„Mi is kértük a tanárokat, hogy tarthassunk ülősztrájkot a felsőoktatási átalakítások elleni tiltakozásképp, de azt válaszolták, bár egyetértenek velünk, mégsem engedélyezik azt, mert az állami fenntartó nem nézné jó szemmel, és esetleg bajunk lehet belőle” – fakadt ki egy gimnazista a hétfői ELTE-s hallgatói fórumon. „Tanáraink félnek” – tette hozzá a diáklány.
Egy másik – amúgy katolikus fenntartású – középiskola engedélyezte decemberben diákjainak az ülősztrájkot, amiről más lapokkal együtt mi is tudósítottunk. Néhány nap múlva levelet kaptunk az intézmény rendszergazdájától (!), hogy tüntessük el a tudósításunkat, mert a cikk a vezetőség tetszését nem nyerte el, az (mármint, hogy a diákok ott is tiltakozó demonstrációt tartottak az orbáni felsőoktatás ellen) rossz fényt vet az iskolára. Mellesleg az adott gimnázium honlapjára is kikerült a demonstrációról szóló helyi beszámoló – onnan persze néhány nap múlva gyorsan eltűnt.
A minap az államosításról szóló, s a hoffmanni „sikertörténetet” erősen árnyaló cikkünket illusztráló – egy vidéki általános iskoláról készült – fotó kavart indulatokat: azt hitték, hogy a kritikai hangot megütő igazgatók egyike a fényképen szereplő iskola vezetője. A megjelenés napján jött a telefon, hogy vegyük le a képet, mert a kisvárosban „áll a bál”, az intézmény vezetője magyarázkodhat a tankerületi vezetőnek és másoknak. A helyzet abból fakadt, hogy nem jelöltük meg névvel a cikkben megszólaló igazgatókat. Miért? Mert félnek. Félnek, hogy bíráló megjegyzéseik miatt bajuk eshet az állami rendszerben.
A képen félig látható gyerek és a matekpéldái nincsenek összefüggésben a cikkel.
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
Ezen írásban mi magunk sem írunk beazonosítható iskolákat, mondhatnánk, öncenzúrát alkalmazunk, nehogy baja essen az említett intézmények vezetőinek, tanárainak. Nem őket akarjuk bajba sodorni, a rendszerből fakadó félelemről szólunk.
A kormányváltás után még névvel, titulussal, az iskola megjelölésével nyilatkoztak lapunk kérdésére a legkülönbözőbb témákban iskolaigazgatók, egyetemi tanárok, különböző szakértők. Ahogy haladt az orbáni-hoffmanni gőzmozdony, azt tapasztaltuk, hogy egyre többen hárítják kérdéseinket vagy teszik hozzá, hogy csak név nélkül mondják el véleményüket. Nemzetközi hírű professzorok súgták meg, hogy féltik egyetemi állásaikat, ezért nem adnak interjút. „Értse meg, nem tehetem, hogy nyíltan elmondjam ezeket, mert az állásommal játszom” – hallottuk mostanában többször is.
Az állami hivatalok, minisztériumok, önkormányzatok sem válaszolnak a legegyszerűbb kérdésekre sem, amíg minden feljebbvaló nem bólint.
2011 decemberében a köznevelési törvény elfogadása előtt a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium gyűjtött aláírásokat, hogy halasszák el a köznevelési törvény elfogadását, és tárgyalják újra, bevonva a szakmát is annak kialakításába. Akkor több ezer aláírást gyűjtöttek, de arról is beszámoltak, hogy számos kolléga, iskola jelezte, egyetértenek a leírtakkal, de féltik egzisztenciájukat, így nem adják nevüket a tiltakozáshoz.
Az államosítás után az iskolákban kialakult káosz, bizonytalanság miatt most egy fővárosi gimnázium írt nyílt levelet az oktatásért felelős miniszternek. A Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárai, úgy tűnik, még (vagy már) nem félnek.
Várják a csatlakozókat.
”Fortélyos félelem igazgat/minket s nem csalóka remény” – írja József Attila a Hazám című versében.
A 76 évvel ezelőtt született vers ma aktuálisabb, mint valaha. Gondoljunk csak az „éj nagy odva mélyén” megbúvó nemzeti nyomorra, a korra jellemző figurák „sunyítás vagy parancskövetés” attitűdjére, vagy az Amerikába kitántorgó milliókra.
