Az Európai Bizottság jóvoltából számos magyar politikai elemző kolléga társaságában volt szerencsém Brüsszelben járni, ahol a képen is látható Berlaymont épületben, a Bizottság emblematikus székházában tartottak nekünk alapos fejtágítót. Nem szeretnék klasszikus élménybeszámolót tartani, egy posztban amúgy is képtelenség lenne az összesen megtárgyalt nyolc szakpolitikai terület valamennyi finomságát kitárgyalni. Inkább csak felvillantok néhány benyomást.
Először magáról a városról. A nyugatra utazó közép-európai frusztráltsága, amit a kínosan rendben tartott utcák és tisztaság szokott okozni, itt nem kerít hatalmában. A káosz és a kosz hozza a budapesti átlagot, aminél aktuálisan azért rosszabb a helyzet, mert a város szinte minden fontos pontján túrnak vagy építenek valamit. A nyugat Balkánja – mondták azok, akik már sok időt töltöttek itt, és tényleg van benne valami. Érződik, hogy annyira sokféle emberé Brüsszel – flamandok, vallonok, EU-s bürokraták és bevándorlók népes csapata –, hogy igazán senki nem érzi sajátjának.
A városnál is sokkal jobban kíváncsi voltam magukra a brüsszeli bürokratákra, akiket ezzel az általános megjelöléssel illetve aktuálisan Magyarországon elég sok ellenszenv övez. Elég nehéz bármi értelmeset mondani, mert hiába találkoztam – még a kantinlátogatást is beleszámítva – kb. összesen száz ott dolgozóval, a 30 ezret meghaladó létszám egészéről ez nem túl sokat mond. Akikkel közvetlenül is volt szerencsém megismerni, bennük sem éreztem semmi általános jellemző közöset.
Talán csak egyetlen dolog, ami feltűnhet a külső szemlélőnek: a többes szám első személy sajátos használata. Elsőre szokatlan lehet a nem erre edződött fülnek, hogy amikor a Bizottság magyar dolgozói azt mondják, hogy mi, akkor nem Magyarországra, hanem az általuk képviselt EU-s intézményre gondolnak. A dolog teljesen természetes, és bizonyára én is pont így beszélnék, ha ott dolgoznék, csak attól érdekes nekem, mert rávilágít arra a sajátos identitásproblémára, amely mindig ott van, ha nemzetek fölöttiségről beszélünk. Állhatnak-e tényleg nemzetek fölött azok, akik az európai hagyománynak és kultúrának megfelelően erősen kötődnek a nemzetükhöz? Lehet-e a viszonyuk az Unió egészéhez bármikor olyan semleges, mint ahogy az USA szövetségi kormányának dolgozói elszakadnak szülőállamuktól, ahonnan már jó eséllyel egyszer-kétszer továbbköltöztek, mielőtt Washingtonba kerültek?
Ha már a brüsszeli bürokraták nemzetiségénél tartunk, elég érdekes tendenciáról számoltak be vendéglátóim. Mivel a fizetés standard, függetlenül attól, hogy az illető Bulgáriából vagy Svédországból érkezik, nem túl meglepő módon a keleti bővítés után egyre inkább az új tagállamokból jelentkeznek ide dolgozni. Nekünk, és a tőlünk még keletebbre lévő tagtárasaink szemében a fizu kifejezetten vonzó, miközben egy menőbb észak-európai országban egy kicsit is szenior tisztviselő már biztosan többet vihet haza, és még az otthonát sem kell elhagynia. Innen nézve tehát a brüsszeli bürokraták egyre inkább mi, közép- és kelet-európaiak vagyunk, bár a szitokszó jellemzően nem is a kemény versenyvizsgával felvett kis hivatalnokokra, hanem sokkal inkább a vezetésre szokott vonatkozni, ott pedig a nemzeti arányok kötöttek.
Jó pillanatban került sor erre az útra, mert most egy csomó minden változik az EU-ban. Készül a 2014 és 2020 között érvényes többéves pénzügyi keret, átalakulnak a támogatások, próbál egy kicsit a brüsszeli bürokrácia magán is spórolni, változatlan pénzért többet dolgoztatják majd a hivatalnokokat, a nyugdíjba mentek helyét pedig nem töltik fel – ez egyfajta puha létszám-leépítés. Az intézmények is mozgásban vannak. Egyrészt a Lisszaboni Szerződéssel teremtett új világ, másrészt a nyomasztó európai válságra adott válaszlépések miatt folyamatosan változik minden. Nem ártott egy kis upgrade, mert utoljára talán 12 éve vizsgáztam Európa-tanulmányokból, és akkori tudásom a mai viszonyok között erősen elavultnak tűnik.
Mindenkire ráférne egy ehhez hasonló kis fejtágítás, aki nyilvánosság előtt foglalkozik európai politikával. Persze könnyen lehet, hogy a tudatformálást nem a friss változások bemutatásával kéne kezdeni egy olyan országban, ahol tíz nyilvános említésből ötben garantáltan összekeverik az Európai Tanácsot az Európa Tanáccsal. Jó lenne látni sokaknak közvetlenül, hogy mi folyik Brüsszelben. Nekem sokat tisztult a kép. Továbbra is azt gondolom, hogy bizonyos szakpolitikai területeken az uniós jelenlét inkább csak öncélú túlbuzgás, de az is jól látszott, hogy a tényleg lényeges kérdésekben hatalmas a tét, nagyon nagyban játszanak ebben a furcsa alakú házban, de értik is a dolgukat.
