„Valami lógott az oszlopon. Egy alaktalan sötét tömeg lengedezett enyhén a szélben. Mintha valami bábu volna. Loyce letekerte az ablakot, és kilesett. Mi a fene ez? Valami kiállítási tárgy? Néhanapján a kereskedelmi kamara ki szokott állítani ezt-azt a téren.
Megint megfordult a kocsival. Ahogy elhaladt a park mellett, a sötét tömegre összpontosította figyelmét. Nem bábu volt. Kiállítási tárgynak pedig elég furcsa. A nyakán felborzolódott a szőr, és görcsösen nyelt egyet. Verejték folyt végig az arcán és a kezén.
Egy test volt. Egy emberi test.”
(Pintér Károly fordítása)
Phillip K. Dick hátborzongató novellájában, Az akasztott idegen-ben, Ed Loyce kisvállalkozó egy felakasztott embert pillant meg a parkban. De nem is ez az igazán durva, hanem hogy az oszlopról lógó testről senki nem akar tudomást venni, pontosabban senki nem szándékozik bármiféle jelentőséget tulajdonítani neki.
Amikor Ed elkezd kiabálni, hogy nézzenek már oda, a szomszéd boltos azt mondja, komoly vevője van épp, ne zavarja már. Egyébként is nyilván oka van, hogy az a test ott díszeleg. Biztosan tudnak róla a hatóságok is – mondja egy másik ismerőse.
Dehogynem, mondja egyikük, már láttam délután, amikor kiugrottam kávéért. Nyilván a zsaruk tudnak róla. Nyilván okkal van ott. Egyébként is engem várnak a boltban, mondja a másik, előbb a munka, aztán a szórakozás. Loyce egy harmadik ismerőse hasonlóképp reagál. Persze, persze, az a test a parkban, a villanyoszlopon. Hogyne. de emiatt ne izgasd már fel magad.
A tömeg inkább a hisztérikusan kiabáló Loyce-szal foglalkozik. Köré gyűlnek, nem a hulla köré. Egyikük azt mondta, részeg, a másik orvost akart hívni. Az akasztott ember senkit nem érdekel, mintha az utcaképhez tartozna.
A főhős kálváriája igazából a rendőrségen kezdődik. Loyce azt hiszi, talán valami lincselés történt. Kommunisták, fasiszták, Ku-Klux-Klan. Azok csinálnak ilyesmit. A szolgálatban lévő rendőr megnyugtatja: a hulla szándékosan lóg ott, azon az oszlopon. Hogy mindenki lássa.
Loyce kimenekül. Most már tudja, hogy ezek biztosan nem rendőrök. Ha valamitől azonnal menekülni kell, az pont a rendőrség.
De nem jobb a helyzet az önkormányzattal sem. Rémülten látja, hogy a Városháza tetején idegen lények nyüzsögnek, undorító rovarszerű alienek. Az emberek tudomást se vesznek róluk. Sőt, az idegenek magukat embernek álcázva vegyülnek el folyamatosan a tömegben.
Innentől Loyce története folyamatos menekülés. Küzd és fut. Hogy találjon még valódi embert. A szomszéd kisváros teljesen normálisnak tűnik. Az ottani rendőrfőnöknek elmesél mindent, aki nyugodtan végighallgatja és cigarettával kínálja, majd felveszi a vallomását. Talán még nem késő. Ki kéne füstölni a behatolókat a városából. Csak egy dolgot nem ért. Miért kellett egy akasztott embert kitenni közszemlére?
A rendőrfőnök felvilágosítja: csalinak. Hogy őt előcsalogassák. Mármint hogy megtudják, ki maradt meg az emberek közül normálisnak. Aki nincs a hatalmukban. Az új erő számított az esetleges kudarcokra és csapdát állított.
Aki ismeri Dick életművét, sejtheti, hogy mint sok más írása, ez se szimpla sci-fi horror, hanem kemény társadalomkritika. Életművének egy részéhez hasonlóan ez is a totális hatalom embertelen, démoni természetéről és a kisember kiszolgáltatottságáról szóló, a fantasztikum világába utaztató politikai pamflet.
Lényegében ugyanarról szól, amiről Kafka híres egypercese, amikor a rendőr gúnyosan visszakérdez a néma és kihalt városban eltévedt utazótól, aki az utat tudakolja tőle: tőlem akarod megtudni az utat? Add fel, add fel! És még nagy ívben el is fordul, „mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák”.
Az akasztott idegen a kilátástalanság és tehetetlenség remek rajzolata. Dick szellemi ellenálló volt, gyűlölt mindenféle elnyomó hatalmat, és az ilyesfajta írásaival nyilván tükröt akart tartani a társadalom pofájába és talán felrázni, aki érti, miről is van szó. Az itteni-mostani olvasót viszont ez az elbeszélés inkább igazolná, mintsem felrázná.
Itt mindent a hatalmasok intéznek, akikhez viszont semmi közöm. Távol vannak tőlem. Idegenek. És minél inkább kapálódzok ellenük, annál inkább elsüllyedek, mintha a lápvidéken kapálóznék. Az ilyen alak, mint Ed Loyce hősködhet, de úgyis akasztott ember lesz belőle. Csali. Elrettentő példa.
Azok járnak jól, akik félrenéznek és nem balhéznak holmi utcai hullák miatt. Akik teszik a dolgukat, mintha mi se történt volna, és nem érdekli őket, hogy épp a vért mossák föl a folyosón.
Egyébként is, bármi történik, annak biztosan jó oka van. Akik odafönt vannak, azok nyilván okkal tesznek mindent. Hiszen azért vannak odafönt. Nem?
Szóval nem kell itt ugrálni. Nem kell pályaszélről ordibálni. Abból csak a baj van. Be kell húzni a nyakat, szürkévé kell válni, el kell tűnni a szem elől. Azt kell mondani, amit a hatalom elvár, és amit a többség is mond. És semmiképp nem odafigyelni semmire. Nem hangoskodni, bármilyen szokatlant, bármilyen furcsát, bármilyen szörnyűt is látunk.
És akkor talán megússzuk.
Egy hír 2017 elejének Magyarországáról: Egy csepeli ház negyedik emeletéről egy akasztott férfi holtteste lógott le órákig. Mivel az erei is fel voltak vágva, vértócsa képződött alatta az utca kövén.
