Az egész úgy kezdődött, hogy a szabadságharc-rezsicsökkentés kombóra épülő politika kifulladt 2014 végére.
A Fidesz támogatókat vesztett és időközi választásokat bukott el, miközben a Jobbik nemcsak második párttá vált, hanem erősödésnek indult. A kormánypárt kétségbeesetten keresi politikája új kereteit. A veszély a Fidesz szempontjából az, hogy a tőle távozók nem szétspriccelnek, hanem egyazon irányba indulnak, éspedig történetesen a Jobbikhoz. Ezt látva Orbán mérsékelni akarja a szavazók elszivárgását – akik, ugye, most jobbra szivárognak -, egyúttal cselekvőképességet akar mutatni elkötelezett hívei felé. Ez a bevándorlóellenes kampány keletkezéstörténete, amit azért fontos így egyben látni, mert máskülönben nem érthető, miért pont azt teszi az Orbán-rendszer, amit tesz.
A plakátkampány és Orbán április-májusi beszédeinek sorozata azt célozza, hogy újraéledjen a “szabadságharcos” retorika, ami megerősítheti a törzsszavazók elkötelezettségét. Ami másnak zűrzavaros szöveg, az Orbán híveinek identitásbeszéd. A miniszterelnök erőt mutat, felveszi a küzdelmet a Jobbikkal, küzdelemre hívja ki az idegenellenesség frontján. A Jobbik előnye, hogy keményebbeket mondhat, a Fideszé, hogy bizonyos keretek között cselekedhet is, de főként, hogy temérdek adófizetői pénzt költhet propagandaakciókra. Hosszú harc lesz.
A kormányzati plakátokkal szemben azonban váratlanul spontán demokratikus ellenállás jött létre, attól a pillanattól kezdve, hogy az egyik plakáttervet még a nyomdából kiszivárogtatták a médiának. Váratlan ellenállásról van szó, mert a hosszú hullámvölgyet követően keletkezett újra olyan ügy, amibe bele lehet kapaszkodni. Ez a hullámzás jellemző az Orbán-rendszer sokszínű demokrata munkacím alatt futó ellenzékére. Fő oka az átfogó ellenzéki program és a tervezett cselekvés hiánya, de azért előfordul, hogy elkapják a fonalat.
A plakátellenállással kapcsolatban merül fel sokakban az a kétely, hogy vajon nem “figyelemelterelésről” van-e csupán szó?
E vélekedés szerint a kormány tudatosan provokálja az ellenzéket, hogy miközben az ilyen “marginális” dolgokkal foglalkozik, addig nem esik szó más, nagyszabású gaztettekről a Quaestor-ügytől az egészségügy végromlásáig sok mindenről. Szerintem az ellenzéket semmi sem akadályozza meg abban, hogy ezekről a témákról bármikor értelmes és érvényes kijelentéseket tegyen. Amúgy pedig ilyen erővel azt is mondhatnánk, hogy a plakátokkal kapcsolatos ellenzéki vitát szintén bekalkulálta a kormány a plakátkampányba, tudva, hogy a cselekvés szükségességén és irányán majd úgyis össze fognak veszni az ellenzéki szereplők.
Legalább két tényező szól azonban a “figyelemelterelés” verzió ellen. Az egyik, hogy a kormányzat hónapok óta tudatosan építi a bevándorlóellenes propagandát. Jóval többről van tehát szó, mint “elterelésről”. Ez az Orbán-rendszer új politikaértelmezési kerete. Így ha támadás éri a bevándorlásellenes propagandát, akkor az új, még törékeny vázat éri csapás. E törékenységet jelzi az is, hogy nincs “gazdája” a kormány plakátszövegeinek, a kormánypárti megszólalók inkább távolítják magukat a kampánytól. A másik tényező, hogy a plakátkampánynak van hagyománya. Bármilyen hervasztóan alantasak voltak is a 2012-es Gyurcsány-Bajnai-plakátok, amelyek a CÖF neve alatt futottak, végső soron a Fidesznek kedvező hatást váltottak ki. Egyáltalán nem tűnik tehát földtől elrugaszkodott lehetőségnek, hogy most ugyanazzal a módszerrel próbálkoznak.
Az Orbán-rendszer ellenéke számára az lehet igazán fontos, hogy a plakátok éppenséggel nem elterelik, hanem fókuszálják a kormánnyal szembeni ellenállást. Széttartó témák helyett van egy ügy, ami érzelmi hullámokat kelt, és amelyen keresztül megmutatható a kormánypárt jobbikosodása, vele szemben pedig a demokratikus gondolkodású emberek és szervezetek cselekvőképessége. Bármekkora hatókörű is ez a cselekvőképesség.
További két ponton ásható alá a kormánypropaganda hitelessége.
Az egyik, hogy a plakátkampány még akkor elindult, amikor a “nemzeti konzultáció” ugyanerről a témáról véget sem ért. Bár nyilvánvaló, hogy a kormány a saját híveivel “konzultál” és nekik plakátozik, mégis fontos lehet annak kimondása, hogy Orbánék még a látszatra sem ügyelnek. “Virág elvtárs, ez az ítélet” – a méregdrága “nemzeti konzultáció” eredményét már azt megelőzően kiírták a szintén méregdrága plakátokra, hogy a folyamat lezárult volna.
Fotó: Europress/Bloomberg
Vitát vált ki a plakátokkal kapcsolatos fellépés hatásossága is. Van olyan vélemény, amely szerint az idegenellenes indulatokat keltő plakátok és azok leszaggatása azonosan primitív eszközök. Ez azonban nem egészen igaz, hiszen a kormány szinte korlátlan büdzsével dolgozva, a teljes állami apparátust felvonultatva szülte meg ezt az akciót, míg a “mezítlábas” ellenállóknak nem is igen áll rendelkezésükre más eszköz tiltakozásul, mint a plakátoffenzíva elleni gerillaháború. Nem szólva arról, hogy a szimbolikus üzenet, nem a “rongálás”, hanem a gyűlöletkeltő szövegek letépése. Ennek erős pozitív érzelmi tartalma van. Nem szólva arról, hogy a kormányplakátok leszaggatói elleni rendőri fellépés megint csak ellenszenvet vált ki, mint ahogy az az abszurditás is, hogy a rendőrök – vélhetően politikai utasításra – kénytelenek külön figyelni a plakátokat.
Közben valójában a kivándorlás az a probléma, ami a magyar társadalom egyre nagyobb részét nyomasztja. Vagy azért, mert mennie kell, hogy meg tudjon élni, egyúttal kiszabaduljon az egyre fojtogatóbb hazai légkörből, vagy azért, mert barátai, szerettei távoznak az országból, és ők egész egyszerűen hiányoznak az itthon maradóknak. Mondhatni, a kormány házhoz megy a… pofonért, amikor a bevándorlás elleni propagandával lehetőséget teremt arra, hogy az egyik legfájóbb kérdésről, a kivándorlásról lehessen beszélni.
A közadakozás az ellenkampányra, valamint a mémek burjánzása és a kormányplakátok tömeges átrajzolása: politikai cselekvés.
E sokszereplős, de azonos irányú akciósorozat meghekkeli, nevetségessé teszi a kormány lehengerlőnek szánt propagandaakcióját. Ez sem fogja helyettesíteni a politikai programot, nem is oldja meg egy csapásra az ellenzék valamennyi problémáját. Ám ebben az akciósorozatban részt venni mégsem figyelemelterelés, hanem érzelmi azonosulás. E nélkül pedig semmiféle ellenzék nem képes megszervezni vagy újjászervezni önmagát.
