Visszatérő kérdéseink voltak az elmúlt években, évtizedben az irodalom berkein (bozótosán, susnyásán, gazos hátsókertjén) belül, amikor valami egyáltalán nem váratlan, mégis meglepő új szintet ért el a terület szelektív megszorongattatása, hogy tudniillik hogyan lehetséges ez? Hová megy a pénz, miért ennyire egyenetlen az elosztás, kinek jó, ha kivérzik a szakma jelentős része?
A választ tudtuk akkor is, csak épp még sokkal elvontabbnak tűnt, olykor körbevette az ideológia rózsaszínes ködpárája, az ilyen-olyan hülye magyarázatok, holott jelentős részben szimpla lopásról volt szó. Most, miután napvilágot látott, hogy Orbán János Dénes (a továbbiakban olykor: OJD) a saját maga vezette állami cégen keresztül adófizetői pénzből megvette önnönmaga kilenc darab írásművének szövegjogait mintegy félmilliárd forintért, azt is látjuk végre, hogy ez mennyire laza gyakorlat volt.
Tehát, hogy egyik oldalon volt az, hogy a legnagyobb hagyománnyal bíró irodalmi lapok a túlélésért küzdöttek, a szerkesztők nem vették fel a fizetést, a nyomda hitelbe vállalta a következő lapszámot, a szerzők hónapokig vártak a honoráriumra, aztán, amikor pittyent a telefon, vidáman mutatták élettársuknak, hogy nézd, Andi, megjött a húszezer forint. Igen, kedvesem, azért a novelláért, amin már több mint egy éve dolgoztam, és amit a legjelentősebbnek tartott lap közölt le a márciusi számában.
