Mundruczó Kornél, a Jupiter holdja és a Fehér Isten rendezője a hvg.hu-nak adott interjút, amelyben szóba került az is, hogy Reisz Gáborhoz hasonlóan már ő is leszokott arról, hogy a magyar államnál pályázzon filmtervei támogatására (Reisz új filmje, a Magyarázat mindenre részben az ő cégük, a Proton Cinema finanszírozásával forgott).
Az elmúlt években egy jó pár ötletet meséltem állandó produceremnek, Petrányi Viktóriának, mire azt mondta: meg se próbáljunk pályázni, óriási munka beadni a papírokat, valamint pénzbe kerül, de úgyse megy át! Nagyon rossz érzés, ha az ember elveszti a gyökereit, ilyenkor azt éli meg, hogy nincs visszaút. Nem látom, mit kell ahhoz kitalálni, hogy egy ötlet vagy egy forgatókönyv támogatva legyen, illetve amiről azt gondolom, talán támogatnák, azt a filmet nem feltétlen szeretném megcsinálni. Az etikai szempontjaim szerint önmagában sérti a művészet szabadságát, hogy elkezdem a gondolkodásomat kontrollálni és úgy deformálni, hogy mi felelhet meg az államnak, mi kaphat pénzt, ezzel ismerem el, legalizálom ezt a rendszert
– mondja Mundruczó, hozzátéve, hogy ő abban a szerencsés helyzetben van, hogy nagyon sok munka árán talán máshonnan is talál finanszírozást, de így is hiányzik neki, hogy rendszeresen Magyarországon csinálhasson filmet, színházat. Mint mondja, képtelen lenne dacból itt hagyni az egészet, ugyanis őt ehhez a régióhoz köti minden.
Ha ezt elhagynám, egy olyan erős kasztráció lenne, amit nem bírok felvállalni. Ez alkati dolog, megértem, ha valaki meg tudja tenni. De olyan is van, aki külföldön nem tud csinálni semmit. Én valahol a kettő között vagyok.
Az interjúban kitérnek a magyar társadalom megosztottságára is, amelyet ő régóta reménytelennek lát a párbeszédképtelenség miatt.
Valahogy hátra kellene lépni kettőt, és elkezdeni beszélni egymással. Képtelenség ebben a »ti és mi« viszonylatban élni, és országot vagy gazdaságot és kultúrát építeni. Viszont minden cinizmusa és agressziója ellenére a jobboldalon néha több kortárs gondolatot látok, mint a baloldalon
– mondja, hozzátéve, hogy fájó látni, amikor a jobboldal meg tudja találni azokat az embereket, akikkel a baloldal elvesztette a kapcsolatot. Arról is beszél, hogy ő nem szeret a kormány kottájából ellenzéki lenni. A könyvfóliázásokat például hiába tartja felháborítónak és hihetetlennek, az arra adott reakciókat is ostobának tartja. Az ilyen gerjesztett ügyek helyett szerinte olyan dolgokról kellene beszélnünk, mint a magyar szegénység, vagy hogy gazdaságilag milyen extrém nehézségekkel néz szembe Magyarország és Kelet-Európa. „Ez ugyanis mind a két oldal problémája.”
Mundruczó szerint a magyar kultúrpolitika öngyilkos fázisába lépett.
Miután a gazdasági élet és a média, tehát a hatalom fontosabb területei megvannak, a vezető pártnak a jelek szerint van ideje a kultúrára, vagy egy utolsó meghódítandó/visszahódítandó területnek látja. (…) Csakhogy az a rossz hírem, hogy a kultúra effektíve nem így működik, és ennek a nem felismerése egyfajta vakság. Amit tesznek, valójában ellene dolgozik a regnáló hatalomnak, ez egyfajta ünneplendő szuicid tendencia. Talán a kommunisták ebben picit okosabbak voltak, hogy behúzták az elitet. Egy teljesen másfajta szemléletből, de tulajdonképpen Andy Vajna is okosabb volt ebben. Amit most látunk megszületni filmnek hívott mozgóképes termékként, azt szerintem még azok is kiröhögik, akiknek készülnek.
