Mobil tesztlabor

A NOA megcsinálta a tökéletesen középszerű telefont

A NOA telefongyártóról eddig nem hallottunk túlságosan sokat, pedig már nagyjából hat éve jelen vannak a piacon, csak éppen Magyarországig nem feltétlenül jutottak el, amíg a Smartshop be nem hozta őket. Pedig nem egy újabb messzi kínai telefonmárkáról van szó, hanem egy horvátról, akik eddig nem épp arról voltak híresek, hogy alapjaiban változtatják meg az IT-szektort, mégis úgy tűnik, hogy a NOA egy olyan márka, amire érdemes odafigyelni.

Nem csak azért mert elég nagy a termékpalettájuk, hanem mert például a NOA H10le 2017-2018-ban Eisa-díjat is kapott, és mellé egy kiváló termék minősítést is. És hát ki ne szeretne egy díjnyertes telefont megszerezni 120 ezer forint alatti áron, ráadásul hivatalosan, rendes garanciával?

Fotó: 24.hu

Ránézésre gyönyörű

Meg kell hagyni, hogy a telefon valóban egy nagyon jó kialakítású és mutatós készülék, nálunk a fekete járt, de burgundivörös színben is elérhető. Kicsit olyan az érzése elsőre az embernek, mintha egy iPhone és egy Huawei P10 szerelemgyermeke lenne, de nincs is ezzel baj, végül is mindkét szülő jól néz ki, akkor a gyerek sem lehet csúnya.

Nem is lett az: a unibody alumínium ház nem fog pókhálósra repedni, és mindenki megnyugodhat, ez egy olyan telefon, amit még nem ért el a notch-láz, vagyis nincs betüremkedése, és a maga 5,5 colos kijelzőjével pedig tökéletesen kézre áll.

Fotó: 24.hu

A papírforma szerint leesik az állunk

Minden meg van benne, amitől leeshet az ember álla. Négy gigabájt memóriától persze már nem dobja el az ember az agyát, de alapvetően nem rossz, ahogyan a 64 GB-os háttértár sem, főleg, hogy ez még bővíthető is.

Az már szinte alapkövetelmény, hogy két hátlapi kamerája legyen egy készüléknek, ez itt két 13 megapixeles kamerát jelent, és az elülső kamerája is ugyanilyen felbontásra képes. Az akkumulátora 3800 miliamperórás, ami ezzel a teljesítménnyel jól hangzik, ahogy a 10 magos a processzor is, ha valaki úgy tekint a processzormagokra mint egy tál palacsintára, amiből minél több van, annál jobb. Akit ennél azért mélyebben is érdekel a téma, az a MediaTek MT6797X chipről itt olvashat.

Fotó: 24.hu

A mobilon Android 7.1 Nougat fut, és egy 5,5 colos AMOLED-kijelzőt kapott.

Ezzel szemben a valóság

A fent leírtakhoz képest folyamatosan az az ember érzése, hogy valami hiányzik belőle. Nem a vízállóság, nem a vezeték nélküli töltés, hanem egyszerűen az, hogy a papírforma alapján elképzeltek köszönjenek vissza használat közben is. Az AMOLED kijelző szép, arra viszont mindenki figyeljen oda, hogy a létező összes fóliát szedje le róla azonnal, mert különben elképesztően csúnya a kép, de olyannyira, hogy az elsőre sokkot okoz.

Az általános használat mellett vagy Youtube vagy egy szimpla játék nem akadozik, de úgy összességében a telefon nem is hasít.

A kamerája sajnos bőven lehetne sokkal jobb, gyenge fényviszonyok mellett gyakorlatilag nem is érdemes elővenni még vakuval sem, és nappal sem érdemes ettől várni a díjnyertes fotókat, igaz néhány filterrel és némi utómunkával lehet rajtuk javítani, csak hát kinek van erre ideje?

Galéria
Bokor vakuval Fotó: 24.hu

Az unibody ház is szép, nem is lesz tőle nehéz a készülék, viszont annyira érzékeny az ujjlenyomatokra, hogy az ember egész nap csak törölgetné. Azt nem tudjuk, hogy a vörös változaton is ennyire látszik-e, mindenesetre a fekete képein jól látszik, hogy mire kell számítania annak, aki nem cérnakesztyűben használja a telefonját.

Fotó: 24.hu

És akkor a csúf ikonokról nem is beszéltünk. Nagyon klassz, hogy magyar menü van benne, viszont az ikonok annyira rondák, hogy a prémiumérzet nem elillan, hanem elmenekül. Pedig ez már tényleg egy olyan apró részlet, amibe nem kell annyira sok energiát ölni, viszont könnyen tönkreteheti az egész telefon összhatását.

Fotó: 24.hu

Sokkal izgalmasabb lenne az egész konstrukció, ha például egy vegytiszta androidos vagy Android Go készülék lenne, így viszont marad egy olyan telefon, amiben határozottan benne van a potenciál, mégsem sikerült ezt átadni a felhasználók felé, így viszont a 119 ezer forintos ár már annyira nem is tűnik annyira jó ár/érték aránynak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik