Nyolcvanéves korában meghalt Françoise Hardy, a francia pop ikonikus előadója és dalszerzője – írja a Variety. A halálhírt az énekesnő fia, Thomas Dutronc tette közzé.
Maman est partie
– vagyis, „Mama elment”, írta az Instagramon Dutronc egy olyan fénykép kiséretében, amelyen ő csecsemőként látható anyja, a fiatal Hardy mellett.
Hardy 2004 óta szenvedett nyirokrendszeri rákban, évekig tartó sugárkezelésen és egyéb kezeléseken esett át a betegség miatt. 2015-ben rövid időre mesterséges kómába is került, miután állapota súlyosbodott, az azóta eltelt években pedig beszéd-, nyelési és légzési problémái voltak. 2021-ben az eutanázia mellett érvelt, mondván, hogy Franciaország „embertelen”, amiért nem engedélyezi az eljárást.
1944-ben született a nácik által megszálltt Párizsban, és főleg az anyja nevelte a francia fővárosban. 16 évesen kapta meg első gitárját, amelyen elkezdett saját dalokat írni, amiket elő is adott, és igyekezett bejutni lemezkiadókhoz. A sanzon és a 60-as években felfutó, karcosabb rock’n’roll egyaránt hatott rá. Első slágere a Tous les garçons című ballada volt 1962-ben, amely több mint 2,5 millió példányban kelt el. 1963-ban Hardy képvsielte Monacót az Eurovíziós Dalfesztiválon, és ötödik helyezést ért el.
A 60-as évek folyamán nemzetközi ismertségre tett szert, ennek nyomán elkezdte felénekelni más európai nyelveken is francia dalait. Odavoltak érte a kor nagy férfi könnyűzenei ikonjai: Mick Jagger és David Bowie egyaránt, Bob Dylan pedig még egy verset is írt róla.
A Rolling Stone magazin 2023-ban Hardy-t minden idők legnagyobb énekesnőinek rangsorában a 162. helyre rangsorolta, ami a folyamatos legendáját jelzi. Ő volt az egyetlen francia előadó a listán.
Egyszerre testesítette meg a francia hűvösséget és a gall forróságot, lélegzetelállító, szenvtelen altjával, amely úgy szállt, mint a Gauloises füstje. A szavai felerősítették a hangszínét: saját anyagot írt, ami szokatlan volt a hatvanas évek közepén, különösen a nők számára, de olyan mesterek műveit is rögzítette, mint Serge Gainsbourg, és Leonard Cohen Suzanne-ját ő vette fel a legmegindítóbb módon, beleértve a Cohen-féle eredetit is
– írta a laudációban Will Hermes, hozzátéve, hogy „még mindig lehetetlenül elegánsan szólaltatja meg az egzisztencializmust”.
