Az Árni a magyar filmtámogatási rendszeren kívül készült, a velencei filmfesztiválhoz kapcsolódó Biennale College támogatta 200 ezer euróval. Ez átszámítva kevesebb, mint amennyiből ma egy nagyjátékfilm készül az elsőfilmeseknek szóló Inkubátor Programban. Voltak olyan terveid, amelyekről ilyen feltételek mellett le kellett tenned?
Valamivel többől forgattunk, mert a költségvetést kiegészítette a magyarországi adó-visszatérítésből származó támogatás, és a filmet gyártó Proton Cinema is beszállt. Őszintén szólva csak tettem egyik lábam a másik után, semmint hogy minden ellentmondást egyből meg akarjak oldani. Máshogy nem is hiszem, hogy végig lehet ilyesmit csinálni. Volt egy tervünk, azt adtuk be, nem matekoztunk előre. Persze később húztunk le helyszíneket, szereplőt, állatot, sőt még forgatási napot is, szóval inkább menet közben próbáltunk alkalmazkodni, meg jó kompromisszumokat találni.
Eleve jelen időben játszódó, kevés szereplős történetben gondolkodtál?
Én úgy érzem, sok a szereplő, legalábbis jóval több, mint amennyit bármikor korábban mozgattam. Ilyen szempontból sem volt ideális a költségvetés, ahogy a vidéki helyszín miatt sem. Az volt a tervünk, hogy azzal a cirkusszal partnerségben forgatjuk majd a filmet, akikkel korábban bizalmi kapcsolatot alakítottam ki, és hogy az ő eszközeikkel, állataikkal, illetve szakértelmükkel beleférünk majd valahogy a szűkös kereteinkbe. Erre készülve az ő infrastruktúrájukra is írtuk a forgatókönyvet, de végül mégsem velük társultunk, hanem egy korábban ismeretlen cirkuszi társulattal fogtunk össze, és kezdhettük az egész tervezést elölről.
Mi az a különleges segítség, amit ebben a nemzetközi filmtámogatási rendszerben kaptál?
Társult hozzá egy fejlesztési program, workshopokra jártunk, különböző tutorokkal és mentorokkal dolgoztunk, akik végigkísérték a folyamatot, és időnként véleményezték a részeredményeket, de alapvetően semmit sem volt kötelező megfogadni. Kevés igazi megkötés van ebben a programban, de azok szigorúak: nem lehet koprodukciós partnert bevonni, és vállalni kell, hogy bemutatjuk a filmet a következő évben Velencében, de ezen kívül semmilyen más típusú, strukturális, formai vagy tartalmi korlát nincs. Forgathattam Magyarországon, magyar színészekkel, és a szerzői jogok is nálunk maradnak.
Az Árni egy vándorcirkuszi társulat berkeiben játszódik. Hogyan találtad meg ezt a közeget?
Nem a közeg volt meg először, hanem a főszereplő, Turi Péter. Belőle lett Árni, és hozzá kerestünk egy világot, amiben ő kibontakozhat.
Hamar kiadta magát, hogy ami minket igazán érdekel az ő karakterében, az nem egy városi intézményrendszeren, mondjuk, egy gimnáziumon belül tud a legjobban működni, mert ott szinte kizárólag az aktuálpolitika felől tudnák nézni az emberek a történetet. Ennél puritánabb és intézményi aktuálpolitikától közvetlenül nem terhelt közeget kerestünk ahhoz, hogy Árni belső világának legyen tere úgy megjelenni, ahogy szerettük volna.
Az utazó cirkuszt alapvetően ezek miatt és esztétikai okokból választottam. Sokféle érdekes minőség keveredik egy ilyen világban, és filmes, kulturális szempontból sem elhasznált közeg. Egy olyan intézményrendszert, amit ennél jobban ismerek, és tudom, mit „kell” gondolnom róla, nem tartottam volna elég érdekesnek ahhoz, hogy annyira hosszú ideig foglalkozzam vele, mint amennyit egy film tervezése miatt muszáj. Az utazó cirkusz jóformán teljesen szűz terület volt nekem, így nem kapcsolódtak hozzá politikai vagy kulturális közhelyek a fejemben.
Miért volt fontos a vidéki környezet?
Őszintébbek a viszonyok. Alapvetően, a berendezkedést tekintve ugyanaz a helyzet, mint a nagyvárosban, csak ott sokkal letisztultabban rajzolódnak ki ugyanazok a problémás jelenségek.
Feudális viszonyulás, paternalizmus, kizsákmányolás… Egyszerűen minél kisebb településre mész, annál kevesebb az áttét, annál kevesebb intellektuális rétegen kell átrágnod magad, hogy feltáruljon a rendszer diszfunkciója.
Úgy éreztem, ez a közvetlenség vagy bizonyos értelemben transzparencia sokkal jobban illik a vállalásunkhoz. Hagyja lélegezni a filmet, és így van helyünk és időnk azokkal a belső folyamatokkal foglalkozni, amikkel igazán szeretnénk.
Elmélyedtél a vándorcirkuszok világában? A filmbeli cirkusz teljesen időtlennek tűnik, őket nézve akár ötven évvel korábban is játszódhatna a történet.
Ez a társulat fiktív, de több vándorcirkusznál jártam anyaggyűjtés miatt, és meglepően sok az aktív utazó cirkuszi társulat ma is Magyarországon. Ott tényleg nem mozdul az idő, ezért is tetszett meg nekünk ez a világ az írótársaimmal, Dobány Péterrel és Al-Farman Petrával. Úgy érezzük, a minket körülvevő és foglalkoztató állapotok valós gyökerei messzire nyúlnak vissza. Emiatt nem akartuk, hogy a filmbeli helyzeteket kizárólag aktuálpolitikai viszonylatban lehessen értelmezni. Úgy látjuk, hogy ami igazán problémás, körforgásszerűen, régóta jelen van, és könnyen lehet, hogy nem is változik meg.
Mennyire volt nehéz ötméteres pitonnal forgatni?
Megtalálni volt nehéz! Szerintem csak egyetlenegy létezik Magyarországon, és az ez, akivel forgattunk. Az a balszerencse ért minket, hogy pont tavaly januárban szabályozták be a nagy hüllők tartását Magyarországon, és mi márciusban kezdtük forgatni a filmet, így a legtöbb hüllőtartó addigra már eladta az ilyen nagy állatait. Amúgy két kígyó játszik a filmben, de csak az egyik volt ötméteres. Miután meglettek, forgatni már nem volt olyan nehéz velük. Sőt, ezzel a két kígyóval voltam a legelégedettebb, az összes többi állattal sokkal többet kellett küzdeni. A kisebb, fiatalabb, mozgékonyabb kígyót használtuk a mozgalmasabb jelenetekben, a nagy, öreg kígyó fáradt volt, ő alig mozdult. Úgyhogy őt csak arra használtuk, hogy nagy legyen.
Amíg egy létező társulattal működtetek együtt, őket színészként is szeretted volna alkalmazni a filmben?
Volt egy ilyen elképzelésem, hogy jó lenne, ha igazi cirkuszosok is szerepelhetnének, de hamar kiderült, hogy sem idő, sem pénz nem lesz erre, ezért klasszikus szereplőválogatásba kezdtünk Fátyol Herminával és Holczer Sárával. Úgy alakult, hogy mindenki színész, aki játszik a filmben. Igyekeztünk ritkábban látott arcokat választani, nem olyanokat, akiket már sokszor lehetett látni, mert engem nézőként is kifejezetten zavar, mikor ugyanazok a színészek, ugyanazokat a karaktereket ugyanazzal a frizurával és ugyanazokkal a gesztusokkal játsszák, akár a sokadik filmben egymás után.
Nem sok ismert magyar színész van, akiről könnyű elhinni, hogy éjjel-nappal egy mozgó tanyát üzemeltet, és kint él a szabad levegőn.
A főszereplőt, Turi Pétert hogyan találtad meg?
Eleve köré építettük a filmet. 2019-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem gólyatáborában találkoztam vele, és már ott elhatároztam, hogy szeretnék vele együtt dolgozni. Nem sokkal később el is kezdtem interjúzni vele, majd megírtam a film első vázlatait.
Az előző kisfilmed, az Alba Vulva arról szólt, hogyan dolgozza fel a hősnő, hogy szakított a szerelmével, aki történetesen egy másik nő. Azelőtt Anyák napja címen készítettél rövidfilmet, abban két fiatal nő próbálta felvállalni a kapcsolatát egyikük konzervatív anyja előtt. Az Árni főhőse meleg, vagy az én értelmezésemben inkább azt mondhatjuk, hogy képlékeny a szexualitása, mert elsősorban szeretethiányos. Fontos neked, hogy queer identitású emberekről forgass?
Inkább az a fontos, hogy ne álljak ellen ennek, ha ez jön a karaktereinkből, pusztán azért, nehogy beskatulyázzanak. Alapvetően egy karakter, egy arc, egy problémakör ragad meg, amihez gyakran társul queer identitás, de három filmemet nem soroltad fel, amiben meg egyáltalán nincsenek LMBTQ szereplők. Szóval én csak annyit várok magamtól, hogy mindig azt csináljam, amiben őszintén tudok hinni, és innen nézve nem számít, hogy a jövőben milyen arányban kerülnek elő queer szereplők a filmjeimben.
Mennyire érzed nézőpróbálónak a saját filmedet?
Nem érzem annak, de találkoztam olyan szakmai véleménnyel, hogy a mai nézői elvárások alapján az lehet.
Ha a mai nézői elvárásokhoz igazodsz, TikTok-videót kellett volna csinálnod.
Egészen konkrétan. És ez nagyon levertté is tett ebben a fárasztó nyári-őszi időszakban, amikor a filmen dolgoztunk. Ennek ellenére még mindig nem gondoljuk az írótársaimmal, hogy egy filmben a narratív dimenzió a legfontosabb, aminek minden más eszközt le kellene dominálnia. Néhány közönségtalálkozó zajlott csak le egyelőre, de ezek tapasztalata alapján az emberek tudtak menni a filmmel. Reméljük, a későbbiekben is így lesz.
Az SZFE előtt az ELTE Filmtudomány mesterszakán tanultál filmkészítést.
Abban az évben csak azért jelentkeztem az ELTE-re, mert épp nem indult rendező szak az SZFE-n, de ezt utólag nagyon szerencsésnek látom, mert nagyon szerettem az ELTE-re járni! Ha lehet ilyet mondani, ott lettem igazából filmrendező, Pálos György kezei alatt. Rengeteget tanultam tőle, a mai napig minden munkámat megmutatom neki.
Ezután vettek fel az SZFE filmrendező mesterképzésére, ahová egy évet tudtál járni, mielőtt következett az alapítványi modellváltás botránya.
Igen, de fél év után már jött a covid. Előtte pedig a Gothár-botrány – és engem Gothár Péter és Schwechtje Mihály osztályába vettek fel. Szóval igazából csak három hónapot jártam arra a képzésre, amire felvettek.
A Gothár-botrány hogy érintett?
Természetesen rosszul. Kevés időt töltöttünk Gothárral mint osztályfőnökünkkel. Miután őt elbocsátották, Schwechtje Mihály és Nagy Zoltán vették át az osztályunkat, és minden félévben hívtak egy vendégművész tanárt, így tanultunk még Hajdu Szabolcstól, Pálfi Györgytől és Gigor Attilától is, de akkor már a Freeszfe-n. Az említett kataklizmák miatt elképesztően terhelt négy év van mögöttünk folyamatos újratervezéssel, de az osztályfőnökeink a legjobb tudásuk szerint próbálták kezelni ezeket a helyzeteket, és sosem hagytak cserben minket, amiért nagyon hálás vagyok nekik.
Mit kaptál az egyetemfoglalástól? Személyesen hogyan zártad le magadban ezt az időszakot?
Még most sem gondolom, hogy teljesen fel tudtam volna dolgozni a történteket, szóval egyelőre nincs róla megosztható keretezésem. Nagyon kimerítő, intenzív időszak volt maga az egyetemfoglalás, az utóélete még annál is inkább. Az egészen máshogy volt megterhelő nekem.
Az Árni kreatív producere, Tarr Béla a Freeszfe-n dolgozott veletek?
Tartott egy kurzust, ott ismerkedtünk meg, és megmutattam neki az Árni kezdeményeit. Ő biztatott, hogy ez mindenképp nagyjátékfilm legyen, amiben én akkoriban egyáltalán nem gondolkodtam, magamtól diplomafilmként próbáltam volna megvalósítani. Ezután szerencsésen alakult a film útja, mert hamar bejutottunk Velencébe, ahol már gyártási támogatásért versenyezhettünk. Béla később is sok tanácsot adott, elolvasta a forgatókönyv-változatokat, végignézte a castingvideókat, megnézte az összes vágatot. Végig elérhető és támogató volt, ami nagyon megnyugtatott.
Több sikeres kisfilmmel és egy rendhagyó körülmények között készített nagyjátékfilmmel a hátad mögött milyen ambícióid vannak rendezőként? Szerinted hogyan, milyen körülmények között lesz lehetőséged a szakmádban dolgozni?
Csak annyit tudok, hogy most egy hosszabb Los Angeles-i rezidenciaprogramra megyek, amit még az Árnival nyertem. Ezen kívül ugyanolyan bizonytalan a jövőm, mint bárki másnak Magyarországon. Szeretnék továbbra is filmeket rendezni.
Hogyan látod öt év múlva a magyar filmet, és benne a te helyedet?
Valószínűnek tartom, hogy a független filmezés lesz a filmkészítés egyetlen módja, de ez csak kevés alkotó számára lesz igazán járható út. Olyanoknak, akik mögött jó gyártócég és erős produceri gárda áll. Ezen túlmutató reményeim a mostani filmtámogatási rendszer alapján nekem sem lehetnek.
A független filmezés messze van az ideálistól, hosszú távon nem is fenntartható, de egyelőre nem látok más lehetőséget. A jelenlegi helyzet alapján csak abban reménykedhetek, hogy az ilyen típusú lehetőségek nekem is megadatnak.
Mit fognak csinálni azok a rendezők, akik mögött nem lesz támogató produceri csapat?
Gondolom, nagyrészt pályaelhagyók lesznek.
