Első történet, 1950, idézet Beloiannisz község honlapjáról
“Beloiannisz Fejér megye egyik legfiatalabb települése. Az 1950-es évekig Iváncsa szántóföldjei voltak a helyén. 1950. május 6-án indult meg a település tervezése és építése a görög polgárháborúból Magyarországra menekülők számára. A körülbelül 400 görög családot még ebben az évben ideiglenesen a budapesti Kőbányai út–Hungária körút sarkán található dohánygyár fő- és raktárépületében helyezték el, ahol önálló óvodát, iskolát, postát, élelmiszerboltot létesítettek a számukra, amíg településük el nem készül. Az építkezés rohamléptekben, önkéntes munkában folyt. Rövid idő alatt 418 nagyrészt sorházi (kisebb számban családi házas) lakás, óvoda, iskola, könyvtár, kultúrház, orvosi rendelő és tanácsház épült fel Görögfalván. 1951-ben munkalehetőségként megalakult aHáziipari Szövetkezet, 1952-ben pedig a Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, amely azonban a falu szántóföldjeinek kis mérete miatt csak kevés embert tudott foglalkoztatni. 1952. április 3-án Nikosz Beloiannisz, a görög kommunista mozgalom jelentős alakjának nevét vette fel az ekkor 1850 fős település.
Először 1954-ben, majd később több hullámban nagy számban települtek vissza az itt lakók Görögországba, de többségében – főleg a fiatalabbak –Magyarországon maradtak, ahol nyelvileg és szokásokban nagyrészt alkalmazkodtak a magyar környezethez, miközben még mindig ápolják a görög hagyományokat is. 1996-ban ortodox templom is épült a településen. A községben a helyi Pyrgos Egyesület szervezésében görög néptánccsoport és zenekar is működik.”
Második történet, 1986, R. Attila
Ausztráliában turnéztam, az öt legnagyobb város magyarjai hívtak meg, mondanom sem kell, mindegyik bevándorló volt, olyanok, akiket szeretettel fogadott be a hatalmas és szépséges fejen álló szigetország. Akadt közöttük jó néhány, akik a 2. világháború után kerültek oda, és még mindig a vitézi múltjuk emlékeiből éltek, és voltak, akiket ötvenhat vihara röpített oda. Belőlük volt a legtöbb, de szinte ugyanekkora csoport állt össze azokból, akik a 60-70-es években hagyták el hazánkat, és persze szaporodtak a frissek, akik már nem bírták kivárni a rendszer megszűnését és lebontását, és a 80-as évek első felében húztak el. Legtöbbjük Ausztráliát tekintette „igazi” hazájának, mondták, meg is lepődtem, meg nem is: többet kaptak ettől az országtól, mint az igazi hazájuktól, hazánktól. Mondhatnám, hittem is, meg nem is, de nem kételkedhettem szavaikban, boldogok voltak, virultak, jól kerestek, gyerekeik már „igazi ausztrálok” lettek, sok közöttük csak törve beszélte az anyanyelvet, ez van, mondták, ott kell élniük. Megjegyzem: „igazi ausztrál” nincs is, igazi csak koala és kenguru, mert ők őshonosak. Voltak persze aboriginerek, az ős őslakosok, ma is élnek még belőlük, azok leszármazottai, akik megúszták az első fehérek irtó hadjáratát. Tasmania őslakosai kevésbé voltak szerencsések, csupán az emlékük maradt, s a fehérek szégyene.
Természetesen fotóztam, itthon egymást érték a baráti élménybeszámolók, sokan szerettek bele a földrészbe, és akadt köztük egy, aki eltökélte, hogy ott fogja folytatni az életét. Első lépcső Bécs, háromnapos út, második egy láger, harmadik már Sydney (ottani barátaim hatásos közreműködésével), és a negyedik, végső hely: Perth. Ma is ott él, mint megélhetési bevándorló, anélkül, hogy ez a kifejezés bármikor is lehangzott volna vele kapcsolatban. Itthon egy asztalos üzem frissen végzett szakmunkása volt, Perthben egy bútorüzem mestere, az utóbbi tíz évben pedig két bútorgyár tulajdonosa, irányítója, és persze kedvére dolgozik is, ha úgy hozza a sor. Haza, azaz vissza nemigen jár, amíg szülei éltek, volt kihez, azóta minek? Kedvtelésből igen, másképp nem.
Harmadik történet, 1988, Nick Greiner
Mivel az 1986-os föllépésemet a Halley üstökös jegyében szervezték, már akkor megmondtam a Magyar Ház vezetőjének: nem szeretném, ha olyan ritkán vetődnék erre, mint a Halley. Újabb meghívást kaptam, ismét 40 napig élvezhettem Ausztrália magyar bevándorlóinak vendégszeretetét, és itt megállnék egy pillanatra. Amikor Orbán Viktor mindannyiunk, a teljes magyarság nevében nyilatkozik, és mondja el, hogy milyenek is vagyunk mi, magyarok, nem ártana, ha előtte tartana egy igazi nemzeti konzultációt, mert abból talán megtudná, hogy nem inkorrekt a magyar, meg talán azt is, hogy vendégszerető. A vendéglátás fejlesztéséről épp minap beszélt az ágazat kormány közeli főembere, elmondta, hány milliót nyomnak bele, hogy többet tudjanak rólunk. Barátaim, kevesebb millió is elég lenne, ha olyasmiket mondana a miniszterelnökünk, ami a szeretetről, a befogadásról, a másság és másmilyenség elfogadásáról, meg hát a vendégek szeretetéről szólna. Több magyar népmesében olvashatunk a szegény ember házának ablakán bekopogó vándorról, aki szállást kér egy éjszakára, másnap aztán menne tovább, és tudjuk, soha nem küldték el az efféle vándort, meg is etették, és valóban, ment a dolgára, vagy ha nem, az is érthető: beleszeretetett a vendéglátó lányába, és két nap múlva már együtt kaszálták a búzát. Nem tudom, mi lett volna a mi vándorlegényeinkkel és kivándorolt lányainkkal, ha Európa népei nem tettek volna tanúbizonyságot a (nem különösebben híresztelt, nemzeti marketingben nem sulykolt) nemzeti vendégszeretetükről.
Summa summárum, nem tudom, hogy tértek volna haza egy kis (ön)ámításra a Magyarország Barátai sokadalom, 35 országból válogatva, ha annak idején kirugdalta volna őket egy-egy ország miniszterelnöke. Hogy milyen alapon formálódott ez a „válogatott”, nem tudom, de ide idézem Vancouverben élő barátom sorait. Azok után írta, hogy elolvasta a Magyar Krónika negédes tudósítását:
”Ilyen hanyingerem reg volt… Ez nem MO baratai, ez a fidesz baratai szervezet. Ilyen f.sz dohos dumat reg hallottam, vonalasabb, mint Bede radioadasai.
Vegyes a sajto… igaz, 99 % negativ, tehat nem teljesen negativ, az azt jelenti hogy vegyes.
Ader: “Hitet tett az anyaorszag igaza melllett” megint az orszag = fidesz.
Megall az esz.
Az alaptorveny, “mint az első ilyen alkotás az újabbkori világtörténelemen.” Megall az esz, – az egesz vilag eliteli a takolmanyt.
Ha en tag lennek, most lenne ideje, hogy latvanyosan kilepjek.
De nem vagyok, ezen csak egy feles segitene, de inni nem akarok, igy csak megyek hanyni.
Az is megallapithato, hogy hazank menthetetlen. Jobb, ha abbahagyjuk a felesleges szajtepest meg idegeskedest, ezen nem lehet segiteni.
Mellesleg, emlekeztek, ez volt az az orban beszed, amitol visszhangzott a vilagsajto, es a kotsei, meg a tusvanyosi beszedek folytatasakent ertlemeztek, amiert azt mondta a fobarom, hogy keletrol jon a cselekedet, nyugatrol csak a tokoles, stb… Es ezt ezek igy ertekelik, komolyan rosszul vagyok ettol.
PS
mi az, hogy 35 orszag kuldte el magyarjai szine javat… ki valogatta ossze a bandat, es ki fizette?”
És akkor az 1988-as történet: Ausztráliában a választások éve volt. Sydney-ben élő barátom mesélte: New South Wales-ben az egyik miniszterelnök egy hajdan Magyarországról bevándorolt ausztrál volt, jelesül Nick Greiner, ide emelem a Wikipedia róla szóló néhány sorát:
“an Australian businessman and former politician. He was the 37th Premier of New South Wales from 1988 to 1992. He was Leader of the New South Wales Division of the Liberal Party from 1983 to 1992 and Leader of the Opposition from 1983 to 1988.
Early life
Greiner was born in Budapest, Hungary.[1] His parents subsequently moved to Vienna before arriving in Australia in the early 1950s.”
Nos, Nick nem állt túl jól a választási küzdelemben, mígnem ellenfele inkorrekt beszólással próbálta áztatni, hogy mit akar ő itt, aki egy bevándorló fia. Ez elég volt a bukásához. Nick fölényesen nyert, mert az ausztrálok, amellett, hogy vendégszeretők, nem felejtik el, honnan jöttek az őseik, és persze azt se, honnan érkeztek ők. Az ausztrálok azt is tudják, hogy a bevándorlók nem alapban gonosz emberek, és ahogy az USÁ-ban Obama példája mutatta, bármilyen ősökkel rendelkező, akárhonnan bevándorolt emberből lehet miniszterelnök, vagy elnök. Lehet, mindez azért van így náluk, mert Ausztrália (a mi nézőpontunkból) fejen áll, és még a demokráciát, a bevándorlás kérdését, a korrektséget és az inkorrektséget is másképp értelmezik, mint itt, Európa közepén, ahol kirobbanó formát mutat a gazdaság, míg a fejlett nyugaton csak tökölnek…
