Poszt ITT

Radnóti rabbi: Miért utáljuk a hajléktalanokat?

Mindenki vigyen magával még egy embert kicsit közelebb oda, ahol ő tart. Érjen rá beszélgetni a magányos szomszéd bácsival, fesse ki a gyereke óvodáját, hallgassa meg, miután ételhez juttatta, egy hajléktalan élettörténetét. Ne féljünk és ne undorodjunk.
Korábban a témában:

Szorongás, undor, félelem. Egymás mellett élő furcsa szavak. A ránk mászó pók, a földön tekergő halványzöld sikló, a szeretteink orvosi leleteiben olvasható bizonytalan betegség diagnózisa. Mind-mind valami ismeretlen élmény előszobája. Mi lesz utána? Félünk. Néha undorodunk.

Új fóbia ütötte fel a fejét az országban. Azokat az embertársainkat is utáljuk és azoktól is félünk, akik nálunk szerencsétlenebbek.

Ám ez különleges üzenettel bír. Azt mutatja, hogy nem bízunk a jövőben. Azt gondoljuk, úgyse lehet jobb: boldoguljon mindenki, ahogy tud, nekünk sem segít senki. Pedig de.

A kormánypártok és a Jobbik a népakaratra hivatkozva tiltja be a hajléktalanságot. Alaptörvényi szinten. Az ellenzéki pártok a népakaratra hivatkozva teszik ugyanezt ott, ahol még van némi hatalmuk.

Azért nem érdemes a pártokhoz fordulva tiltakozni, mert sajnos nem véletlenül értenek egyet. Helyesen mérik fel a helyzetet. Tényleg dühítenek minket azok, akik szerencsétlenebbek nálunk és félünk tőlük, de nem azért, mert eredendően gonoszak és érzéketlenek vagyunk, hanem mert a végső lecsúszás lehetőségére emlékeztetnek bennünket nap mint nap. Mindegyikük mozgó (fekvő, haldokló) figyelmeztetés: te is járhatsz így, kevés kell hozzá. Hogy nem tudunk igazán szolidárisak lenni velük, tán azért van, mert a felemelkedés, a felemelés vágyánál erősebben motivál minket a saját lecsúszásunktól való félelem.

Kurtai Zsolt hajléktalan guberál Nyíregyházán, a Sólyom utcában, 2015. decemberében
Fotó: Balázs Attila / MTI

Az igazi baj a középosztály széles rétegeinek kilátástalansága, az az állapot, amikor már nem a felemelkedés esélyét, hanem a tönkremenés, a társadalomból való kiesés veszélyét érezzük reálisabbnak. Azt vízionáljuk, hogy ha én nem vagyok „ott”, akkor már csak a létfenntartás lehet a cél, míg a kiugró siker és a komoly vagyon a kivételezettek privilégiuma.

Ha a „társadalmi remény” helyébe a félelem és a szorongás lép, ha többé nem honfitársakként, hanem ellenségként tekintünk egymásra, és a képviseletünkre, bizalmunkra pályázó pártjaink is így kezelnek majd bennünket, az tényleg a vég.

Mit látunk ma?

Ha nyitott szemmel járunk, láthatjuk, hogy mindenkit, érthetően, a státuszvesztés réme ijeszt leginkább. Olyannyira, hogy még a borzasztó szociális helyzetben lévő roma kisebbséget is mozgósíthatóvá teheti a médiumokban mantrázott még rosszabbtól, azaz a bevándorlóktól való félelem. A lefelé tartó spirálnak sehol nincs vége, mindig van mit félteni és joggal véljük úgy, hogy aki megcsúszik, a semmibe zuhan.

Teljesen jogos a kérdés: miért nem tiltakozik például a MAZSIHISZ?

Azért, mert a közhangulat ellen tiltakozni olyan, karinthysan szólva, mint a Nap kihűlése miatt aprehendálni.

Roppantul fontos szervezet vagyunk, de a társadalmi szorongás attól nem enyhül, ha a MAZSIHISZ tiltakozik ellene a kormánynál vagy az ellenzéknél.

Van saját feladatunk: elhitetni azt, amiben hiszünk. Az ábrahámi alapú vallások – a zsidóság, a kereszténység és az iszlám – lényege épp az, hogy ami most van, az nem szükségszerű, megváltozhat. Hogy a világ törvényei alávettetek a világot teremtő Isten törvényeinek, és magunknak azt mondogatni, hogy „nincs remény”, tévedés.

Meg kell értenünk, hogy senki mást nem hibáztathatunk a saját sorsunk alakulásáért. A közösség felemelkedését nem mégoly szép prédikációk fogják felvezetni, közvetíteni, a közösség erejét csak megtapasztalni lehet: ha egyedül nézünk szembe egy ellenségesnek tudott világgal, akkor valóban a túlélésre törekedhetünk csak, méghozzá egymás ellenében. Amíg úgy érezzük, hogy azért nincs okunk segíteni, mert „nekünk sem segít senki”, addig minden tapasztalatunk ezt fogja visszaigazolni. Megtorpanunk minden lépés után.

Fotó: Kallos Bea / MTI

Ennek ellenszereként találtuk ki a társadalomszervezést és főleg az egyházakhoz hasonló vagy egyházakhoz kapcsolódó társadalmi szervezeteket.

Közel harminc esztendő telt el a rendszerváltás óta. Én akkor tizennyolc éves voltam. Mindnyájan „aktívan” politizáltunk. Jurta Színház, Duna kör, Batthyány örökmécses. Ott voltak a „nagyok”. Egyikük, Csengey Dénes, a Magyar Demokrata Fórum alapítótagja 1989. március 15-én a Magyar Televízió székháza előtt megfogalmazta talán leghíresebb mondatát: „Európába, de mindahányan!”

Miért idézem most őt ide? Csengey a magyar népi jobboldalnak ahhoz a részéhez tartozott, mellyel szemben az urbánus magyar zsidó közösség jó részében élt (él?) némi bizalmatlanság.

Pedig ő már akkor pontosan látta, melyek az általános emberi értékek. Európa nem szitokszó volt, hanem civilizációt, a szabadságot és az európai életszínvonalat jelentette a keleti blokknak.

Mit kívánhatok? Legyen ez a követelés aktuális ma is. Kiáltsuk mi is. Vagy legalább vegyük észre, hogy sok tízezer embernek nincs hol tisztálkodnia, nincs hol lehajtania a fejét. Pedig „Európába” csak „mindahányan” juthatunk el – bármiben tévedett is amúgy szegény, fiatalon meghalt Csengey Dénes, ebben igaza volt.

Mindenki vigyen magával még egy embert kicsit közelebb oda, ahol ő tart. Érjen rá beszélgetni a magányos szomszéd bácsival, fesse ki a gyereke óvodáját, hallgassa meg, miután ételhez juttatta, egy hajléktalan élettörténetét.

Ne féljünk és ne undorodjunk!

Kevés kell hozzá, hogy kikerüljünk a spirálból és a pártok azon versenyezzenek, a közhangulatot engedelmesen kiszolgálva, melyikük tud szolidárisabb Magyarországot ígérni és építeni. Őrizzük meg így Csengey Dénes emlékét.

A szerző a dél-budai Bét Sálom zsinagóga főrabbija.

Kiemelt képünkön: Hajléktalan pár egy elhagyatott fővárosi trafóházban. Fotó: Mónus Márton / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.