Kedves Szülők, kedves gyerekek, Irma néni, mondta még vicces korában a humoralista, aki aztán elvesztette a humorát, amint kormányhumoristának állt, állítólag Déri János megkérdezte tőle: és mondd csak, Gyurikám, nem félsz attól, hogy egyszer véletlenül belelövöd magad a Dunába? Szal kedves szülők, kedves gyerekek, kollégák! Ne féljetek. Pályaelhagyó lámpásként szólok hozzátok, mi több, ősi lámpáscsaládból származom, egy tantestületnyi lámpás vakít a családban, tanyasi tanító nagyapámról még utcát is elneveztek Bánhegyesen (ahol apukám Angyal Istvánt, az ötvenhatos hőst tanítgatta). Darab ideig én is egy meseszép kis sokoróaljai faluban osztottam az észt, adj a kevesedből annak, akinek még kevesebb jutott, szal ne feledjétek: az ember abból tanít, amiből akar. Lehet egy tankönyv vérlázítóan buta, sőt, gonosz, mint ama mondatok, amiket mostanában láthatni a neten, jöhetnek kiszáradt lövészárok szakfelügyelő-főnénik vagy másra nem jó szakfelügyelő főbácsik, becsukod az osztályterem ajtaját, és azt tanítasz, amit akarsz. Ötödikben röpdolgozatot írattam a tízparancsolatból, Ne barázdálkodj!, írta. Sz. Richárd a hatodik parancsolatra.
Régen is volt egy csomó hülye igazgató, ahogy ma, akkor is a jó, megbízható elvtársakat dobta a gép, volt olyan, aki azzal dicsekedett, hogy milyen lőeredményeket ért el a munkásőr lövészversenyen…
Ugyanígy: ne féljetek az államtól. Az állam nem mindenható és le van szarva, mindig is le volt. Pláne most, hogy sámli az aktuális gömbösgyula-változat lába alatt Európa vidéki hátsó udvarában. Ő fél, azért lóbálja a rendőrszalámit, mert fél, fél a civil társadalomtól, hát szaporodjatok és sokasodjatok, hogy legyen mitől félnie.
Fotó: Kummer János
