Tompa: Arc

Nagy tisztelettel szeretnék reagálni Bandó úr jeles arc-elemzésére és továbbszőni szövege szövetét, úgy vélem ugyanis, a helyzet rosszabb, mint amit fölfest frenológiai felhangokkal díszített dolgozatában.

Az első miniszter arca tényleg megér egy misét, össze kéne montírozni ennek az arcnak a változásait a rendszerváltás óta, hogyan változik az arc, mint táj, milyen új gyűrődéseket tol  rá az idő, hogyan pártfőtitkárosodik el a szájatája (és potroha és tokája, mert az ember teste lelkének szomorú műve, és, mint az ordas közhely mondja, mely igaz, mint az ordas közhelyek általában, 30 fölött mindenki felelős az arcáért).

Elbűvölő, milyen ijesztő az esőben hátrafésült haj, hogy milyen egyformává szobrászkodja ezeket az embereket az idő, a hatalom, a rossz választások, a kisebbségi érzés, a szorongás és a reflux.

De vitatom, hogy OV megtanult hazudni, ment az neki eleitől fogva, visszatekintve látszik, hogy csak a politikai piacon kurrens témákkal kereskedik, hogy a politikát pénzügyi vállalkozásként fogja fel, értékválasztásai pénzértékválasztások, a dolgok deviza-árfolyamát nézi, a politikát a meggazdagodás instrumentumaként fogja fel, az Isten, Haza Család nála (náluk, az első titkár és udvaroncai körében) annak a rövidítése, hogy Istenien kihasználom a Hazát a Családom érdekében, és hogy sokat emlegetett tehetsége ebben áll, a cinikus tematizálásban.

És az is látszik, hogy a Fideszben jónéhányan azt hiszik, a politika egyenlő a tudatos hazudozással, mert az a jó cél érdekében történik, mert csak visszavesszük, amink van, mert ezek csak komcsik és libsik azaz tudjukkik, az ma már (megint) még rosszabb, hazaárulók, vagy mert gyávák vagyunk, és mert csak.

OV nyelvezete beleilleszkedik ebbe a keretbe, sőt, ő határozza meg e kereteket és szelektálja ki azokat az új undokakat, akik rezzenéstelen arccal állítják az ellenkezőjét mindannak, ami ma magyar gazdaságban és a társadalomban történik.

Az, hogy a rezsibiztos arca rezzenéstelen, nem azért van, mert nagy az önfegyelme, mások az okok, melyek részletezésétől eltekintek, most olvastam Adam Michniket, aki figyelmeztet, hogy sose alázzuk meg azokat, akikkel politikailag nem értünk egyet, és nem akarok úgy járni, mint Gulyás (Gergő), aki találkozott a kommunizmussal (ezt a bon mot-t Mangalica Zserbó kommentjéből loptam a 444-ről).

És ne legyenek illúzióink, nemhogy nem fog bocsánatot kérni, aminek ma van a határideje (bocsika, elszabtuk, ha elszabtuk, hát elszabtuk, utólag már szabhatjuk), bohócarcán ugyanaz a cinizmus és sértett értetlenség fog keveredni a félelemmel a bukás pillanatában is, amit Bandó mesteruram detektált rajta mostanában.