Cseh László, kétszeres világbajnok úszót edzőtábor felé indulva, a reptéren értük utol:
Nagyon nem tudok mit mondani. Sajnálom, hogy 2024-ben így nem lehet olimpia Budapesten. Remélem, egy későbbi időpontban sikerül összehozni.
Dr. Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó:
“Olyan sportolóként, aki háromszor volt olimpián és háromszor is nyert, tudom, mennyien szurkoltak nekünk otthonról, és mennyien szerettek volna ezeknek a sikereknek személyesen is a részesei lenni. Nagyon sajnálom, hogy a visszalépéssel annak az esélye is elveszett, hogy valóban megmérettessen a pályázat.”
Kovács Koko István, Atlanta ökölvívó olimpiai bajnoka Facebook-oldalára irányított minket, és azt mondta, annál többet nem kíván mondani:
“Sok álmom volt, amit sikerült megvalósítanom. Volt egy közös álmunk, Olimpiát Budapesten. Volt egy közös álmunk, boldog és élhető országot, nemzetet teremteni. A kettő segíthette volna egymást. Ennek most már vége, de nem csak egy-két álommal lett kevesebb, ez sokkal több volt annál… buktunk volna el a harc mezején, még az is erősített volna minket. Nem hiszem hogy most bárki is örülne, mert ezzel nem lett jobb, sőt.. Magyarország, bocsáss meg…”
Dr. Ábrahám Attila, 1988, Szöul olimpiai bajnok kajakozója úgy látja:
“Egy olimpia nem elsősorban, csak és kizárólag pénzügyi kérdés. Nyilvánvalóan nem tudom függetleníteni magamat, mert ebben a közegben nőttem fel, engem áthat az olimpia eszméje. Ettől még látom a rendezés árnyoldalait is, mert a NOB sem mentes azoktól a nem kívánatos jelenségektől, amelyekről egyre több nagy sportszervezet esetében derül ki, hogy igazak. Mindezek fényében nagyon sajnálom, hogy 2024-ben nem lesz budapesti olimpia. Ugyanakkor bízom benne, hogy a NOB a jövőben valóban komolyan veszi az Agenda 2020-at, és ennek a pályázati kudarcnak a tapasztalataiból tanulva legközelebb is pályázunk úgy, hogy előtte – akár népszavazás formájában – nemcsak politikai egység lesz, hanem teljes társadalmi. Nem szakadhat el a politika a közvélekedéstől.”
Pásztory Dóra, kétszeres paralimpiai bajnok úszó kérdésünkre azt mondta, nem tud többet hozzáfűzni annál, mint amit a wmn.hu oldalon közzé tett. Ebből idézünk:
“Ki tudja megmondani, hogy a 266 ezer aláíróból hányan vannak a pályázat mellett, és hányan ellene? Ki tudja megmondani, hogy egy hónapokig tartó minőségi vitafolyamat után kik és milyen irányba változtatják az álláspontjukat? Ki tudja megmondani, hogy milyen hatással lett volna a NOB döntésére szeptemberben, ha, mondjuk, az igenek győznek, és a két másik kandidáló várossal szemben úgy vesz részt Budapest a viadalban, hogy egy népszavazással alátámasztott társadalmi egység áll mögötte? A legborzasztóbb forgatókönyv következett be számomra: két év ment el a semmibe a pályázással, ahogy a semmibe ment néhány milliárd forint is, valamint számtalan ember munkája (akik közül nagyon sokan keményen és becsületes dolgoztak azért, amiben hittek), majd amikor valakiben felmerült, hogy ezt a kérdést jobban körbe kéne járni, az érveket egymással szembe helyezni, akkor a felelősök azonnal kihátráltak a helyzetből, és tarkón lőtték az egész projektet.”
Krajnyák Zsuzsanna, háromszoros paralimpiai ezüstérmes kerekesszékes vívónk azt mondta a 24.hu-nak:
Aktív sportolóként és sportot szerető magyar emberként szomorú vagyok, hogy 2024-ben nem lesz Budapesten olimpia és paralimpia. Eddig öt paralimpián vettem részt, s a helyszíneken mindig eszembe jutott, milyen csodás lenne egyszer hazai környezetben versenyezni. A riói paralimpiára már úgy utaztunk, hogy ismert volt a budapesti pályázat ténye, így már ilyen szemmel is néztem a helyszíneket, a szervezést, a versenyeket. Abban biztos vagyok, hogy Budapest is képes lett volna sikeresen megrendezni 2024-ben az olimpiát és paralimpiát, de, sajnos, erre már nem lesz lehetőség.
Címlapkép: Molnár Tamás egy 2009-es meccsen. Fotó: MTI / Illyés Tibor
