Hiába szólt egy meseíró ambíciókat dédelgető, fiatal vámpírnőről, már Szécsi Noémi bemutatkozó regényében, a 2002-es Finnugor vámpírban is fel-felvillant az írónő irodalmi és történelmi érdeklődése. A főhős kétszázharmincöt éves nagymamája, például, rendszeresen arról álmodik, hogy megharapja Jókait – erről ugyanis, annak idején, a féltékenykedő Laborfalvi Róza miatt lecsúszott. Szécsi a későbbiekben kifejezetten történelmi regényeket is írt, második könyve, a Kommunista Monte Cristo egy hithű kommunista (mellesleg vegetáriánus) henteslegény történetén keresztül beszéli el a 20. század első felének történetét, a Nyughatatlanok pedig az 1848-as forradalom után Európa-szerte bolyongó magyar emigránsokról mesél.
Legújabb nőtörténeti könyve, a Régen minden lánynak jutott férj bevallottan a korábbi regények mellékterméke: az ezekhez végzett, széles körű kutatás során Szécsi sok „felesleges” tudásra tett szert, részben ezekből az anyagokból készülnek művelődéstörténeti könyvei (a Géra Eleonóra történésszel közösen írt A budapesti úrinő magánélete és A modern budapesti úrinő, illetve a már egyedül jegyzett Lányok és asszonyok aranykönyve).
A főváros úri hölgyeinek életét, majd a századforduló szépség-, egészség- és szexualitásfelfogását bemutató kötetek után Szécsi ezúttal a nőnevelés kérdéskörét és a női szereplehetőségeket járja körül a kiegyezés és az első világháború közötti időszakban.
Szécsi Noémi könyve végeláthatatlan sorát veti fel, majd válaszolja meg kimerítő részletességgel a hasonlóan izgalmas kérdéseknek; olyanoknak, melyeket az átlagembernek feltenni sem jutna eszébe.
Egyet azért előre elárulunk: a könyv címe nem igaz (pedig jól hangzik). Régen sem jutott férj minden lánynak, a provokatív cím csupán egy idézet Herczeg Ferenc 1893-ban megjelent, Gyurkovics lányok című regényének színpadi változatából. A könyv a hét lánygyermek rendes hozomány nélküli kiházasításának embert próbáló feladatával küzdő Gyurkovics mama ügyeskedését mesélte el, és itthon a századvég egyik nagy bestsellere volt – érdekes, hogy több mint 130 évvel később ismét – vagy még mindig – egy 19. századi, sokgyermekes család házasságainak történeteiről olvasunk, a Bridgerton-könyvek világszerte bestsellerek. Hiába, a párkeresés mindig is neuralgikus pont volt. Ekkoriban különösen, hiszen a nők számára mindenképp egzisztenciális kérdés volt, jut-e az embernek házastárs.
A címválasztás két szempontból is jelentőségteljes: egyrészt előrevetíti a korszakra valóban jellemző társadalmi változást (tudniillik, hogy a nők egyre kevésbé tudtak kizárólag a házasságra hagyatkozni megélhetésük biztosítására), ami a könyv központi témája is, másrészt már a borítón sejteti, hogy Szécsi nemcsak behatóan ismeri a magyar irodalmat, de nem ódzkodik azt kutatásaiban is felhasználni. Egy népszerű regény ugyanis sokat elárulhat a koráról; még akkor is hasznos látleletet adhat róla, ha egyébként fikciós.
