Két countrysláger is a nyár legnépszerűbb dalai közé került Amerikában, és közös a sikerükben, hogy mindkettőt a Republikánus Párthoz kötődő jobboldali médiacsatornák népszerűsítették. Abban azonban már vannak viták, hogy tényleg ugyanarról a tőről fakad-e mindkettő. A két előadó közül jóval egyszerűbb a helyzet Jason Aldean esetében, aki régóta nem titkolja konzervatív politikai nézeteit, és a sikerdala szövegében sem árul zsákbamacskát. Aldean hosszú évek óta a country egyik szupersztárjának számít, több tízmillió dolláros évenkénti bevétellel, de csaknem két évtizedes karrierje alatt nem sikerült ledöntenie a country és a mainstream pop közötti határokat, hiába tarolt a country listákon, a nagy, minden műfajt összesítő listán nem tudott labdába rúgni – eddig. A Try That In a Small Town (Próbáld meg ugyanezt egy kisvárosban) körüli felhajtásnak köszönhetően azonban végre megszületett Aldean első No. 1 slágere, mely július végén érte el az első helyezést, sőt, nem volt olyan dal a műfajban az elmúlt évtizedben, amely ekkora példányszámban kelt volna el egy hét alatt.
Bár a countryzene gyakran kapcsolódik az amerikai déli és vidéki kultúrához, és ezen területeken hagyományosan erősebb a konzervatív politikai hagyomány is, azért maga a műfaj távolról sem csak ezeken a területeken népszerű – hogy mást ne mondjunk, Taylor Swift is countrysztárként lett ismert tizenévesen, mielőtt Amerika legnagyobb popsztárja vált volna belőle.
„Leütsz egy vadidegent a járdán; kirabolsz egy idős hölgyet a pirosnál; fegyvert rántasz egy italboltosra” – sorolja rögtön az elején a szerinte jellemző nagyvárosi bűncselekményeket Aldean, és mindez arra fut ki, hogy „Azt hiszed, kemény vagy? Akkor próbáld meg ugyanezt vidéken!” Szóba kerülnek aztán a tüntetők, akik megtiporják a zászlót és leköpik a rendőröket, őket is szeretettel várja a narrátor és a nagyapjától örökölt pisztolya, meg a derék, helyi srácok, akik nem tűrik a rendzavarást és bárkit móresre tanítanak, aki átlép egy határt. (Aldean egész pontosan a „good ole boys” fordulatot használja, amely egyértelműen a hagyományos amerikai életformát őrző, jellemzően déli férfiakat jelenti.)
És ha ez nem lett volna elég egyértelmű, a videoklip még rátesz egy lapáttal: a George Floyd-tüntetéseken és zavargásokon készült felvételek mellett Aldean a Tennessee állambeli Columbia város bírósága előtt énekel – ott, ahol 1927-ben több százan lincseltek halálra egy tizennyolc éves fekete fiút, Henry Choate-ot, akit ártatlanul megvádoltak egy fehér lány megerőszakolásával. Ez aztán olaj volt a tűzre, volt tévécsatorna, amely letiltotta a videót, többen rasszizmussal és a lincselés iránti nosztalgiával vádolták meg Aldeant, aki tagadta, hogy tudatában lett volna az épület tragikus történetének. De voltak, akik szerint maga a szöveg is a sosemvolt, dicső múltba való révedezés, amikor teljes városokat vagy városnegyedeket neveztek ki „naplemente városoknak”, ahol feketék csak sötétedésig tartózkodhattak.
A dal hamar átkerült a politikai játéktérre is: több republikánus elnökjelölt játszani kezdte a kampányrendezvényein, mások viszont bírálták Aldeant és a dala erőszakos üzenetét. Aldean válaszul úgy magyarázta a dala üzenetét, hogy arra a közösségi érzésre utal, amelyben felnőtt, ahol gondoskodtak a szomszédaikról, és visszautasította, hogy a szöveg rasszista lenne. Mások a fegyvertartás népszerűsítése miatt arra emlékeztették Aldeant, hogy hat évvel ezelőtt Las Vegasban éppen az ő koncertjén rendezett hatvan halottal járó tömegmészárlást egy nyugdíjas könyvelő, és akkor a zenész még azt nyilatkozta, túl könnyű fegyverhez jutni az országban. Mindenesetre az állandó médiajelenlét meghozta a gyümölcsét, a Try That In a Small Town nagy siker lett. Tegyük hozzá: a dal egyáltalán nem is countrynak hangzik, sokkal inkább emlékeztet olyan pátoszos, a Barbie című filmben is kifigurázott poszt-grunge zenekarokra, mint a Nickelback vagy a Staind.
Aldeannel ellentétben Oliver Anthony nevét augusztus előtt csak egészen szűk réteg ismerte: a virginiai fiatalember alig két éve ír csak dalokat, azokat is a telefonjával rögzítette, de azokkal már szerzett egy kisebb tábort. Új dala, a Rich Men North of Richmond (Gazdag emberek, Richmondtól északra) az első, melyet profi körülmények között rögzített, és pár nap alatt letarolta egész Amerikát: augusztus 7-én került fel a YouTube-ra, most már túllépte a 17 millió megtekintést, az iTuneson pedig a leghallgatottabb dal lett Amerikában. És ezt is gyorsan felfedezte magának a politika: republikánus politikusok és konzervatívnak nevezett, de inkább a radikális jobboldalt képviselő podcasterek és „politikai kommentátorok” egymást túlszárnyalva méltatták a nép valódi hangjaként jellemzett Anthonyt.
Nem véletlenül, hiszen a dal tele van a republikánusok trumpista-populista szárnyának kedves hívószavakkal: bírálja a washingtoni elitet, amely nem törődik az egyszerű emberekkel, akik „szarért-húgyért” dolgoznak napestig, és még az a kevés pénzük sem ér semmit az infláció miatt. De szóba kerülnek még a megadóztatott fizetések, az öngyilkosságba menekülő fiatalok, a szociális segélyekkel való visszaélés, illetve akad még utalás Jeffrey Epstein hírhedt „pedofilszigetére” is. A Rich Men North of Richmond ráadásul sokat köszönhet a már említett konzervatív véleményvezéreknek, akik az első naptól kezdve népszerűsítették a dalt a csatornáikon, és ezek a csatornák alaposan meg is tolták a dalt, ahol lehetett.
Ebből a szempontból tehát nyilvánvaló a hasonlóság Aldean és Anthony dalai között, ám legalább ennyire különböznek is egymástól. Mindjárt ott, hogy Oliver Anthony elhatárolódik mindkét nagy politikai párttól, és inkább a dolgozó emberek, a globalizáció oly sokat emlegetett veszteseinek a hangját képviseli Amerikában. A dúsgazdag, szupersztár Aldeannel ellentétben Anthony tényleg hitelesen énekel a kisember szemszögéből: jelenleg is egy apró farmon gazdálkodik, korábban gyári munkás volt, meggyűlt a baja az alkohollal, sőt, a legenda szerint most júliusban megfogadta, hogy nem iszik többet, ha az Úr segít neki megvalósítani az álmát. Eltelt egy hónap, és róla beszél egész Amerika.
Nem kerülték el ezt a dalt sem a viták: már a címe miatt is bírálták, hiszen Richmond a polgárháború idején a rabszolgatartó déliek fővárosa volt, igaz, maga Anthony később egyértelműsítette, hogy a Richmondtól északra lévő Washingtonra gondolt. Nagyobb nyilvánosságot kapott azonban a dalnak azon passzusa, mely azt boncolgatja, mekkora terhet raknak az államra a túlsúlyos emberek, akik visszaélnek a segélyekkel is: „Ha 160 centis vagy és 130 kilós, ne az adónkból fizessék a süteményeidet” – így Anthony, aki emiatt kapta a legtöbb támadást, egyesek szerint a Reagan-korszak egykori slágertémáját, a „welfare queen” (segélyeken élősködő fekete nők) toposzt melegítette fel újra.
Ugyanakkor Anthony a kétségtelen jobboldali populista tematika ellenére is messze van Aldean fenyegetőző, nyíltan erőszakos üzenetétől, és a countryban mindig is létező tradíciót elevenítette fel azzal, hogy a kisember szemszögéből kesereg a világ állapota felett. Az üzenete kétségtelenül rezonál sok millió amerikaival, hiszen ezt a sikert nem lehet csak a szélsőjobbos média kampányával magyarázni. A szöveget közgazdaságtani szempontból is elemezte a gazdasági újságíró Noah Smith, aki arra jutott, hogy Anthony panaszai nagyjából felerészt jogosak:
Anthony joggal panaszkodik a gyári munkáért járó alacsony bérek miatt, és az elhízás és az öngyilkosság jelenleg is hatalmas probléma Amerikában. De a rosszul fizetett munkások valójában nem sokat adóznak, és az étkezési jegyek sokkal inkább segítik az éhezés elleni küzdelmet, mint az elhízást.
Mások – így a New Yorker szerzője, illetve a Savingcountrymusic.com nevű, nagy hatású countryoldal – szerint Oliver Anthony valójában tényleg egy tiszta hang, aki rátapintott valami nagyon fontosra, a politika pedig csak megpróbál rátelepedni, mert pont kapóra jött azon céljaikhoz, hogy a countryt a gangsta rap ellenpontjaként a kultúrharc szolgálatába állítsák. Sőt, úgy tűnik, egy harcos jobboldali countryzenész, John Rich lesz Anthony készülő albumának a producere, mely viszont örökre beszorítaná a konzervatív skatulyába a zenészt.
A Savingcountrymusic.com nyilvánosan kampányol azért, nehogy tényleg megvalósuljon a Rich-Anthony koprodukció, leginkább azért nem, mert hivatásos politikai kommentátorként „ő is annak a rendszernek a terméke és szereplője, amely ellen a Rich Men North of Richmond is kikelt.” Az írás szerint
Oliver Anthonynak ebben a felismerésben nagyon fontos szerepe lehet, de ehhez le kell ráznia magáról a politikát, helyette pedig a saját hangjával és zenéjével kell megtalálnia a közösségét, nem pedig mások politikai üzeneteivel, fejeződik be a countryzene sorsát a szívén hordozó oldal írása.
