Poszt ITT

Budapest példát mutatott

Durica Katarina
Durica Katarina

író, publicista. 2015. 09. 14. 13:58

Nyugati, tranzitzóna. A kis padon ücsörgök, lányom a babakocsiban alszik. Rita érkezik, egy fiatal önkéntes, a délutáni műszakra jön. Ő már koordinátor.

– Diák vagyok és a belvárosban pultos. Június végén a nyugati mellett sétáltam és akkor láttam először, hogy a 40 fokos melegben, emberek étlen-szomjan a lépcsőkön ültek és várták a vonatot. Ezt nem bírtam nézni. Én nem bírom szenvedni látni az állatokat sem, nemhogy embereket. Ekkor csatlakoztam az önkéntes csapathoz. A legkeményebb az volt, amikor megérkezett egy család, az anya kezében egy pár napos baba volt. Kiszáradt. Az önkéntes orvosok azt mondták, hogy nem tudnak neki infúziót adni, mert annyira összeszűkült már a vénája. Be kellett volna vinni a kórházba. Sokáig győzködtük a nőt, hogy menjen el a mentővel, de hallani sem akart róla. Azt mondta, hogy “Allah adta, Allah el is veheti”. Aztán megvárták a vonatot és elindultak vele Bécsbe. Nem tudjuk mi történt. Ezután a jelenet után több napig ki kellett maradnom. Nagyon megviselt. Olyan pletykák is terjednek a menekültek közt, hogy a kórházban kiveszik a szerveiket és a magyar orvosok szír gyerekeken kísérleteznek. Az ilyen kényszerképzetekkel épp az a baj, hogy nehéz őket cáfolni. De sok remek dolog is történt. Sok kedvenc családom lett. Főleg akkor, amikor a BÁH rendszere lefagyott, és nem tudták sem táborba küldeni az embereket, se máshová. Itt voltunk több mint hatszázan. Egy pakisztáni orvos úgy megszeretett, hogy miután a Németországban élő nagybácsijához jutott, írt nekem, hogy kifizeti a repülőjegyem, menjek én is – meséli Rita.

Míg beszélgetünk, érkezik a sok a sok adomány és Kati, egy másik önkéntes is. Ő is sok mindent látott és tapasztalt.

– A legviccesebb talán az volt, amikor épp egy családot kísértem egyik pályaudvarról a másikra, mikor megpillantottunk egy kölyök bernáthegyit az ölében szorongató magyar kisfiút. A menekültek teljesen kiakadtak. “Egy kutya? Hová viszi? Biztos koszos! Mit csinál vele? Tényleg kötéllel a nyakán él?” – értetlenkedtek. Érdekes, hogy náluk a kutya, mint házi kedvenc nem létezik – mondja.

Rita elszalad, az adományok mér nem férnek be a konténerbe, újabb raktárt kell keresni. Aztán visszajön és az élményeiről mesél.

– Azon nagyon meg szoktak lepődni, amikor néha felemelem a hangom és kiabálni kezdek. Döbbenten néznek az arab férfiak. Egy nő? Egy európai nő, aki kiabál?

Szinte percenként érkeznek az adományozók, nagymama jön két tepsi süteménnyel, fiatal anyuka 10 zacskó cukorkával, elegáns házaspár konzerveket és gyümölcsöt vásárolt. Egy svéd csapat több tucat 39 – 40 – 41 – 42 és méretű férficipőt hozott. Fehér futócipőket, mindenki örül neki, a menekültek felpróbálják, tesznek benne pár lépést, mosolyognak és nagyon hálásak. A hófehér cipők világítanak a sátrak közt. Elképesztő látvány, ahogy meggyötört emberek megpihennek, enni és inni kapnak és kis idő után fellélegeznek. Az önkéntesek remek munkát végeznek. Hajléktalanok is jönnek-mennek, köztük egy fiatal férfi, Sándor is, aki intézetben nőtt fel, óriási a szíve és már a kezdetek óta szívesen segít a tranzitban. Körömcipős üzletasszonyok, akik a tömött retiküljükben lázcsillapítót és sok más gyógyszert is hoznak. A “baptik” (Baptista Szeretetszolgálat) izmos fiúi, akivel az önkéntes lányok kuncognak. Ezt kell bemutatni! A nyugati pályaudvar tranzitzónáját! Mindenki, akinek kétségei vannak afelől, hogy az élet minden nehézség ellenére tartogat szép pillanatokat, menjen ki a nyugatihoz, vigyen ki egy széket, üljön le és töltsön ott fél órát. Előtte persze kapcsolja ki a Facebookot, ne olvasson több publicisztikát és okoskodást. Mindenki, aki depresszióval küzd, szidja a rendszert és panaszkodik, hogy a világból kiveszett a jóakarat és szeretet, menjen és győződjön meg az ellenkezőjéről a saját szemével. Ne higgye azt, hogy a híradókban bemutatott kegyetlenkedések az általánosak, mert nem azok. A tranzitzónában számtalan boldog apró örömpillanat van. Reménnyel, jóindulattal, szeretettel teli. Jó itt lenni. Jó ennyi remek ember közt élni. Budapest példát mutatott. Összefogott. Magyarország egy remek hely és én örülök, hogy ennyi nagyszerű embert megismertem. Még sosem voltam ennyire szomorú és boldog egyszerre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.