Hosszú és fáradtságos munka megismerni a banánt. Amikor elhatározzuk, hogy banánt fogunk enni, amikor eldöntjük, hogy mostantól mindig lesz a háznál banán, akkor elmegyünk a zöldségeshez és kiválasztjuk a nekünk tetsző banánfürtöt. Érett banánt választunk, aztán hazavisszük. A banánt először lerakjuk a teraszon a padra, aztán soha többé nem rakjuk a padra, mert a banánt ellepik a hangyák, kicsik, nagyok, vörösek, feketék, és olyan aprók is, hogy még a színüket sem látni tisztán. Azután a banánt kidobjuk a picsába. Másodszorra az érett banánfürtünket a szárítókötélre akasztjuk és onnan csemegézünk belőle, egészen addig, a második napig, amikor is azt vesszük észre, hogy a banánunk megrohadt. Ekkor ezt a fürtöt is kidobjuk a picsába, és megyünk a zöldségeshez. A zöldségesnél ezúttal éretlenebb, de már valamelyest sárgás banánt választunk, amit aztán a harmadik napon dobunk ki a picsába, amikor a tíz banánból már csak két-három maradt a fürtön. Eltelik tíz nap is, mire rájövünk arra, hogy a zöldségesnél kizárólag zöld, azaz zöld banánt szabad vásárolnunk. Innentől kezdve az életünkre már nem lehet semmilyen panasz.
