Poszt ITT

Dr. Gyarmati Andrea: A Gundel

Vannak olyan történetek, amelyek kezdete a nagyon régmúltba nyúlik, és valahogy átível sok évtizeden. Mindettől még jelentősebb vagy sokatmondóbb lesz az egész.
Korábban a témában:

Talán már iskolába jártam, de mindenesetre olyan kicsi voltam, hogy épp csak felértem az ablakpárkányig. A nagypapám fantasztikus ember volt, rendszeresen elvitt minket az unokanővéremmel az Állatkertbe, a Vidám Parkba, és sok olyan helyre, ahová nagyon szerettünk gyerekként járni.

Úgy emlékszem, ezen a nevezetes napon, aminek sok évvel később lett jelentősége, éppen a jó bizonyítványunk jutalmaként mentünk hármasban meglátogatni a kedvenceinket.

Gyönyörű idő volt, bandukoltunk az Állatkert felé, amikor megláttam egy szép épületet. Érdekelt, hogy mi is lehet az. Pont beláttam az ablakon keresztül egy terembe.

Nagypapa, mi ez a terem itt az Állatkert mellett? – kérdeztem, miközben befelé kukucskáltam.

Ez, Andukám, egy nagyon híres régi étterem, a Gundel – szólt a válasz, és mint mindig, volt mellé persze mese is.

Az éttermet Gundel Károly alapította és működtette, majd később állami tulajdonba került (még később ismét privatizálták), de állami korában is az egyik legdrágább és legelegánsabb hely volt a fővárosban.

A nagypapám mindent tudott a családról, a vendéglőről, és egyébként is nagy tudású ember volt, aki szívesen osztatta meg az unokáival mindazt, amire kíváncsiak voltunk. Elmesélte a Gundel család történetét, sőt azt is, hogy ennek a családnak a tagja Latinovits Zoltán. Mindez nagyon érdekes volt, hiszen akkor még színésznőnek készültem, és Latinovits az egyik nagy kedvencem volt már akkor is. Az is maradt mindig. Szóval a hely elegáns volt, és a mese is érdekes.

Tudod kislányom, ez egy olyan drága hely, ahová mi soha nem jutunk be – mondta nagypapa, aki addigra már persze nyugdíjas volt, de valaha elég tehetős embernek számított.

A mondat ott maradt az időnyomon a fejemben, a szívemben, nem is tudom, pontosan hol, de nyoma maradt. És persze akkor és ott eldöntöttem, hogy én egyszer majd mégiscsak, ki tudja, miképpen, de bejutok ide. Akkor még egészen biztos voltam abban, hogy ha valamit nagyon szeretnék, az sikerül. Igaz, ebben most is biztos vagyok.

Eltelt nem kevés év,

épp olimpiára készültem, és közben még előtte érettségire is. Pörgött az életem, minden rendben volt. Talán karácsony előtti vagy épp újévi rádióműsorra hívtak sokunkat, akik abban az időben – úgy mondták – híres emberek. Többek között engem is.

Forrás: Dr. Gyarmati Andrea

Kívánságműsor volt, rendszeresen jelentkező adás, és ez az ünnepi szám arról szólt, hogy a hallgatók kívánhattak, megmondhatták, kivel szeretnének riportot hallani.

Nagy kitüntetésnek éreztem, hogy én is egyike vagyok azoknak, akikre kíváncsiak az emberek. Úgy volt azonban, hogy az olimpia miatt előbb érettségiztem, ezért ebben az időszakban nagyon kellett tanulnom, mert alig néhány nappal újév után szóbeliztem. Álltam egy ablakmélyedésben, és történelemtételeket ismételtem. Vártam, hogy rám kerüljön a sor, amikor megállt előttem Latinovits Zoltán. A LATINOVITS! És azt mondta:

Köszönöm, hogy vagy, mert rengeteg örömet okozol nekem.

Latinovits Zoltán megszólított és beszélt hozzám, azt sem tudtam, hová legyek a nagy megtiszteltetéstől. Ott állt előttem egy idol, és beszélgetett velem! Ha maga a király szólított volna meg, azt sem éreztem volna nagyobb dolognak. Igaz, a királyért sosem lelkesedtem úgy, mint Latinovitsért.

Mit csinálsz itt az ablakmélyedésben? – kérdezte

Történelemtételt tanulok – válaszoltam.

Elkezdett nevetni. Később, sokkal később hallottam egyszer a sportról nyilatkozni, és elmesélte, hogy velem úgy találkozott, hogy épp tanultam. Ez volt talán a példabeszéd azt illetően, hogy lehet jól tanulni és jól sportolni is egyszerre.

Büszke voltam,  hogy emlékezett rám. Én meg arra emlékeztem vele kapcsolatban is a fantasztikus szerepein kívül, hogy a Gundel család tagja. Ja, a szép vendéglő az Állatkert mellett ahová, mi – az én családom – úgysem jutunk be.

Na, gondoltam, neki biztosan szabad bejárása van oda, hiszen valaha az övék volt az egész épület.

Aztán megint sok víz folyt le a Dunán,

és sok minden megtörtént a világban és persze velem is. Jó és kevésbé örömteli egyaránt, ahogy mindnyájunkkal. Igyekeztem mindig a jóra koncentrálni, és nem nagy ügyeket generálni a problémákból. Nem mindig sikerült tökéletesen, annak ellenére, hogy vallom, nem árt odafigyelni az igazi értékekre, és főleg nem elfejteni a valódi célokat, álmokat.

Ebben, mint sok minden más dologban is szerencsém volt, elég határozottan tudtam mindig, mire vágyom. Attól a pillanattól kezdve, hogy a szüleim elváltak, olimpiát akartam nyerni, hogy boldognak lássam édesanyámat, és stabil, nagy családot szerettem volna magam köré.

Azt gondoltam, lesz majd négy gyerekünk, és persze megnyerek majd mindent szépen, ahogy kell. Másképpen alakult, ám nem adtam fel, bár ahogy az évek múltak, egyre kisebb volt az esélye annak, hogy ez a két álom megvalósuljon.

A versenyzést abbahagytam elég hamar. Huszonkét éves voltam. Erről már írtam is és ígérem, lesz még szó róla, mert akad tanulsága.

Aztán elváltunk, és kettesben maradtam Mócival. Nem akartam, vagy talán nem mertem, majdnem mindegy, hogy valaki idegen nevelje fel, féltem is egy újabb csalódástól. Talán a mai eszemmel másképpen csinálnám, de ennek sincs már jelentősége.

Aztán úgy hozta a sors, hogy megismerkedtem a második férjemmel.

Gábornak három gyereke van, és igaz, nem a hagyományos módon, de mégiscsak úgy éreztem, lám-lám, megkapom, amire vágytam, mert bizonyos szempontból mégiscsak négy gyerekért (igaz, már nem voltak igazán kicsik) lehetek felelős.

Valamikor, nagyon fiatalon, közvetlenül az olimpia után Móci édesapjával úgy döntöttünk, nem csinálunk nagy eseményt az esküvőnkből. Akkor valahogy ez tűnt megfelelőnek, hiszen elég sok ünneplés és csinnadratta volt körülöttünk a sport miatt. Én, aki finoman fogalmazva sem vagyok visszafogott, később bántam, hogy nem lehettem egy napra „királylány”.

Amikor Gábor nagyon romantikus módon Velencében megkérte a kezemet, negyvenkilenc éves voltam, és miután elrebegtem egy igent, rögtön hozzátettem, nagy esküvőt szeretnék, akkor is, ha ez még nekem is elég abszurdnak tűnt. Nem tiltakozott, nem mondta, hogy ugyan már, a mi korunkban, egyszerűen csak rábólintott, hogy rendben van, ha így szeretnéd.

Kiválasztottuk a helyet, és ezerrel szerveztük a dolgot. Úgy éreztem, én vagyok a világon a legszerencsésebb asszony, akinek minden álma teljesül.

Valahogy elsüllyedt a múlt, a fájdalmak és veszteségek és minden, de minden csodálatos volt. Készült a ruha, a vendégek névsora, az ültetési rend, és elérkeztünk a nagy naphoz is.

Készen álltam, készen álltunk.

Közel kétszázötven vendég, a barátaink, a családunk, a gyerekeink, és mi ketten is. Helybe érkező anyakönyvvezető, és utána mindenki vendég egy nagy vacsorára.

Vasárnap volt, délután öt óra. Minden a helyén és rendben volt, bár előtte többször úgy éreztünk mind a ketten, semmi nem fog elkészülni időre.

Álltam az ajtóban a fiam mellett, aki odavezetett Gáborhoz, és akkor eszembe jutott.

Megszólalt a zene, elindultunk Mócival, abban a teremben, amit kislánykoromban meglestem az ablakpárkány magasságából. A Gundelben. Körülöttem ott volt mindenki, akit szerettem és fontos volt számomra, és akkor egyszer csak hirtelen azt éreztem, hogy itt van a nagypapám is. Lépegettem az Intermezzo dallamára, és felnéztem, túl a terem tetején, a messzi múltba, és azt gondoltam:

Látod, nagypapa, mégiscsak itt vagyok, itt vagyunk. Sikerült.

Vannak az életben, azt hiszem, nagy pillanatok. Amikor úgy érzed, minden úgy és ott van, ahogy és ahol lennie kell. Ezek életünk felfénylő szikrái akkor is, ha később másképpen alakul minden, mint ahogy reméled.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.