveztek el, 1976-ban pedig beválasztották a műkorcsolyázó hírességek csarnokába. Ugyanebben az évben a brit John Curry lett a műkorcsolyázás olimpiai bajnoka Innsbruckban, Grafström özvegye pedig egy miniatűr aranykorcsolyával ajándékozta meg, amelybe bele volt vésve egy gratuláló üzenet.
A kedves gesztus hátterében az állt, hogy Cécile Grafström úgy érezte, Curry visszaforgatta az idő kerekét, és visszahozott valamit az 1920-as évek stílusából, előadásmódja és a zene interpretációja pedig férjére emlékeztette.
Bár azt gondolhatnánk, ilyen életút után máig él a kultusza, a Svéd Olimpiai Bizottság oldalán található megemlékezésben azt írják, fantasztikus éremkollekciója ellenére hazájában Grafströmöt alig-alig emlegetik, így lett belőle az olimpiák elfeledett óriása.
Kiemelt kép: WELTBILD / AUSTRIAN NATIONAL LIBRARY / APA-PICTUREDESK
