Bár az újramelegített sorozatklasszikusok korát éljük, a Szex és New York visszatérése – egészen pontosan rebootolása – még így is kifejezetten nagy dolognak számított, főleg azért, mert korábban nem sok hajlandóságot láttak rá a főszereplők részéről. Ráadásul volt is benne potenciál: a haladó szellem jegyében izgalmas projekt lehet végre ötvenes-hatvanas nők történeteit látni, ráadásul okosan kiköszörülhette volna a nagy előd miatti csorbát, miszerint a kilencvenes-kétezres évek női sorozatainak királynője ma már idejétmúlt, a mai világban el sem készülhetne.
A sorozat atyjának, Michael Patrick Kingnek is valami hasonló tervei lehettek, mert nyomokban mindkettőt tartalmazza az És egyszer csak… címre keresztelt reboot, A 2021 végén bemutatott első évad már nemcsak a címében akarta megkülönböztetni magát az anyasorozattól, hanem szellemiségében is: a nagyon modern, nagyon aktualizált, nagyon felvilágosult, nagyon elfogadó, nagyon óvatoskodó sorozat lett tele nembináris, meleg és még ki tudja milyen karakterrel a sokszínűség jegyében. Szép vállalás, csak nem túl hatékony, ha rosszul csinálják, sőt, ebben az esetben rosszul is sült el.
A sorozat sokfős írói gárdája nemes egyszerűséggel fogta ezeket a témákat, mint kötelező elemeket, és a bármilyen szempontból hihető és autentikus történetmesélést feláldozta a népnevelés oltárán. Elég csak arra gondolni, hogy szinte minden részben kötelező jelleggel javít ki valakit a sorozat egyik nonbináris karaktere a fránya gendersemleges névmásokkal kapcsolatban, de szinte az összes ezzel kapcsolatos állásfoglalás rettentő kínosan és erőltetetten van beleírva a sorozatba. És, bár a karakterek valóban olyan problémákkal találkoznak, amelyekkel korábban nem – bajlódás a tinédzserekkel, ageizmus, karrier-család egyensúly –, ezekkel sem találta meg a sorozat a kiegyensúlyozott irányt.
Egyetlen bátor dolgot mert meglépni, ami viszont valóban talán az egész széria legmerészebb ötlete volt: míg Carrie korábban hat évadon át kereste a szerelmet, hogy aztán megtalálja azt Mr. Big oldalán, addig az És egyszer csak…-nak mindössze 39 percre volt szüksége, hogy megölje a férfit. A gyász, a teljes összeomlás olyan jellegű mélység, amely a Szex és New York designertáskák, tűsarkúk és párkapcsolati évődések által meghatározott világától idegennek számítottak, és többé-kevésbé jól is mesélt a sorozat a veszteség-feldolgozásról – de azért az egyensúly kedvéért nem szomorkodott túl sokat, hanem a már említett elemekkel bélelte ki a gyászt. Panaszkodtak a rajongók arra is, hogy kevés a szex: hát akkor sokkal többet tettek bele, sőt, még a Szex és New York szexjeleneteiből látványosan kimaradó Sarah Jessica Parker is bevállalt egyet.
Nem lehet elmenni amellett sem, hogy sok rajongónak okozott vigasztalhatatlan szívfájdalmat, hogy a leginkább közönségkedvenc karakter, Samantha nem tért vissza, Kim Catrall ugyanis kijelentette, nincs az a pénz, ami miatt valaha visszabújna a buja PR-os bőrébe. Volt, de erről kicsit később.
Bár a kritikák nagyon felemásak voltak – az És egyszer csak…-ot, úgy látszik, csak imádni vagy utálni lehet, tavalyi írásunk szerzője tíz dolgot is talált benne, ami miatt szeretni lehetett –, a nézőszámok a mellékelt ábra alapján nem, ráadásul, ha már egyszer hosszú évek után előrángatták Carrie-éket, akkor addig ütik is a vasat, amíg lehet.
Ha azt hittük, hogy az első évad mesteri szintre fejlesztette a megalkuvást, akkor a második évad annak magasiskolája. A kezdet biztonsági játékát ugyanúgy meghagyva az általuk atombombának vélt biztos megoldáshoz nyúltak: ha hiányoznak a rajongóknak a régi szereplők, ki vagyunk mi, hogy ellenkezzünk? Az új karakterek láthatóan tömegesen sem tesznek ki egy Samanthát, ezért a második évad látványosan és rettentő esetlenül próbálja a régieket beleszuszakolni az évadba még akkor is, ha azok épp nem akarnak jönni, vagy már halottak.
A visszatérés nagymesterével kezdték: Aidan, Carrie második nagy szerelme egy ideje jellemzően kizárólag azt a dramaturgiai célt tölti be, hogy felkavarja a vizet Carrie körül, amikor épp nincs jobb ötlete az íróknak. Most is ez történik, a sokadszorra egymásra találó, majd mindig befuccsoló álompár most épp ismét a szerelmes fázisban van, Carrie még azt is megpedzegeti a filmben, hogy Big talán csak egy hiba volt az életében – igen, az És egyszer csak… Carrie karakterét illetően is tele van csapongással. Egy fénykép erejéig visszarángatják holtából Willie Garsont is, aki 2021-ben hunyt el. A fanservice és a dramaturgiai funkció fontos – Anthonynak hallania kell valakitől, hogy az elengedés fontos –, így egy teljesen felesleges jelenet erejéig még a szintén közönségkedvenc Stanfordot is beleerőltetik a sztoriba.
Nem tudják azonban lekörözni azt, amit Samanthával művel a sorozat: igen, volt az a pénz, hogy Catrall visszatérjen, de valószínűleg nem elég ahhoz, hogy igazán szerepeljen is a sorozatban. Neki nem dramaturgiai, hanem marketingszerepet adtak: robbanhatott a szenzációs hír, miszerint mégis sikerült rábírni a színésznőt a visszatérésre, Samantha ismét a négyes tagja lesz. Cattrall ehhez képest egypercnyi játékidőt kap, amelyben leginkább arról magyarázkodik, miért nincs benne a sorozatban, így aki miatta nézné, az nagyjából ennyire számítson.
Ez a jellegű erőltetett célelvűség rontja el az egész sorozatot: az állatorvos azért rontja el a névmásokat, hogy az egyik szereplő ismét elmagyarázhassa, miért fontos ez; Carrie azért bonyolódik bele egy csak a testiségen alapuló kapcsolatba, hogy elmondhassák neki, már nem illik a férfiakat tárgyiasítani – és a sort hosszan lehetne folytatni. Amikor épp nincsen ilyen jellegű beleerőltetés, bődületesen rosszul működik a sorozat:
- semmiről szóló párbeszédek,
- dramaturgiai zsákutcák
- és teljesen felesleges jelenetek szegélyezik a sorozatot.
Továbbra sem sikerült érdekessé tenni a Samantha-pótléknak szánt nagyszámú új karaktert, egyedül talán a nonbináris humorista, Che karaktere olyan, hogy kettő mondatnál többet lehet róla elmondani annak ellenére, hogy ő is végtelenül idegesítő.
Akadnak azért reménysugarak is a sorozatban, igaz, ezek hamar el is halnak. A gyász témája továbbra is előkerül, jól illusztrálva azt, hogy nem egy múló érzésről, hanem örökké velünk maradó hiányról van szó, amellyel új nagy szerelem ide vagy oda, Carrie-nek is együtt kell élnie immár örökké. De egészen érdekes, és nem sokszor látott témák is felmerülnek a sorozatban, hogy aztán ismét ne legyen bátorságuk a készítőknek beleállni a témába. A legjobb példa erre az egyik szereplő várandóssága, aki több gyerek után végre a karrierjére koncentrálna, csak épp megtudja, hogy terhes. Fel is merül rögtön az abortusz lehetősége és a kérdés: választhatja-e egy többgyermekes anya az abortuszt abból a megfontolásból, hogy végre magára szeretne koncentrálni? Hihetetlenül izgalmas téma, amelyet a készítők a lehető legmegúszósabb megoldással zárnak rövidre, hogy aztán többet ne is beszéljenek róla.
De tudjuk, a Szex és New York sem az őrületes mélysége miatt volt népszerű, az És egyszer csak… pedig nemhogy mélyült, de sokkal sekélyesebb lett. A ruhák színesebbek, bevállalósabbak lettek, New Yorkból egyre többet láttat a sorozat, és a karakterek is fejlődnek valahová, csak mindezt rettentően megúszós, fantáziátlan és szájbarágós módon csomagolják a készítők, ami miatt a második évad teljes érdektelenségbe fullad.
Ezt mi sem illusztrálja jobban, hogy az augusztus végi finálét nézve nagyon erősen meg kell erőltetni az embernek az agyát, ha vissza akar emlékezni, mi is történt eddig, de aztán rájön, hogy tulajdonképpen semmi. Az És egyszer csak… az a sorozat lett, ami még mindig idegesítő, de már távolról sem annyira, hogy kellőképpen felidegesítse az embert, vagy bármilyen más érzelmet váltson ki belőle, egyszerűen csak végtelenül érdektelen, valami piszkos trükkből kifolyólag – talán nevezzük nosztalgiának vagy perverziónak – mégis nézeti magát, talán azért, hogyha már ennyi évig követtük Carrie-éket, lássuk, hová fut ki a történet. Erre még egy ideig egészen biztosan várhatunk, nemrég bejelentették ugyanis, hogy jön a harmadik évad, és – hacsak nem dobják félre az eddigi megalkuvós koncepciót valami sokkal tökösebb megközelítés helyett – akkor nem fog fájni az idő előtti elengedés.
És egyszer csak… (And just like that…), 2023, a teljes második évad immár elérhető az HBO MAX kínálatában. 24.hu: 3/10
