Különleges nap volt 1973. március 2. a Vígszínház történetében: a Szent István körút 14. szám alá beköltözött a rock. „Új műfaj született” – állapította meg az Új Írás című folyóirat. Egy évvel később az jelent meg a lapokban:
A Vígszínház Popfesztiváljára jegyet még most sem lehet kapni, pedig tavaly március óta játsszák.
Többszörösen képtelenségnek tetszett, hogy az LGT bevonul a teátrumba. Még akkor is, ha azt túlzás lenne állítani: az antrénak semmilyen előzménye nem mutatkozott, mert a hatvanas években a Vidám Színpadon vagy az Alfa moziban rendszeresen tartottak beatmatinékat. Ám más okból sem lehetett elképzelni a vígszínházi áttörést. Amikor ugyanis a dramaturg Pós Sándor felvetette, hogy a társulat musicalt adna elő Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című regénye nyomán, az író kapásból kijelentette: „Lehetetlen.”
„Tényleg ezt mondtam” – erősítette meg a bemutató után. – „Ma is azt hiszem, hogy két mű létezik. Én a színházi előadáshoz csak a nyersanyagot adtam. A siker a színházi együttes érdeme. Amikor néztem a darabot, skizofréniás állapot ragadott meg. Állandóan összehasonlítgattam a regénnyel, és láttam, hogy itt két párhuzamos dologról van szó. S megbocsátható talán, ha az író a méricskélés alapján arra a következtetésre jutott: a regény mégis csak jobb. Igen, az előadás nagyon tetszett, de a regény jobb, ennyi engedtessék meg nekem.”
Déryt a karikaturista Kaján Tibor gitárral, rockos színpadi frontemberként ábrázolta az Új Tükörben. Az író pedig meghajolt a Presser Gábor–Adamis Anna szerzőpáros és a mozdonyos banda előtt:
A Locomotív GT zenéjét meghallva, melyet a regényemből készült színdarabhoz írtak, azt éreztem, hogy ez a zene két főhősöm talajvesztettségének és testvériség iránti vágyának a tiszta, szép kifejezését adja.
Eredetileg nem az LGT kérték fel a megzenésítésre, de az Illés, pontosabban a Szörényi Levente–Bródy János szerző kettős elzárkózott. Elsőre Presserék is nemet mondtak, majd mégis hallgattak Várkonyi Zoltán direktorfejedelem és a teátrumi reformerek érveire. A muzsika meg az LGT helyszíni játéka a darab legfontosabb tényezője lett, az írót és művét már-már másodlagossá tette. Ezzel kapcsolatban írták akkoriban: „Déry háttérbe szorulása a lényegétől fosztotta meg e bemutatót.”
A közönséget ez nem érdekelte. A Kossuth-díjas Lukács Sándor, a szereplők egyike évtizedek óta határozottan állítja: a Képzelt riport átrendezte-kiszélesítette a Vígszínház publikumát. A felemelt helyáras jegyek ellenére a nézők kilencven százaléka egészen fiatal volt, a generációváltás a zsöllyében és a karzaton is egy csapásra végbement. Ki hitte volna akár csak néhány hónappal korábban, hogy a patinás falak között – miként a KEK-en, azaz a Kertészeti Egyetem Klubjában –, a deszkákról dübörög, körben meg talpra állítja a nagyérdeműt az a ritmusos ajánlás, hogy „ringasd el magad, ringasd el magad, ha senki nincs, ki elringasson, ringasd el magad!”?
A bemutató megemelte minálunk a rock jelentőségét, és a „szomorú musicalként” hirdetett előadásból a Vígszínház is profitált. Az LGT-t viszont részben felrobbantotta, mert Frenreisz Károly nem volt hajlandó együttműködni azzal a színházzal, amelyben sok sérelem érte féltestvérét, a zseniális Latinovits Zoltánt. A Locomotiv leigazolta Somló Tamást, az Élet és Irodalom pedig kiemelte: „A Vígszínház meglehetősen lanyha időszak után vállalkozott a Képzelt riport szokatlan produkciójára. Megbolygatta a hagyományos játékrendet. Ugyanakkor széles teret nyitott a fiataloknak, elsősorban a vendég Almási Évának, továbbá Béres Ilonának, Szegedi Erikának, Tahi Tóth Lászlónak, Kovács Istvánnak, Ernyei Bélának. Ők még nem felejtették el, amit a főiskolán tanultak. S tudnak énekelni és táncolni is.”
A Jelenkor hasonló húrokat pengetett: „Az 1972-73-as budapesti színházi évadot aligha írják be a magyar drámatörténet aranykönyvébe. Színi irodalmunknak az elmúlt években bontakozó föllendülése – úgy látszik – megtorpant. Az új magyar drámák bemutatói nem sok izgalmat kavartak. A legnagyobb közönségsikert Déry Tibor aratta a Vígszínházban, aminek külön érdekessége, hogy ez az idős író első nagy színházi sikere, s a bemutatott mű eredetileg regény formában került a közönség elé.”
A betétszámok alkotói hasonló dicséreteket kaptak, mint Zerkovitz Béla annak idején a Csókos asszonyért. (Az operettet 1987-ben a Vígszínházban is bemutatták Tarpataky báró kettős szerepében Benedek Miklóssal, illetve Darvas Ivánnal, továbbá Igó Évával, Kaszás Attilával, Kern Andrással, Méhes Lászlóval.) A rockosítás nyomán ilyeneket lehetett olvasni:
- „Presser ihletett komponista, Adamis Anna mesteri szövegíró. Természetes otthonukként foglalták el a vendégbarát Vígszínház színpadát.”
- Vagy: „Amit a kitűnő Locomotiv GT nyújt, az nem a történetben szereplő felkorbácsoló muzsika illusztrálása, hanem vérbeli színpadi zene.”
Az LGT szokatlan szerepkörével a Guardian is foglalkozott. „Az előadás jó része a Locomotiv GT zenéje, azé az együttesé, amelyet tehetségesnek találtak arra, hogy Angliában, Lincolnban pénzért játsszon. A legjobb dal a Valaki mondja meg, amelyet a színpadnyi hosszú hajú szereplő megbízhatóan hiteles rockjelenetekben ismétel meg többször.”
A siker szembeszökő volt, a darab dalait tartalmazó album egyhamar aranylemez lett 50 ezer példánnyal, a Vígszínház 1973 nyarán Belgrádban adta elő a Képzelt riportot, amelyet egy évvel később a weimari Nemzeti Színházban is bemutattak. Itthon sorra kerültek színre a vidéki változatok: 1974-ben a szegedi Nemzeti Színházban és a kecskeméti Katona József Színházban – a Fortuna, illetve a Tranzit együttes közreműködésével –, majd 1975-ben a pécsi és a miskolci Nemzeti Színházban, valamint a szolnoki Szigligeti Színházban játszották a darabot, Kecskeméten a (ki)ragyogó Pécsi Ildikóval a női főszerepben.
De nem mindenki lelkesedett, sőt. A Színház című szaklap kritikusa szerint „Déry Tibor regényének legértékesebb elemei nem kerültek át a Vígszínház színpadára, vagy ami átkerült, az nem vált az előadás legértékesebb elemévé”. A Népszabadság korabeli műbírálója azt írta:
Méltatlan élcelődés az orvosok rovására, hogy az operáció sikerült, a beteg meghalt. Ilyesmi történt a Vígszínház előadásán; a kisregény színpadi változatát készítő Pós Sándor értően, tisztelettel és avatott kézzel nyúlt nemes anyagához, de abból mégis elszállt a lélek.
A rockzenében (is) otthonos Ungvári Tamás arról értekezett a Magyar Nemzetben: „A rockmusical olyannyira más közeg e prózától, hogy szinte rokonsági kötelékeit is fölmondja vele. Déry kisregényét Pós Sándor nem dramatizálta, hanem egyes részleteiben elszavaltatta, más motívumait megzenésítésre nyújtotta át. A legprimitívebb megoldást választotta így. Úgy rémlik, a legcélszerűbbet is. A musicalnek ritkán adódik szövegkönyve. Csak egy kanavász. Elrugaszkodási pontként szolgál a zenének, a dalnak. A Don Quijote, a Rómeó és Júlia is így került a rock színpadára. Dőreség volna bármelyiküknél számon kérni az eredetit a zenés változaton. Déry esetében sem lehet.”
A legsúlyosabban az ezredforduló utáni Népszabadságban Uj Péter ment neki a Popfesztiválnak, amelyet „rettenetes, ostoba, rockellenes kurzusdarabnak” minősített, és bizonyítva látta, hogy
Árpád népe az égvilágon semmit sem értett meg a rock and raliból, ellenben Aczél György szavaira nagyon is fogékony.
Arra jutott: „Értékükön kell, illetve kellene kezelni az értékeket, a Képzelt riportot elfejteni, ahogyan van, és ahogyan Horn Gyulát nem tüntették ki, úgy Presser–Adamisnak kijárna a saller, már ha úgy akarnánk tenni, mintha lett volna rendszerváltás.”
A visszamenőleg az Aczél Művek fejtágító művének gondolt kreációt annak idején több mint négyszázszor játszották. A Vígszínházban nyomta az LGT-n kívül a Gemini és az a Wastaps is, amelyben Keres Emil fiának, Keres Tibornak a keze kalandozott a szólógitáron, Majsai Gábor fújt, a máig dobleckéket adó Muszta István hozta a ritmust, a Miniből átszerződő Nagy István basszusgitározott, és a Cserháti Zsuzsát kísérő Európa zenekarban is zongorázó Várkuti Géza finom ujjai érintették a billentyűket. Az aztán tényleg unikum volt: egyszerre szólt a vastaps és a Wastaps.
Presser Gáborral tavaly, a Képzelt riport bemutatójának 50. évfordulóján beszélgettünk, az interjút itt olvashatják:
