Média

Beavatkozott a médiahatóság, leáll egy fontos kutatás

rádió, adás. MTI Fotó: Kovács Tamás
rádió, adás. MTI Fotó: Kovács Tamás
A hallgatottságmérés tavaly év végi „államosítása” miatt kénytelen felfüggeszteni a budapesti rádióhallgatottság-mérés szolgáltatását az egyik kutatócég, az Inspira Media Research. A jövőben csak az Andy Vajna rádiójának az eddigi másik méréshez képest lényegesen kedvezőbb hallgatottsági adatokat produkáló, a Hantosi Bálint nevével fémjelzett konzorcium szolgáltat majd adatokat a fővárosi rádiós piacról. Az Inspira a helyzet ellenére nem aggódik.

A 24.hu értesülése szerint nem készíti el esedékes rádiós hallgatottságmérését Budapesten az Inspira Media Research kutatócég. Emiatt a rádiós piac szereplői, valamint a reklámozók, az érdeklődő magánszemélyek és a szaksajtó kénytelen lesz beérni azokkal az állami rádióhallgatottsági adatokkal, melyeket a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) az M-Meter Kft. és a TNS Hoffmann közös konzorciumától rendelt meg egy tavaly év végén lezárult tender eredményeként. Az NMHH összesen 687,5 millió forint közpénzt fizet ki a piacon leginkább Hantosi Bálint nevével fémjelzett konzorciumnak országos, budapesti és helyi mérésekre, melynek adatait a konzorcium ingyenesen átadja a rádiók, valamint a médiaügynökségek számára. Az NMHH ugyanakkor – mint az a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (HEROE) tavaly év végi közgyűlésén a Médiatanács meghívott képviselőinek szájából is elhangzott – nem szándékozik a sajtónak és a nyilvánosságnak teljes körűen megmutatni az eredményeket, csupán leszűkített formában. Továbbá kiderült az is, hogy hiába közpénzből finanszírozzák a kutatást, azon rádiók hallgatottsági adatait, akik ezt bármely okból kérik, eleve nem fogják bemutatni, őket egy „egyéb” kategóriába teszik be.

Nehéz az ingyenessel versenyezni

Mivel az állam kifizeti a hallgatottsági adatokra vonatkozó kutatást Hantosiéknak és a rádiók ingyen kapják az adatokat, így az Inspira Media Research eddigi kutatásának budapesti megrendelői közül olyan sokan lemondták az előfizetésüket, hogy a cég – legalábbis átmenetileg – kénytelen beszüntetni a rádiós kutatását a fővárosban. Ahhoz hasonló a fejlemény, mint amikor az állam az MTI hírszolgáltatását tette ingyenessé, és ennek következtében a piaci alapon működő független hírügynökségek nem tudták felvenni a versenyt az állami hírügynökséggel.

Andy Vajna rádiójának jól jöhet mindez

Azért is fontos a fejlemény, mivel ha csak egy konzorcium végez méréseket a jövőben, akkor az általuk mért rádióhallgatottsági adatok fölött nem lesz kontroll. Hiszen nem lesz még egy adatsor, amivel össze lehetne vetni az állami számokat, mint eddig, amikor az Inspira és a Hantosiék féle M-Meter – TNS Hoffmann konzorcium is a rádiók közvetlen megrendelésére, a rádiók finanszírozásával végezte a kutatást. Az állami mérési adatokat ráadásul torzíthatja, hogy valószínűleg lesznek, akik nem fogják feltárni médiafogyasztási szokásaikat egy állami kutatás során, hiszen tarthatnak tőle, hogy ezekből következtetni lehet a válaszadók politikai és más preferenciáira.

A rádióhallgatottsági adatok azért bírnak különösen nagy jelentőséggel, mivel a rádiók ezek alapján tárgyalnak a reklámozóikkal, illetve a médiaügynökségekkel, így pedig komoly kár éri azokat, akiket esetleg alulmérnek. Akit pedig esetleg felülmérnek, az extra profitra tehet szert. Ha a piacon csak a M-Meter adatai lesznek elérhetők, akkor annak különösen nagy nyertese lehet Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, aki rádiójának, a Rádió 1-nek a M-Meter jóval erősebb piaci pozíciót szokott mérni, mint az Inspira.

Nagyon mást mértek a Rádió 1-nek
Az egyik kutatócég szerint Budapesten piacvezető Andy Vajna rádiója, a Rádió 1, egy másik szerint csak az ötödik.

Azt persze nem tudjuk, hogy melyik mérés eredménye volt közelebb a valósághoz, az Inspiraé vagy a M-Meteré, de tény, hogy a TNS Hoffmann-Mediameter szerint amikor Budapesten piacvezető volt Andy Vajna rádiója, a Rádió 1, az Inspira Media Research szerint csak az ötödik helyen végzett, és a Sláger FM volt a piacvezető. Ha tehát a piac az M-Meter adataiból dolgozik majd, több reklámbevétel kerülhet a Rádió 1-hez, mint eddig.

Vidéken továbbra is mér az Inspira

Telefonon értük utol Géczi Tamást, az Inspira Media Research vezetőjét és Melles Katalin kutatási igazgatót, akik megerősítették, hogy a fővárosban ők a mostani mérési hullámban nem készítenek rádióhallgatottsági kutatást, mivel a budapesti rádiók egyelőre kivárnak, így a kutatás finanszírozása nem megoldott. A fővárosi rádiók zömében egyelőre a számukra az állam által ingyen átadott adatokra várnak, és néhány rádió ugyan hajlandó lett volna fizetni ezután is az Inspira-adatokért, mivel nagyon elégedettek voltak az Inspira ügyfélkezelésével és az adatok minőségével, de mindössze néhány rádió számára nem érte volna meg a költséges kutatást elkészíteni.Géczi és Melles hangsúlyozták, az Inspira a vidéki, megyeszékhelyi rádiókat ezután is mérni fogja, mivel a vidéki helyi rádiók továbbra is szép számban megrendelték a szolgáltatást.Géczi hozzátette, ha a rádiók esetleg nem lesznek maradéktalanul megelégedve az állami adatokkal Budapesten, visszatérhetnek hozzájuk a későbbiekben. Vagyis az, hogy most nem készül kutatás, még nem jelenti azt, hogy ez nem fog megváltozni, ha lesznek olyan rádiók, akik összeállva megfizetik az árát.

Hosszabb ideje készült az állam a lépésre

Arról, hogy az állam a médiahatóságon keresztül beszállna a rádióhallgatottság-mérési piacba, már több éve hallani lehetett. Egy meglehetősen hosszan elhúzódó tendert írt ki az NMHH, ahol az Inspira a tender kiírásba bekerült feltételek miatt először majdnem el sem tudott indulni. Az Inspira végül úgy tudott pályázni, hogy egy külföldi partnercéggel álltak össze konzorciumba, ám így is alulmaradtak a M-Meterrel szemben, mely az Inspira szolgáltatási ára alá ígért.

Az M-Metert tulajdonló Hantosi 2014 óta egyedüli tulajdonosa a Mediameter Kft.-nek is, melyet 2012-ben még a kormányközeli Nézőpont Intézet hozott létre. A Mediametert megalakító Nézőpont Intézetnek Győri Tibor, Orbán Viktor miniszterelnök régi közeli bizalmasa a tulajdonosa, akiről 2012-ben azt írta az Origo, hogy ha ő telefonál oda valahová, az olyan erővel bír, mintha maga Orbán lenne a vonal túlvégén. Győri egyébként a Lokál című kormányközeli bulvárlapot kiadó Modern Media Group társtulajdonosa, Habony Árpád mellett, de a Miniszterelnökségen egy ideig államtitkár is volt. Tavaly legutóbb akkor lehetett Győri nevével találkozni a sajtóban, amikor Simicska Ádám (Simicska Lajos nagyvállalkozó fia) a Facebookra kiírta, hogy Győrit tartja felelősnek amiatt, hogy Simicska családtagjai körül állítólag paparazzók jelentek meg, majd Simicska Ádám az apja üzenetét úgy tolmácsolta, hogy ki fogják belezni Győrit. A Mediameter egyébként az MTVA-val is szerződésben áll.

Andy Vajna (középen), Habony Árpád (balra) és Havasi Bertalan (jobbra) társaságában
Andy Vajna legyűrte a Kossuth Rádiót
A kormánybiztos Rádió 1 hálózata ma már hallgatottabb mint az állami Kossuth Rádió - derül ki a legújabb rádiós mérésből.

Kiemelt kép: MTI Fotó, Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik