Julcsi tizenhét éves, és az ország nyugati felében, egy kicsike faluban él. A falunak megvannak a hagyományai, amelyeket más településen élők tisztelnek vagy kinevetnek, mert micsoda dolog, hogy a Mária-kegyszobor vivői csakis szűzlányok lehetnek.
Julcsi egy közeli kisváros gimnáziumában tanul, ahol ilyenkor, telente, azokat a lányokat, akik szoknyában járnak, leribancozzák. A kisváros fiatal férfijai teszik ezt.
Julcsi időnként feljön Pestre. Legutóbb a hétvégén. Az egyik barátnője ugyanis áradozott a Titanic-kiállításról. A kiállításon pénzért mutatják be, hogyan süllyedt el az Atlanti-óceánon egy hatalmas tengerjáró, halt meg mintegy ezerötszáz utas, és miféle tárgyak maradtak utánuk.
Az ismertető azt mondja, „Ne maradjon le Ön sem! Jöjjön el és érezze át a múlt század elejének, valamint a Titanic történetének varázslatos hangulatát!” Julcsi barátnője szerint még izgulni is lehet, kinek az utaskártyáját kapják meg, vagyis kik lettek volna, ha 1912. április 10-én felszállnak a Titanicra, életben maradnak-e vagy…
Az utaskártyája szerint ugyanis egy huszonöt éves nő lett volna. Mrs. Hudson J.G. Allison, akinek már van két kisgyereke, a kétéves Loraine és az egyéves Trevor. Hudsonék Skóciában jártak, ahol két tucat lovat válogattak össze. Az otthoni ménesüket akarták bővíteni. Ha hinni lehet az utaskártyának, akkor a család korábban gyakran utazott a brit szigetekre, és míg a férj az üzlettel volt elfoglalva, addig a család vakációzott. A családot a Titanicra a személyzet három tagja is elkísérte: Alice Cleaver, Sarah Daniels és George Swane. Kabinjuk a C 22/24/ 26-os volt. Azt nem tudni, Mrs. Hudson örült volna-e, hogy halála után, a XXI. században beszállókártya lesz belőle.
A Titanic-kiállítás bejárata előtt a hétvégén is kígyózott a sor. Kellett fél óra, míg Julcsi eljutott a pénztárig. A pénztár ablakán piktogramok, mindegyik valamiféle tiltást mutat, hogy mit nem szabad. Például a kiállításon enni. És mit nem lehet még? Zenét hallgatni, fényképezni. A jobb alsó sarokban azonban van egy kevésbé ismert jel. Mintha egy széttárt ujjú tenyér lenne, vagy legyező, ami rezeg vagy rezegtetnek. „Ez mit jelent? – érdeklődött Julcsi, és a fiatal jegypénztáros, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, készségesen azt válaszolta: „Nem szabad a kiállításra bombát behozni.”
Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán
