Kultúra

Maszkot húznak vagy átszabják az arcukat, csak a kínjukat ne lássa senki

Jun Hea-sun / Netflix
Jun Hea-sun / Netflix
A Netflix és Dél-Korea dollármilliós frigyével egyértelművé vált, hogy bőven el leszünk látva az ázsiai országban készült sorozatokkal, amelyek közül egyelőre egy sem hozta azt a bődületes sikert, mint a Squid Game. Minőségben azonban végre felmutattak valamit, amely ráadásul veri is a véres gyerekjátékos sikerszériát, igaz, csak akkor, ha az ember szereti a rettentően bizarr, véres sztorikat, amelyben csupa sérült ember történetén keresztül vetik a koreai társadalom szemére a külcsínbe vetett, irreális hitüket. A lány a maszk mögött hét része a héten került fel a streamingszolgáltató kínálatába.

Sokan még mindig az új Squid Game-re várnak, Dél-Korea pedig készségesen ontja is magából a sorozatokat, hátha valamelyik befut majd. Bár ezek egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel landolnak a Netflixen, addig A lány a maszk mögött egy kifejezetten izgalmas és mindenekelőtt meglepő új versenyző, amely a híres elődnél sokkal elegánsabban és élesebben fogalmaz meg kíméletlen kritikát a dél-koreai társadalommal szemben, amely megszállottan helyezi a szépségideált mindenek felé. Ahogy az a dél-koreai sorozatoknál már-már bevett szokás, ez is egy webtoonon – digitális képregényen – alapul, amelynek 2015 és 2018 közt jelentek meg részei.

A lány a maszk mögöttre hatványozottan igaz, hogy akkor járunk vele a legjobban, ha legfeljebb az alaphelyzetet ismerjük. Kim Mo-mi egy teljesen átlagos, környezete által csúnyának és láthatatlannak tartott fiatal nő, ami a legnagyobb tragédia egy olyan ember esetében, aki mindennél jobban vágyik a rivaldafényre, az elismerésre és mindenekelőtt mások imádatára. Míg gyerekként lételeme volt a színpad, a cuki gyerekarc nem olyan karakterré formálódott, amelyet a szépségideálokra és tökéletességre kihegyezett koreai közönség szeret, így hiába énekelt és táncolt jól, a csúnyácska tinilányt külseje miatt szabályosan leüldözték a színpadról, hogy aztán jobb híján beleolvadjon a közönség szürke masszájába. A kitűnés iránti csillapíthatatlan vágyát egy maszkkal és az internet fortélyaival elégíti ki: míg napközben ő az iroda észrevehetetlen szürke egere, addig este otthon maszkba bújik és erotikus táncot lejt a kamera előtt, ahol felhasználónevek mögé bújt férfiak küldik a virtuális elismerést emojik és pénz formájában. Kim Mo-mi a saját bizarr módján találja meg az egyensúlyt a két véglet, a teljes mellőzöttség és a vágyottság között, amelyet az borít fel, hogy titokban jóképű, nős főnöke után epekedik, a borítékolható csalódást egy részeg éjszaka, egy meggondolatlan videós vetkőzés, majd profiljának letiltása követi. Ezzel elapad a Maszkos Lány iránti virtuális figyelem, márpedig enélkül a nő nem tud élni, így eszkalálódik az egyre rosszabb helyzet addig, hogy hamarosan feldarabolt és agyonvert halottak szegélyezik a lány útját.

És itt még mindig csak két epizódnál tartunk, már-már ásítanánk, hogy egy jól bejáratott bosszúhadjárat következik, ahol a lány majd szépen megtorol minden sérelmet. A lány a maszk mögött viszont épp emiatt üdítő meglepetés: a hétrészes sorozat igazi átverős kirakós, amelynek épphogy megismerjük az egyik szeletét, a történet gyorsan főszereplőt, helyszínt és gyakran idősíkot is vált, és mindez szépen lassan kibontakoztatva nyeri el a helyét a történetben. A nézőtévesztésre rájátszik az is, hogy a műfajokat is sebesen váltogatja a sorozat: hol neonfényes noir, hol egészen brutális thriller, egyes jelenetek simán elmennének egy fekete komédiában, van benne furcsa animés betét is, néha pedig a pszichológiai dráma határát súrolja a sorozat. Mindezt ráadásul kellően jó érzékkel és rutinnal váltogatja a fiatal rendező, Kim Yong-hoon, noha filmográfiája meglehetősen rövid.

Az – a cselekmény lelövése nélkül – hamar világossá válik, hogy a szépségre és a teljesítményre megszállottan vágyó koreai társadalom kritikáját látjuk, ahol már gyerekként beleivódik az ember sejtjeibe, hogy semmit nem ér, ha nem elég nagy a melle, fitos az orra, vagy épp nem lesz belőle orvos. Hogy ez mennyire nem fikció, hanem égetően valós probléma Dél-Koreában, ahhoz elég csak megnézni a K-popszcénát – amelynek problematikájáról az öngyilkos popsztárokkal és az irreális elvárások nyomán megszabott idolkultúrával együtt itt írtunk –, ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy egy kislány élete tragédiájának éli meg, ha nem való a színpadra. Kíméletlenül bánik a sorozat azokkal is, akiknek ebben óriási felelősségük van, azaz a szülőkkel: szinte kizárólag zsarnoki vagy épp teljesen elutasító szülői mintákat látunk. Érdekes módon aki kivételt képez ez alól, az inkább azt hazudja az iskolában, hogy verik a szülei, hogy legalább így, képzelt traumák által kapcsolódhasson az odahaza megnyomorított iskolatársakhoz.

„Szerinted csúnya lesz?” – merül fel legelső kérdésként születendő gyerekével kapcsolatban az egyik szereplőben, amikor megtudja, hogy terhes. „Ne aggódj, majd megműttetheti magát” – hangzik a válasz, amely nagyjából mindent elmond arról, amelyet a sorozat hét epizódban próbál kifejteni.

Ebből is látszik, hogy a plasztikai sebészet, mint a vélt megoldás minden ilyen jellegű problémára nagy hangsúlyt kap a filmben, nem is véletlen, hogy a valóságban is Szöul számít a világ plasztikafővárosának. Nem túl nagy spoiler, hogy egy teljesen átszabott arc távolról sem váltja meg ezeket az embereket, a szeretetlen gyerekekből ugyanúgy roncs felnőttek lesznek attól, hogy a felszínt felszabdalja egy orvos. Kim Mo-miban nem ott romlik el teljesen valami, amikor az osztálytársai kinevetik, hanem amikor még a saját anyja is azt mondja, hanyagolja a színpadot, mert túl ronda hozzá.

Ezzel együtt kerül elő a nők tárgyiasítása is, amelyet sokszor kicsit esetlenül tálal a sorozat: a kizárólag nagyképű hólyagként ábrázolt irodista férfiak rendszeresen nyomatékosítják a kevésbé attraktív nőknek, hogy az általuk kínált kávé feleannyira sem finom, mint ha azt a férfiak elismeréséért pitiző, sokkal csinosabb kollégájuk nyújtaná feléjük. Csodálkozik bárki, hogy egy végtelenül önbizalomhiányos és szeretetéhes lány csak abban látja annak a kulcsát, hogy egyáltalán emberszámba vegyék, ha a maszk vagy a plasztikai sebész által rejti el az arcát?

Jun Hea-sun / Netflix

A több évtizedet felölelő történetben mindenki máshogy dolgozza fel ezeket a lelki tüskéket: ki egy sorstársban találja meg ideig-óráig a megnyugvást, másnak a vérszomjas bosszúvágy pumpálja a vért az ereiben, és van, aki teljesen megadja magát a néma szenvedésnek. A helyenként meglepően erőszakos, brutális és mindenekelőtt rettentően bizarr történet minden perce előrevetíti, hogy ebben a történetben, ahol szinte alig akad igazán szerethető karakter, nem lesznek nyertesek, hiszen gyakorlatilag mindannyiuk sorsában predesztinálva van a bukás.

A lány a maszk mögött messze nem hibátlan, a nem egy esetben az egyórás hosszt is meghaladó epizódokat érezhetően feszesebbre is vághatták volna, ennek ellenére meglepően egyedi lett az egy kaptafára gyártott dél-koreai sorozatok mezőnyében. Láthatóan nem követ semmilyen futószalagos sorozatgyártós trendet sem, hanem bátran és jól ötvözi a műfajokat, ráadásul a társadalomkritika is üt. Egy brutális és tragikus történet csupa nem túl szép emberről, akik sajnos túl későn, vagy egyáltalán nem ismerik fel, hogy az arcuk a legkevésbé problémás részük.

A lány a maszk mögött (Mask Girl), 2023. A hét epizód elérhető a Netflixen. 24.hu: 8/10

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik