A probléma néha megoldja önmagát. Ahogy korábban már írtam, önkéntesként sem olyan egyszerű bejutni a versenyekre, mint ahogy azt a hírekből hallani. Már le is mondtam róla, az önkéntes faluban voltam, amikor csörgött a telefonom: mégis van jegy a férfi kűrre! Rekordsebességre kapcsoltam, sprint vissza, Brian Joubert-re már be is futottam. Ezek a jegyek általában olyanok, hogy nem szólnak konkrét helyre, bárhova le lehet ülni, ahol üres szék van. Így kerültünk a japán rajongótábor kellős közepére, a negyedik sorból néztük a programokat. Számítottam rá, hogy így lesz, mégis szomorú, hogy mennyire csalódást okozott a verseny.
De mi teszi ennyire tönkre ezt a sportágat? A szabályok, a versenyzők határainak feszegetése, ami kezd egyre kevésbé ésszerű mértéket ölteni. Nézzük először a síugrást. Ott a sportolók érdekében azon vannak, hogy a stíluspontokkal igyekezzenek arra bírni az ugrókat, hogy ne kockáztassanak. Ne csak arra menjenek, hogy minél hosszabb legyen az ugrás, hanem arra is, hogy szép és stabil, így elkerülve az eséseket.
Fotó: Europress fotóügynökség
Mi van ezzel szemben a műkorcsolyával? Azért, hogy minél kevésbé legyen szubjektív, erőltetik a technikai részét. Mára már tény, hogy négyfordulatos ugrás nélkül nem lehet nagyversenyt nyerni. Az igazán nehéz elemek azonban a legjobb versenyzőknek sem mennek stabilan, lutri, hogy épp összejön-e az adott ugrás vagy nem. Ez pedig élvezhetetlenné teszi a versenyeket.
Van néhány olyan nagy összecsapás, ahol jól kijön a lépés: ilyen volt például a 2013-as zágrábi Európa-bajnokság, ahol nem volt elvesztett, csak megnyert érem. Hozzáteszem, akkor annyira a sportdiplomácia nyomása sem volt érezhető, mint mondjuk idén, de ez már más kérdés. Aztán ott volt a tavalyi világbajnokság, ahol a férfiaknál mindenki esett-kelt, gyakorlatilag felnyalták a pályát.
És bizony sajnos az idei olimpia is hasonlóan nézett ki, a legtöbben felnyalták a pályát. Jeremy Abbott eséséből hősies küzdelme miatt valószínűleg legenda lesz, de az, hogy még az olimpiai bajnok is kétszer esett a kűrjében, az már egyszerűen csak kiábrándító. És eszemben sincs a versenyzőket okolni, inkább a szabályokkal van gond. Persze, hajtani kell, különben nem lenne izgalmas, de talán valahol húzni kellene egy határt… A műkorcsolyának szépnek kellene lenni, de ez így sokminden, csak az nem.
A srác, akivel a versenyt néztem, azt mondta: ilyen produkció után Yuzuru Hanyu örülhet, ha egyáltalán érmes lesz. Igen elcsodálkozott, mikor igazam lett, és a japán olimpiai bajnokként hagyta el az Iceberget. Én annál kevésbé. Sajnos.
