Média

Nem ment csődbe a 168 Óra, és Orbánék sem záratták be

Simicska 168 óra (Simicska 168 óra címlap)
Simicska 168 óra (Simicska 168 óra címlap)
Napokon át elérhetetlen volt a 168 Óra online felülete, a hetilap megjelenése pedig egy napot késett. Csőd nincs, és nem is a kormány záratta be őket. Gond azért akadt.

Több mint 72 órán át elérhetetlenné vált a 168 Óra online kiadása, és késett a nyomtatott hetilap múlt heti számának megjelenése is egy napot. Többen ez alapján már azt rebesgették a médiapiacon, hogy csődbe jutott a lapkiadó, míg mások azt hitték, hogy a mostanában az állítólagos fideszes vesztegetési botrányokról tényfeltáró cikkeket közlő portált esetleg hatósági úton bezáratta valahogyan a kormány – írta a kreativ.hu.

A portál azonban utánakérdezett a dolognak, és azt a választ kapta Megyeri András Jonatántól, a 168 órát kiadó Telegráf Kft.-t tavaly felvásárló Brit Media Kft. vezetőjétől, hogy szó sincs ilyesmiről.  Megyeri azt mondta a Kreatív Online-nak, hogy a lap megjelenése technikai okok miatt csúszott, az online felület pedig azért vált elérhetetlenné, mert éppen a megújításán dolgoztak, és nem várt nehézségek merültek fel.

Megyeri András Jonatán Fotó: Neményi Márton/24.hu
Megyeri András Jonatánnal interjúzik idén áprilisban a 24.hu munkatársa, Szalay Dániel Fotó: Neményi Márton/24.hu

Nem várt nehézségek adódtak az átállás során, de a hét végén elindul az oldal, és azt szeretnénk, ha fél éven belül az egyik vezető hírszájtként tekintenének a 168ora.hu-ra

– válaszolta Megyeri, aki azt is mondta a portálnak, hogy az oldalt új szolgáltató kezeli teljesen új szervereken, ezért nem volt olyan sima az átállás, mint azt eredetileg tervezték.

A 24.hu korábban egyébként megírta: a 168 óra és a Klubrádió online szerkesztőségét összeolvasztják és közös newsroomot alakítanak ki, hogy hatékonyabban használják fel a szűkös erőforrásaikat.  A 168 Óra tulajdonosa, a Brit Media ugyanis a Klubrádióba is beszállt, sőt folyamatosan növeli tulajdonrészét. A Brit Media az év végére már a Klubrádió Zrt. részvényeinek körülbelül 25 százalékával rendelkezik majd, de Megyeriék később akár szívesen lennének többségi tulajdonosok is.

Nem állnak jól anyagilag, de a belga Brit Europe Foundation finanszírozza a veszteségeket

Megírtuk azt is: a 168 órát felvásárló és a Klubrádióban is egyre nagyobb tulajdonrésszel jelenlévő, sőt a hírek szerint további terjeszkedési tervekkel rendelkező Brit Media eredménykimutatása szerint árbevételük nem volt 2015-ben, csak költségük, így 5,1 millió forint veszteséggel zárták az évet. Leányvállalatuknál, a 168 órát kiadó Telegráfnál az árbevétel 428 millióról 417 millióra változott, adózás előtti eredményük mínusz 23 millió lett, míg 2014-ben 24 millió volt a mínusz. A Klubrádiónál egyébként 102,7 millió forint árbevételre tettek szert a beszámoló szerint, ami csökkenést jelent a korábbi 151 millióhoz képest. A rádió – ahol egyelőre egyébként még Arató András van többségben – 98 millió forintos veszteséget mutatott ki, ami több mint kétszerese a korábbi év 44 millió forintos mínuszának. Ennek ellenére sem a 168 Óra, sem pedig a Klubrádió fennmaradása nincs veszélyben, ugyanis a Brit Media mögött valójában egy tehetős alapítvány, a belga Brit Europe Foundation áll.

Hírünk megjelenésekor a 168 Óra oldala egyébként éppen újból elérhetőnek bizonyult.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik