Nincs mese, tudomásul kell vennünk, hogy a másik is itthon van. Egymás mellett ülünk a villamoson, a kórház folyosóján, az önkormányzat ügyfélszolgálatán. Éppen ezért ki kell adnunk az új és valós nemzetegyesítő jelszót:
A Fidesz-KDNP elsöprő fölénnyel nyerte a 2018-as parlamenti választásokat, bő két és félmillió magyar állt mögé. Az ellenzék gyenge, széteső pártjaira együttesen szintén körülbelül ennyien szavaztak.
Az emberek jelenlétükkel demonstráltak egy élhető ország mellett.
A választás előtti március 15-én irtózatos tömeg előtt szónokolt Orbán Viktor.
A választás utáni hétvégén az ellenzéki civilek hívására százezres tömeg vonult a Kossuth térre.
A saját idejüket adták politikusok kérésére, a közös ország boldoggá és jobbá tételéért.
Hatalmas, ám mégis elszigetelt tömegek itt is és ott is.
Két, egymással farkasszemet néző ország, telve félelemmel – nem valamely külső ellenségtől, hanem egymástól.
A vesztesek közül sokan úgy érzik, hogy 2018 után, még négy vagy nyolc évet nem élhetnek itt és így tovább. Állítólag sokszor annyian keresik a kivándorlás lehetőségeit, mint a választások előtt.
És a győztes tömeg ugyanígy érezne, ha ők veszítették volna el a választásokat. Ők is úgy érzik, hogy veszélyben lennének, esetleg menekülniük is kéne, ha nem a választottaik irányítanák az országot. Számukra evidencia, hogy kormány megvédi őket, vigyáz rájuk, és öntudatot ad nekik.
Beláthatatlan veszteség volna, ha azok, akik most menni készülnek, tényleg elmennének. Nekik is és nekünk is.
Ők a szülőhazájukat veszítenék el, mi a honfitársainkat, Magyarország pedig építő elméket és dolgos kezeket. És ugyanilyen súlyos veszteség lenne, ha azok készülődnének útra kelni, akik ma éppen örülnek, mert az ő pártjuk győzött és ők ezért teljes biztonságban érzik magukat.
A Magyar Nemzet egykori újságírója pedig az újságírói etikát kéri számon állás nélkül maradt, létbizonytalanságba került kollégáin.
Kézzelfogható távolságba került a minden táboron átívelő együttérzés megszűnése, a hidak lebontása és a szekértáborok végleges kialakulása. Ágyút célra tart, szuronyt élesít, puskát előre szegez, kaszát kiegyenesít.
És ebben a csatazajban, a választásokat követő napokban, egy 22 éves lány kiírta a Facebookra, hogy nem látja a jövőjét Magyarországon, mert óvónőként nem tudja elkezdeni az életét, nincs pénze még arra a kávéfőzőre sem, melyet kinézett magának.
Tömegesen osztották meg a bejegyzését és rengeteg fenyegetést kapott, amiért rosszul meri érezni magát. Ezen fenyegetések miatt a lánynak végül le kellett venni az írását az üzenőfaláról.
Ám ekkorra Luca kávéfőzője már pártpolitikai, vagy inkább nemzetpolitikai kérdés lett.
Talán ezért lehetett látni a nagy tüntetés képei között egy transzparenst, amelyen az állt: “Kávéfőzőt Lucának!”
Ez talán valóban segíthetne.
Hogy a kistelepüléseken élő idős emberek unokája majd hazajöjjön, hogy lásson jövőt maga előtt az is, aki ellenzéki, és az is, aki kormánypárti. Mindez közös érdek, félek leírni, mert már elcsépelték a szót, ám ez tényleg nemzeti érdek.
Nemzeti érdek, hogy senki ne érezze magát kitaszítottnak, védtelennek, elveszettnek vagy reménytelennek egy olyan választás eredményével szembesülve, melyben nem a saját pártja győzedelmeskedik.
Nemzeti érdek, hogy minden győztes tudja, hogy a vesztesnek is van helye a nap alatt, hogy
Ez a közérdek.
Fel kell ismernünk, hogy az a vágyakozás (nevezhetjük akár alapvető igénynek), miszerint Lucának és még több tízezer embernek legyen reménye kávéfőzőre, szolid szórakozásra, polgári életmódra és és élhető életminőségre, akár óvónőként, ápolóként, könyvtárosként, szociális munkásként, kényszervállalkozóként, ez mind nemzeti érdek.
Mit tehetünk?
Követeljünk együtt kávéfőzőt Lucának! És sok száz és sok ezer Lucával kiáltanánk együtt Vörösmarty örökéletű sorát:
Hazádnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar!
Kéréseinkkel, szavainkkal, közéleti aktivitásunkkal meg kell teremtenünk a befogadás és a vigasz közösségeit, ahol mindenki otthon van, akár „veszít”, akár „nyer” a választásokon. Most vagy bármikor. És ez most az egyházak feladata:
Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet! – mondja Ézsaiás próféta.
Az egymás iránti figyelem tereit kell megteremtenünk együtt, mert egymásra vagyunk utalva, jobban, mint mostanában bármikor. Teremtsünk hazát, vagyis jövőt a 22 éveseknek, maradjunk együtt. Mind.
És ne feledd, adjuk ki az új nemzetegyesítő jelszót:
Kávéfőzőt Lucának!
