Ma már magától értetődőnek tartjuk, hogy a gáztűzhely, illetve a gázfűtés a mindennapok része, ám az ehhez vezető út jóval kacskaringósabb volt annál, mint azt sokan hinnék: a nagycenki kastélyban az ország első gázfejlesztőjét, illetve gázlámpáját működésbe hozó gróf Széchenyi István példáját a magyarok csak hosszú késéssel követték, a távfűtési rendszerek pedig csak a második világháború után terjedtek el az országban.
Az első nagy áttörést az Általános Osztrák Légszesztársulat úttörő józsefvárosi gázgyárának megszületése hozta (ennek egy része a II. János Pál pápa tér oldalában ma is áll), amit a századfordulóig négy másik (Buda, 1866; Újpest, 1872; Ferencváros, 1884 és 1899) követett. Az ekkor még magánkézben lévő, drágának és elavultnak tartott üzemeket a főváros végül 1910-ben vásárolta meg, létrehozva a Budapest Székesfőváros Gázműveit, aminek jogutódja azóta is felel a budapesti gázszolgáltatásért. A cég azonnali fejlesztésekbe kezdett, majd röviddel az első világháború kitörése előtt beindította a ma lakótelepével együtt védelmet élvező Óbudai Gázgyárat, aminek köszönhetően a város külsőbb részeit is elérték az utcai és otthoni gázlámpák.
A kitűzött célt – a fa, illetve a szénből előállított koksz eltűnését – ez nem hozta közelebb, hiszen az emberek a főzéshez, illetve a fűtéshez továbbra is a jól megszokott lehetőségeket használták. A gázművek épp ezért minden lehetőséget meg akart ragadni a változáshoz – ennek részeként egy sor propaganda-képeslapot is kiadtak, rajtuk olyan, kétségkívül csalogató mondatokkal, mint az
5 perc alatt kész meleg fürdőt kapunk, ha melegítéshez gázt használunk.
Gyerekekkel mindent el lehet adni – gondolhatták az ötletgazdák, így azok a sorozat két másik darabján is feltűntek. Ezek egyike a főzés egyszerűségét, a másik pedig a gázkályhák melegét emeli ki:
A gyerekek mellett persze a felnőttek sem maradtak ki a jóból, bár észérveket ezek a lapok sem említettek a gáz mellett:
A próbálkozásokat nem igazán koronázta siker: a gázelőfizetők száma ugyan nőtt, a világítás terén azonban rövidesen az elektromosság lett az egyeduralkodó. Ez persze nem jelentett óriási problémát, hiszen az áramot 1912-től a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei szolgáltatta, így a bevétel csupán a főváros egy másik zsebébe kúszott át.
A gázművek helyzetét végül az 1956-os forradalmat követő évek változtatták meg: ekkor indult el a cserépkályhák gázüzemre való átalakítása, valamint a távfűtési rendszer kiépítése, amit a hatvanas évektől nagy tempóban születő paneltömbök is hasznosítottak. Mindezekkel párhuzamosan a szénből készült városi gáz is eltűnt, a helyét pedig átvette a földgáz, ami nem csak olcsóbbá, de környezettudatosabbá is tette a rendszerek működtetését.
