Sport

A Nadal-balhé után azért megnyerte a tornát Kyrgios

Korábban a témában:

Nick Kyrgios nyerte az 1,9 millió dollár (528 millió forint) összdíjazású acapulcói férfi tenisztornát, az ausztrál a világranglistán harmadik német Alexander Zverevet verte két szettben. Ő volt a harmadik top 10-es játékos, akit a rangsorban 72. teniszező legyőzött Acapulcóban: Rafael Nadalt (2.) a nyolcaddöntőben, míg John Isnert (9.) az elődöntőben búcsúztatta.

A Nadal elleni mérkőzésének utóélete is volt. Mindamellett, hogy öldöklő küzdelemben verte a spanyolt, volt egy pimasz, alulról elengedett szervája, amit Nadal zokon vett és később azt mondta, Kyrgios nagyon tehetséges, de úgy nehéz lesz előlépnie, ha nem tiszteli sem az ellenfeleket, sem a nézőket. Végül a 100. tornagyőzelmét épp szombaton ünneplő Roger Federer vette védelmébe az ausztrált, a svájci szerint ez ugyanúgy a taktika része, mint más ütésfajták, az más kérdés, hogy mivel a játékosok nem gyakorolják, éles szituációban nem is nagyon jön be.

Ezen húzta fel magát Nadal:

A 23 éves Kyrgios több mint egy év után ünnepelhetett újra ATP-diadalt, amely az ötödik a profi pályafutása során.

Eredmény – ATP-torna, Acapulco, döntő

Kyrgios (ausztrál)-A. Zverev (német, 2.) 6:3, 6:4

Nyitókép: Hector Vivas/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73891306, SkultÈty DÛra szexu·lis nevelÈs oktatÛ, szexu·lterapeuta, csal·dsegÌtı, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.