Zsolt Péter: A menekültkérdés túl fontos ahhoz, hogy a politikusokra bízzuk

Értelmes diskurzust nem, csak indulati, csoportidentitásos megközelítések halmazát olvasni menekülttémában.

Ezek az indulattól átfűtött kommunikációk tele vannak igazságelemekkel, mégis inkább tűnnek vergődésnek, s silányulnak hittételekké. Mindeközben számos igen tájékozott és racionálisan gondolkodó tudna hozzászólni a témához, s jutnának egyről a kettőre, de rájuk nem kíváncsi sem a politikai hatalom, sem a közönség. Pontosabban azt nem tudjuk, hogy melyik ország politikusai kíváncsiak rájuk, mert valószínűleg azért vannak ilyenek. Nem sorolom magamat a téma szakértőjének, de a hangvételt és az irányt így is tudom képviselni. Mondok tehát néhány példát.

A demokratikus és fejlett világ népességfogyással, saját tagjai centrumba áramlásával, szegregációval, kohéziós és integrációs problémákkal küzd.Mindenütt egyre nagyobb egységek jönnek létre, így ami korábban külső probléma volt, az belsővé válik. Viszont, ha a növekedés megáll, a cél elvész és belső bomlás indul meg. Gondoljunk például arra, mi volna, ha Törökország az EU-hoz csatlakozhatna, s mi van azért, mert az EU bővítése leállt.

A népességfogyás minden civilizáció velejárója. Úgy tűnik egy bizonyos kulturális környezet – mely elpuhulással jár – maga után vonja, míg ha a civilizáció szétesik, beindul a biológiai program megint. Európa fogyása és „puhánnyá válása” csak bevándorlással oldható meg. Mintha a németek úgy döntöttek volna, hogy jöjjenek, még ha többségük alkalmatlan is lesz arra, hogy belépjen a munkaerőpiacra, ha csak egy részük ezt sikeresen megteszi, már fenn tudják tartani a gazdasági jólétet.Minderről a politikai kommunikációban nem esik szó, humanitárius értékekkel fedik le a stratégiájukat. Már ha igaz a feltételezésem, hogy racionális diskurzus helyett ez esetben is csak a kommunikáció a meghatározó. Hasonlóképp a menekültellenes retorikák inkább célozzák a politikai sikert, mint a valódi megoldáskeresést.

Vegyük azt a példát, hogy néhány menekültet beenged minden európai ország. S néhány gazdasági migránst is, közülük főleg a gazdagokat (lásd letelepedési kötvény). Másfelől viszont idegenellenes kampányokat visz. Mégis hogyan valósítható meg az integrációja az idegen kultúrából érkezőnek, ha a nép és a politika egy ellenséges közeget hoz létre?

Nyilván sehogy. Integráció, új kötődés, kettős identitás csak hosszabb távon alakulhat ki és csak akkor, ha van befogadói közeg.

Az országok harcolnak saját szuverenitásukért, az EU pedig próbálja fokozni a központosítást, hogy ne béna kacsaként működjön. Ám a küzdelemnek ez a része semmilyen választ nem ad a migráció kezelésére, melynek az alapja a megfelelő arányok biztosítása volna – lásd népességcsökkenés kiegyenlítése –, valamint az érkezők integrációja. Az EU határait például az EU határánál kéne garantálni. Mondjuk a Földközi-tengeren és nem a szerb-magyar határon. (Furcsán beékelődik Szerbia az EU-ba, nem kéne esetleg felvenni?)

Nekünk tehát nem az az igazi politikai érdekünk, hogy a magyar határon ne legyen EU-s katona, hanem, hogy már a Földközi-tengeren is legyenek.

A Nyitott társadalom eszméjét Soros György eszmei szövetségeseinek is fel kell adniuk. Maga Soros már rég feladta. A milliárdos azt mondja, hogy nem lehet rákényszeríteni országokra azokat a menekülteket, akiket nem akarnak befogadni. A nyitott társadalom elképzelése adta a legnagyobb lökést a szélsőséges idegengyűlölő mozgalmak számára, vagyis az eszme épp az ellentétes folyamatokat generálta, mint Soros szerette volna, ezért is korrigált.

A közösségek önvédelme, a népességfogyás kompenzálása, és az integrációs folyamatok fejlesztése tehát az a három dolog, melynek vezérelvként szerepelnie kellene. Nem olyan bonyolult dolog ez elméletileg, ám rengeteg pénz kell mindhárom folyamathoz, és ezek egyensúlyban tartásához, kivitelezéséhez.

A közösségek önvédelme biztonságpolitikai kérdés, de biztonságot még egy börtönben sem lehet erőszakkal létrehozni, ahhoz kell a rabok együttműködésének megszerzése. Hát még társadalmi szinten ugyan ezt elérni. A népességfogyás megállítása demográfiai kérdés, de itt meg alkalmazkodni kell a valósághoz, az atomizált családmodellekhez. Az integrációpedagógiai, kultúrantropológiai, szociálpszichológiai feladat, tehát itt fejlett tudományos segítségre, erőforrásokra van szükség. Nem a politika fogja sikerre vinni, hanem az ehhez értők.

Az integrációs kísérletek összességében kudarcosak voltak a múltban, de ha erre fókuszálunk, egy sereg projektet kitalálhatunk. Lehetnek keményebb és lágyabb elvárások, ám ezekről érdemes vitatkozni, akár rendkívül élesen és szenvedélyesen. Ki és mikor kaphatja meg az állampolgárságot, a területen élés adja-e a szavazati jogot és hogyan, kit mikor kell kitoloncolni az érkezettek közül. (Nekem volna egy ötletem, hogy beengedni inkább azokat kellene, akik családdal, de legalább párban érkeznek. Ehelyett inkább magányos férfiak tömegeit pártolják, és a családegyesítéseket akadályozzák EU-szerte.)

Viszont a probléma az, hogy nem a beengedés feltételeiről vitatkozunk, hanem, hogy kell-e nekünk egyáltalán bárki, aki nem eleve itt született és a felmenői is vérszerint. Ez a diskurzus rendkívül veszélyes, mert mindig lesz olyan identitású, aki a másikat már csoporton kívülinek tartja és ez épp a mai világban, mikor egyszemélyes abszurd közösségekben élünk, az anarchia felé vihet.

Egy hosszabb tanulmányban már kifejtettem, hogy a birodalmak problémája mindig a szélek beroppanása szokott lenni. Az állam feladatai, egészségügy, oktatás, rendfenntartás emiatt megnövekednek azzal párhuzamosan, ahogy a birodalom növekszik, hiszen ekkor még inkább növekednek a szélek. Ahhoz, hogy a rendszer fenntartható maradjon, a szélekre meg kell érkeznie a fizetéseknek, horribile dictu ugyan olyanoknak, mint amelyek a centrumban vannak. Ezzel az Európai Unió tisztában van, ha bizonyos infrastruktúráról – például az utak építéséről – van szó, de nincs tisztában, ha a humánerőforrásról. Egész egyszerűen azért, mert nem gondolták végig. (Van néhány szerencsés spontán folyamat is, így például, hogy a központba áramló szakképzett menekültek visszanyomják a szélekre a korábban onnan központba vándorlókat.)

A migrációval kapcsolatos kérdések területén is azt kell mondanunk, mint oly sok más esetben, energiapolitikában, természetvédelemben, közösségfejlesztésben: túlságosan fontos dolgok ezek ahhoz, hogy pusztán a politikusokra bízhatnánk.

Kiemelt képünkön Afrikai menekülteket segítenek gumicsónakba szállni az SOS Mediterranee civil szervezet Aquarius nevű hajója legénységének tagjai a Földközi-tengeren 2018. április 21-én. Fotó: Christophe Petit Tesson / EPA / MTI