Most, hogy már mindenki, aki akarta elmondta a neten, a nyomtatott médiában és a kocsmákban mit gondol erről, feltennék egy kérdést.
Miért csökken a világban ez a jogintézmény?
Ezt a kérdést tettem fel évekkel korábban az egyik egyetemen, ahová kéthetente jártam. Volt ott 80-90 hallgatóm. Ám a kérdés nem pontosan így hangzott, hanem pusztán egy ígéret volt, mely szerint aki megoldja azt a rejtvényt, hogy a demokráciák miért nem pusztán a többségi akarat irányába mozdulnak el – ld. pl. halálbüntetés, vagy a homoszexuálisok jogai -, azzal elmegyek a Tudományok Találmányi Hivatalába.
Az előadáson épp arról volt szó, hogy akár Tocqueville a Demokrácia Amerikában című művében, akár John Stuart Mill, a liberális gondolkodó egyaránt attól félt, hogy amiképp terjed a demokrácia, úgy terjed az is, amit ma populizmusnak nevezünk, és a végén – jósolták ezek a szerzők – a demokráciák eltapossák a kisebbséget, megvalósul a többség zsarnoksága, „Európa lassan Kínává lesz” (azaz megszűnik a sokszínűség, a kreativitás, az innovativitás). No, és itt következett diákjaimhoz az ironikus felszólítás, hogy hát nem ez történt, a demokráciák nem váltak a többség zsarnokságává, tűnődjön el mindenki azon miért nem.
A féléves tananyag – bár a médiáról szólt – olyan alapokon nyugodott, mely épp ezt a kérdést igyekezett kifejteni. A diákjaim azonban valamit félreérthettek, mert az terjedt el, hogyha írnak egy házidolgozatot arról, hogy mi az oka a halálbüntetés eltörlésének, vagy a homoszexuálitás terjedésének (közben elfelejtődött miért említettem ezt a két témát egy kalap alatt), szóval akik írnak erről néhány oldalt, azoknak nem kell vizsgázniuk. Én ilyet nem mondtam, és utólag sem kapott senki sem ilyen felmentést, viszont a szájról-szájra járó álhírnek megvolt az a következménye, hogy ömlöttek rám az irományok. Elolvastam mind, hátha valamelyikükkel elmehetek a Tudományok Találmányi Hivatalába, de nem akadt ilyen. Ezért talán érdemes most megosztanom a véleményem szerint lehetséges legmélyebb választ, hátha ezzel a halálbüntetés-vita is egy szociológiaelméleti alapot kap.
Fotó: Thinsktock
Előbb azonban hadd időzzek még szép emlékeimnél, a dolgozatoknál. A legkülönbözőbb színvonalú és érzelmi töltetű írások jöttek.
A halálbüntetés elleni érvek közt mindazok előjöttek, melyek az elmúlt időszak társadalmi vitájában mostanában Magyarországon megjelentek annak következtében, hogy a miniszterelnök javasolta az erről szóló gondolkodást.
Diákjaim sokszor el is kanyarodtak a lényegtől, mert nem azt akarták megfejteni miért csökken a halálbüntetés, hanem hogy jó-e hogy csökken, hogy kell-e, hogy csökkenjen. Legélesebben egy lány dolgozata maradt meg az emlékezetemben, aki a homoszexuálisok jogainak növekedését a homoszexuális lobbicsoportok aknamunkájának eredményeként magyarázta.
Olyan elementáris gyűlölet sugárzott a szövegből, hogy kíváncsi voltam a szerzőjére is, mert hát az egyetemistákat mégis csak azon korosztályú csoportnak tartom, ahol nyitott a gondolkodás. Ám a lány gyűlölete a beszélgetés során csak még inkább világossá vált a számomra. Addig ármánykodnak, segítik egymást a homoszexuálisok a többségi normális emberek háta mögött, emelik egymást vezető pozícióba stb., hogy a végén olyan jogszabályokat tudnak ránk kényszeríteni, melyek kedveznek nekik. Mondhatni megragadott egy hálózatelméleti nézőpontot, tehát tulajdonképpen lett volna akár tudományos alapja is annak, amit mondott. Egy kicsit vitába is szálltam vele, aminek sok értelme nem volt, valószínűleg gyűlölete tárgyának valamilyen pszichés oka lehetett, vagy csak úgy volt összerakva, mint aki minden mögött összeesküvést látott.
Viszont, ha diáklányomnak igaza volt, akkor ennek analógiájára a halálbüntetés visszaszorulásának is az a logikai magyarázata, hogy sok-sok gyilkos egymást támogatva bejutva aztán a hatalomba olyan jogszabályokat alkot, melyben saját közösségüket megmentik a legsúlyosabb ítélettől.
Miért civilizálódnak a demokráciák, miért válnak megértőbbé, a többségi elv helyett miért erősödik fel a kisebbség hangja, miért válnak színesebbé, miért nem érvényesül a tömegek nyomása, a konformitás? – Mindenek előtt talán azért, mert a demokráciák a szólásszabadságra épülnek, és az átláthatóság felé haladnak. A demokráciákban az embereknek joguk van tudni, hogy az átruházott hatalmat a hatalom birtokosai miként használják fel, és ez a pezsgő nyitottság végül nem homogenizál, hanem sokszínűsít.
Az ennél is fontosabb tendencia, melyről Mill vagy Tocqueville mit sem látott az elején, hogy a fogyasztói társadalmak sikerét a különböző szaktudások autonómiája biztosította. Nagyobb és hatékonyabb termelékenység, technológia, közigazgatás, oktatás, művészet stb. mind csak azért tudott kibontakozni, mert önálló reputációk alakultak ki bennük, és nem telepedtek rájuk külső értékek. A filozófusok érvei közül kikopott a tekintélytisztelet, hogy valami azért igaz, mert Arisztotelész azt mondta, a művészetbe nem kívánt beleszólni a hatalom, a tudomány önmagát minősítette. Ezt a folyamatot nevezzük funkcionális differenciálódásnak.
Illusztráció: Thinkstock
A demokráciákban ugyan számít, hogy a többség mit gondol, de gyakran egy-egy kisebbség, mely az adott terület tudásbirtokosa megmondhatja a többségnek mi nekik a jobb, és a többség ezt gyakran el is hiszi, mert elfogadja, hogy nem ért a témához. Ez történik az értékek területén is.
A kívülről, a többség oldaláról jövő értékek lepattannak a szakmai körök értékeiről. Máskor persze nem, és jó hogy nem. Például egy professzionális újságíró akkor is törekszik a tények feltárására, ha mondjuk a többség azt gondolná, hogy a tények kevésbé fontosak, mint az emberi méltóság. Az orvosok például szívesen végeznének olyan kísérleteket, melyek az egyén kárára történnek, de tudományos hasznuk van, hogy csak két olyan példát említsek, ahol a többség fogja vissza a professziókat a túlkapásoktól.
Máskor viszont az adott szakma fut bele olyan tapasztalatokba, amely vállalhatatlan. Pl. bírók látják a téves ítéleteik valószínűségét, a többségi társadalom viszont mit sem tud erről. Elképzelhetőnek tartom, hogy atomtudósok előbb fogják kimondani, hogy a világon az összes atomerőművet be kell zárni, mint hogy a közvélemény atomenergia-ellenessé váljon, és ekkor le fogják állítani ezt a tevékenységet.
Vagyis a civilizációnk nem csak egyszerűen humanistává válik, és igyekszik a megelőzésre, a reszocializációra koncentrálni a bűnösök büntetése helyett – mely a fogat fogért erkölcsi elv alapján hozná az ítéletet -, hanem engedi azt is, hogy az ezzel foglalkozók tudása manifesztálódjon. Ha tehát nagyobb eredményeket lehet elérni egy társadalomban a bűnözés megelőzésével, mint a büntetési tételek növelésével, akkor azok a demokráciák lesznek a sikeresebbek, melyek engedik ezeket a szaktudásokat érvényesülni. Az egyének abba az irányba vándorolnak, ahol ilyen sikeresebb társadalmakat találnak, és nem rettenti el őket, hogy ott is akadnak Breivikek, vagy pedig saját demokráciájukban igyekeznek lemásolni ugyan ezeket a mintákat.
A populizmussal, és a halálbüntetéssel, vagy a homoszexuálisok kiközösítésével nemcsak az a probléma, hogy primitív, kegyetlen, és antihumánus, hanem az is, hogy kontraproduktív.
A populizmusok sok esetben szétverik a szakmai autonómiákat, és velük együtt aztán a szakmai tudásokat, és így aztán nem csak a demokráciák liberális tartalma, de a teljesítőképességek is leépülnek.
Valószínűleg tudomásul kell vennünk azt, hogy egy bíróra nem kényszeríthető, hogy jogszabályok alapján meghozzon egy olyan legvégső döntést, amit aztán tévedés esetén sehogy se lehet orvosolni. Nem indíthatók el olyan folyamatok, amelyek isteni jogosítványokkal ruháznak fel bírót, tudóst, politikust. S ha ezt valamilyen oknál fogva a nép nem tudja (a nép olykor szívesen választ magának isteneket, akikből aztán itt a Földön Hitlerek lesznek), az egyes szakmák belső tudásának ismernie kell a saját kockázataikat, és magukat kell szűrniük.
Csak kérdezem álnaivan, hogy vajon mi magyarok rendelkezünk-e olyan politikus elittel, amelyik bölcsebb mint a társadalom egésze, vagy ők épp olyanok, akik egy szavazatért cserébe hajlamosak szétverni az autonóm alrendszereinket?
Zsolt Péter
Méltányosság Politikaelemző Központ
Kutatási igazgató
