A világ legjobbjának lenni már rég nem elég

Abban az érában, amelyikben LeBron James, Steph Curry és Kevin Durant uralja a pályákat, a közbeszédet, a showműsorokat, sorozatokat – tehát az egész, azaz több száz milliós amerikai piacot –, nehéz érvényesülni. Itt már nem a pénzről beszélünk, az NBA eljutott odáig, hogy kis túlzással bárki halálra keresheti magát, aki ellát a palánkig. Ha viszont valaki nagyobbat álmodik, és oda szeretne kerülni az elitbe, a folyamatban általában nem is a kosárlabda a legfontosabb, hanem a márka.

Szuper, de tényleg, hogy meccsenként 25 pontot átlagolsz, és a csapatod vezére vagy, a kérdés azonban az; elég erős-e a brand, ami mögötted van? Érdekelsz egyáltalán bárkit is, miközben LeBron, Curry és a többi nagyágyú bajnokságokat nyer, rekordokat és tabukat dönt, átgázol a történelmen?

A válasz valószínűleg az, hogy nem; játszhatsz bárhogy, ha a piacon a cipőidet nem viszik, nem vagy hangos a közösségi médiában, csak és kizárólag a kosárlabdára, a munkádra fókuszálsz, nem fogsz feljebb lépni. Nem fogják megengedni, mert a neveddel nem lehet terméket, lapokat, szórakoztató műsorokat eladni.

Ez akkor is így van, ha jelenleg te vagy a világ legkegyetlenebb támadójátékosa, aki nem mellesleg hátul is a ligaelit tagja. Lefogadom, hogy csak nagyon kevesen hallottak Paul George-ról, az Oklahoma City Thunder 28 éves kosarasáról. Hát, persze, mégis kit mozgat meg egy srác, aki mondjuk az adott estén 35 pontot szór? A mai NBA-ben, amikor naponta dőlnek meg 50 éves rekordok, 35 pont már igazából semmi – megkockáztatom, hogy egy 40-45 pontos estére is csak nagyon kevesen kapják fel a fejüket.

Pedig Paul George megérdemli, hogy többet foglalkozzunk vele. Igaz, hogy a háttérben, fű alatt, de eszméletlen karriert fut. Csendes, munkásember, egy igazi szürke eminenciás, akinek nem hiányzik a rivaldafény, viszont egy bajnoki cím már annál inkább. Most ott tartunk, hogy az Oklahoma az ő vezérletével talán sosem volt még ilyen jó. Ha tudja tartani a formáját, egy ideális világban bőven ő lenne ebben a szezonban az MVP, ám a való világban szükség van a médiára.

George-ot valószínűleg nem fogja megérinteni, ha nem kap egyéni díjat az alapszakasz végén, az ő története már így is egy valóságos csoda. 2014-ben súlyos sérülést szenvedett az amerikai válogatott edzőtáborában, az is csoda lett volna, ha a felépülése után tudja hozni az addigi teljesítményét.

Ha valaki akkor neki azt mondja, öt év múlva ilyen szinten kosarazik, talán még ki is neveti.

Csodálatos fejlődés

Nem az a cél, hogy üres, száraz számokat dobáljunk, de George fejlődése tankönyvbe illő. Ha csak a teljes szezonokat nézzük, akkor

• az első évében 7.8,
• utána 12.1, majd 17.4,
• később 21.7,
• 23.1,
• 23.7,
• 21.9,
• míg idén eddig 28.7 pontot átlagolt.

A 2017-18-as szezonban volt egy pici visszaesés, de azt tudni kell, hogy 2017 nyarán igazolt az Oklahomához az Indiana Pacersből, így tekintsünk arra inkább mint tanuló évre.

Ezek csak számok, George teljesítménye ennél sokkal összetettebb. Nem csak kiváló dobó és nagyszerű védőjátékos, de elnyűhetetlen csapatember és a negyedik negyedek egyik legnagyobb királya.

Pont akkor és ott érkezik tőle a megsemmisítő kosár, amikor a legnagyobb szükség van rá. Még egyszer: nem látványos, nem extravagáns, egyszerűen csak őrült hatékony kosaras. A hozzá hasonló játékosok, akik kis piacon, messze a rivaldafénytől teljesítenek, ezért olyan veszélyesek.

Ezek az emberek dolgozni járnak be, nem szórakozni. Meg kell állítani LeBron Jamest? George a te embered. Hihetetlen, hogy miközben a tüdejét kiköpi hátul, marad energiája a támadásokra is – ebben a világ legjobbja, talán még a Toronto Raptros sztárja, Kawhi Leonard van hasonló polcon.

Ránézésre semmi különleges nincs a játékában, csak odamegy, és bevágja a triplát, a középtávolit, vagy igazából, bármit. Rendkívül kellemetlen kosaras a pályán, noha nem arcoskodik, néz fél centiről a másik szemébe, inkább másképp, tudat alatt mászik bele ellenfele fejébe, helyez rá nyomást azzal, hogy mindig ott van. Nem szól róla híradó, nem fogják kiemelni azt a videókban, ahogy leszedi a pályáról a világ legjobb játékosait, de a mindenkori csapatának ő a leghasznosabb embere.

Így van ez Oklahomában is, ahol például George totális ellentéte, a statisztikákat bújó, őrült rekordokat döntő Russell Westbrook mellett is ő kormányozza a hajót. Ez a páros jelenleg a liga egyik, ha nem a legfélelmetesebb duója.

Én mindig az a játékos voltam, aki kivárta a sorát. Ha nem volt dobóhelyzet, nem dobtam el. Szeretem a csapattársaimat helyzetbe hozni, szó nélkül passzolom tovább a labdát. Szeretem manipulálni az ellenfelet, és ott támadni, ahol senki nem számítana rá. Életem legjobb formájában vagyok, azt érzem, felnőttem ehhez a szinthez. Minden egyes meccs előtt az a célom, hogy én legyek a legjobb

– mondta George az ESPN-nek.

2014 augusztusában viszont nagyon úgy nézett ki, hogy soha többet nem lesz az a játékos, aki volt; nemhogy a legjobb. Az amerikai válogatott egyik összetartásán olyan csúnya lábsérülést szenvedett, amelyből kevesen hitték volna, hogy fel tud állni. Az nem volt kérdés, hogy vissza tud térni, de akkor sokan úgy gondolták, hogy olyan magas szinten többé nem fog tudni teljesíteni. Elég csak a legfrissebb példát, a Boston Celtics játékosát, Gordon Haywardot megnézni: ő még a 2017-18-as szezon nyitómeccsén szenvedett rettenetes sérülést, és noha egy évet pihent és lábadozott, idén még (már?) nem az a Hayward, aki régen volt.

Íme George sérülése, a videóra csak erős idegzetűek kattintsanak:

George-nak nem kellet egy teljes év, hogy újra pályára lépjen, a sérülése után pedig ott folytatta, ahol előtte abbahagyta. Sőt talán még soha nem volt olyan agresszív, mint most, élete messze legjobb évében. Azt természetesen nem állítja, hogy nem gondol a betörések előtt a sérülésére, de megtanult a gondolattal együtt játszani és élni. Nem mindenkinek megy ez természetesen, talán el sem tudjuk képzelni, mennyire erősnek kell lenni hozzá fejben.

Paul George hozzáállása, akaratereje és teljesítménye valamennyi súlyos sérülést szenvedő sportoló számára példát kell jelentsen: meg lehet csinálni!

Ott van a fejemben, hogy bármikor újra megtörténhet velem, ezzel a heggel fogom leélni az életemet. Aztán, amikor felmegyek a pályára, elsötétül minden. Nem vagyok már olyan robbanékony, mint korábban, de ezt el kell fogadnom. Szerencsére túl tudtam magam tenni a történteken, erősebb lettem, és úgy érzem,  jobb játékossá váltam a sérülésem után

– mondta George.

Szóval itt egy srác, akiről nem olvasunk botrányos híreket az újságokban, nem látjuk humoros filmekben, nem bólogatunk miközben elküldi az amerikai elnököt a búsba. Ez a srác csak fogja magát, felmegy a pályára, és 48 percen keresztül felszántja a padlót. Szépen, csendben, hogy ha egyszer végre címlapra kerül, akkor az a kosárlabda, ne más miatt legyen.

Jelentjük, hogy egész jó úton halad, és ha nem is szereti az egyéni díjakat, még a végén a nyolcas pályáról elsőként csap a célba. Na, majd akkor kapcsoljuk be a tévét, hátha megemlítik a nevét.