Ez az írás nem taglalja, ki a felelős a hamburgi G20 csúcstalálkozón történt Welcome to hell tüntetések alatti utcai zavargásokért, azt helyszíni riportjában a Greenpeace munkatársa, Kaufer Virág már megtette. Azzal sem foglalkozom, célszerű-e jelen kiélezett politikai helyzetben egy nagyvárosban rendezni egy ilyen találkozót. Célom sokkal inkább néhány kérdésfelvetés a szeptemberi németországi parlamenti választások tükrében.
Ég a város
Miközben a világ vezető politikusai az Elbphilharmonie komolyzenei koncertjét hallgatták Hamburgban a G20 tárgyalásokat megelőző estén, az esemény kapcsán szervezett tüntetésen utcai rendbontás zajlott. A közösségi oldalakra tucatjával töltötték fel az égő autókat, betört kirakatüvegeket, fekete maszkos felforgatókat ábrázoló fotókat és videókat.
Köthetők bármely politikai csoporthoz? Hogyan lép fel velük szemben a rendőrség, a városvezetés? Vajon politikai vagy rendőri provokációval van inkább dolgunk?
A súlyosbodó globális egyenlőtlenség, a terrortámadások, valamint a menekült- és klímaválság miatt egyre hangosabbak a szélsőséges politikai nézeteket vallók, az meg csak fokozza a dühöt, ahogy a G20 találkozón is részt vevő vezető politikusaink ezeket a válságokat lassan tíz éve próbálják (nem) kezelni. A tömeg elégedetlensége és dühe tehát érthető. A fő kérdés az, a döntéshozók és politikusok hogyan kívánják értelmezni a nép haragját. Merthogy a szövetségi parlamenti választásokig a pártok és politikusaik igyekeznek majd saját céljaikra használni a Hamburgban történteket, nem kérdés, ne legyenek illúzióink.
Az emlékezetes 1999-es seattle-i tömegdemonstrációk óta számos globalizációkritikus szervezet rendez a G20 csúcstalálkozókkal párhuzamos „ellencsúcsokat” – írja Mikecz Dániel politológus minap megjelent elemzésében, és maga is utal rá, a kezdet óta milyen heterogén csoportok alkotják a G20-as ellentüntető tömeget.
Simon Teune, a berlini Technische Universität társadalomkutatója a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában elemezte a tüntetők szociológiai összetételét. Felhívja a figyelmet, hogy a Schwarzer Block (Fekete Blokk) nem szélsőbaloldali tüntetők csoportja, hanem egy „tüntetés-taktika”, ami a már helyszínen lévő tüntetők körében alakul ki. És ami egyébként neonáci tüntetéseken is alkalmazott, bár Teune szerint ritkábban, mint antikapitalista/antiglobalista körökben.
Tüntetésturisták
A tüntetések alatt Sandra Marialkevel, a hamburgi kórház egyik intenzív osztályának vezetőjével készítettem interjút Berlinben.
Sandra szerint érthető, hogy akiknek a városi zavargások és gyújtogatások következményeit nem kell a mindennapokban viselniük, nyitottabbak a radikális fellépésre. Ezzel párhuzamosan olyan videókat lehetett látni, melyeken a tüntető tömeg a legnagyobb nyugalomban szambázik az utcán a napsütésben.
Az események során összesen 186 letartóztatás és 225 őrizetbe vétel volt. Számos hírt lehetett olvasni arról, hogy a helyszínre vezényelt 19 ezer rendőr közül ötszázan sérültek meg, egy Spiegel-cikk szerint azonban jóval kevesebben, ráadásul az ellátást igénylő rendőrök fele a hőség miatt lett rosszul és került kórházba.
Mire is figyelmeztetnek bennünket a hamburgi események a németországi parlamenti választások előtt két hónappal?
Egyrészt arra, hogy a szélsőséges politikai csoportok – részben a politika digitalizálódása folytán – egyre láthatóbbá válnak, egyre többen bújhatnak elő eddig szalonképtelennek gondolt/titulált politikai véleményükkel. A szélsőséges politikai vélemények politikai intézményesülése veszélyes lehet, elég a Pegida kapcsán az AfD-re, vagy itthonról az őszödi beszéd kapcsán 2006 őszén kirobbant tüntetésekre és következményeikre gondolnunk. Arról nem is beszélve, hogy a szélsőséges politikusi és szavazói attitűd tematizálhatja a közéleti diskurzust, nőhet az esélye, hogy a többi politikai pólus is ezt az attitűdöt és hangnemet alkalmazza. Noha a német populista jobboldali párt, az Alternative für Deutschland (AfD) népszerűsége az elmúlt egy évben valamelyest csökkent, az elkövetkező választás egyik nagy kérdése, sikerül-e fennállása során először képviselőket juttatnia a Bundestagba.
Rendőri erődemonstráció
Hasonlóan vízválasztó lehet a 2017-es parlamenti választás a Die Linke (a Bal) párt számára is.
Thomas de Maiziere belügyminiszter szerint a szélsőjobboldali csoportokat már megtanulták kezelni, de a szélsőbal ügyében lemaradtak. Maiziere felvetette egy európai szintű adatbázis összeállítását a szélsőséges politikai szervezetek regisztrálására és követésére, ami üzenet a Die Linke politikusai felé.
Werner J. Patzelt politikatudós szerint az egyik legnagyobb kérdés, vajon a Die Linke hogyan pozicionálja magát a hamburgi G20 események kapcsán. Ha nem határolódik el a radikálisoktól, úgy könnyen összemoshatják ezekkel a csoportokkal. A Die Linke szavazói alapvetően a Kelet-Németországban élők, a munkanélküliek, az alacsony jövedelemmel rendelkezők; a formáció 2013-ban a harmadik legnagyobb pártként került a Bundestagba, azóta is stabilan tartja 10 százalékos támogatottságát.
A hamburgi események a 2017 szeptemberében esedékes szövetségi parlamenti választások szempontjából tehát elég szerencsétlen időben történtek. Az általános témák mellett olyan ügyek, mint a menekültkérdés és a melegházasság engedélyezését elfogadó törvény miatt amúgy is kiélezett kampányharcot akár el is döntheti, az egyes pártok hogyan reagálnak a rendbontásokra és a szélsőbaloldali csoportok láthatóságára, valamint a G20 kapcsán megfogalmazódó diskurzusokra.
Azt azért ne felejtsük, hogy a tömegek reakcióját az elitek bezárkózása előzte meg.
Farkas Eszter, politológus
