Hogyan lett afféle kultfilm a Jóreménység-szigetből?

Számkivetett a Tisza-tavon. Nagyjából ez a cím adja magát, ha az ember a Jóreménység-sziget című filmet akarja összefoglalni, esetleg még mellédobhatjuk valamely nagy világmegfejtő nevét, Paulo Coelhoét például, csak óvatosan, mert az sokak számára szinte szitokszónak számít, de a lényegre talán rávilágít. A Jóreménység-szigetet ugyanis műfajilag szinte lehetetlen meghatározni, leginkább úgy definiálható, mint egy életbölcsességekkel meghintett természetfilm, melyben fel-felvillannak a „világból kivonulós”, az „így jöttem” és a „felnövés” történetek bizonyos jellegzetességei is. A film tavaly meglepően nagyot ment a magyar mozikban, a napokban pedig felkerült a Netflixre, és, ha már a mozikban kihagytuk, most pótoltuk e hiányosságot.

A film a legelején tisztázza: „igaz történet alapján” készült, ami jelen esetben meglehetősen visszafogott megfogalmazása annak, hogy javarészt egy az egyben valós időben dokumentált, valós eseményeket mutat be, az alkotó elmondása szerint úgy hetvenszázaléknyi valóságot kever harminc százaléknyi fikcióval. A kiindulópont a Covid-járvány kezdete, amikor is a film rendezője, írója, vezető operatőre, vágója, dramaturgja és nemhogy fő-, de szinte egyetlen szereplője, a magyar-ukrán származású Ljasuk Dimitry reklámszakember és környezetvédő aktivista úgy dönt: önkéntes karanténját nem a budapesti lakásában, hanem a Tisza-tó közepén lévő kis, alig ismert szigeten fogja tölteni. A szigethez családi kötelékek fűzik: gyerekként édesapjával járt ki oda, egy kis kunyhót is építettek, ahol sok időt töltöttek, ám az apa már nem él, és Dimitry sok-sok éve nem járt arrafelé. Most azonban a kunyhót választotta ideiglenes otthonául. Kevés a luxus, szolid a kényelem: villany legfeljebb akkukról, víz a Tiszáról, a vécé egy hevenyészett gödör, a fűtést kis vaskályha, a főzést pedig egy rezsó biztosítja, az élelem otthonról hozott konzervekből és szárazélelmiszerből, később anyai csomagokból, a vízből kifogott keszegekből és a szigeten megtermesztett haszonnövényekből áll. Mindez a csendért, az egyedüllétért és a természet lélegzetelállító közelségéért cserébe.

A film gyakorlatilag nem is szól másról, mint az egyedüllét és a természet gyógyító képességéről, a lelassulásról, illetve kisebbrészt arról, hogy a főhős visszaemlékezik a gyerekkorára és apja tanításaira-életbölcsességeire, amelyeket időnként a sajátjaival is kiegészít. A néző – legalábbis ez a néző – elsősorban a csodálatos természethez, annak közelségéhez, egyszerre ijesztő és megtartó erejéhez, csodás gondoskodásához tud kapcsolódni, ámulhat Dimitry vagányságán, kitartásán, esetleg irigykedhet rá, hogyha időszakosan is, de mert választani magának egy ennyire nem a megszokások és konvenciók szerinti életet. Ennek a döntésnek, illetve a főhős személyiségének ereje, kamera előtti természetessége, karizmája önmagában is megtartaná a filmet, a narrációban messze túl sok helyet kapó, nem egyszer önmagukat ismétlő apai és saját bölcseletek nélkül is.

Ami azt illeti, még jobb is lett volna úgy – még ha értjük is, hogy az alkotónak, akinek nyilván személyesen fontosak, személyiségének építőkövei voltak, s így valamiféle memoárszerű jelleget remélhetett tőlük –, miért volt fontos az atyai tanítások megéneklése, továbbá azt is tudjuk, hogy a magyarok klasszikusan szeretik az efféle bölcsességeket. (Ami azt illeti, erős a gyanúm, hogy a filmnek ez a spirituális jellege pont hogy pró érv volt a rajongók számára.) Szintén sokkal jobb lehetett volna ez a film a többé-kevésbé amatőr szereplőkkel eljátszott jelenetek nélkül, valamint, ha az alkotó beéri a valósággal, és nem fokozza a helyzetet annyira, hogy itt-ott kilógjon a lóláb. Ezek közül a legfontosabb, hogy ami a filmben sziget, a valóságban félsziget, azaz a szárazföldről is simán megközelíthető, amire minimális odafigyeléssel a néző is rájöhet – márpedig ez eléggé rombolja az illúziót. Általában jót tett volna a filmnek egy éleslátó külső szem, illetve, ha forgatókönyv egy szigorúbb szerkesztésen-vágáson esik át, amely az arányokat, a hangsúlyokat helyreteszi, felfűzi egy átgondolt, gördülékeny dramaturgiai ívre, a stílust pedig finomhangolja. (A helyzet iróniája, hogy a Magyar Mozgókép Fesztiválon épp a legjobb forgatókönyv díjára jelölték a filmet, holott más, főleg vizuális kategóriákban sokkal jogosabb és esélyesebb is lett volna.)

Ami viszont kimondottan rendben van: a látvány. A Jóreménység-sziget képileg abszolút moziminőség, nem maradna szégyenben a nagypályás természetfilmesek munkái között sem: festői, költői természetjelenetei egészen páratlanok, a főhős mindennapi tevékenységeit bemutató képsorok is hangulatosak. Csak néhol érezni azt, mintha az önmagukban is gyönyörű képeket még annál is szebbé akarták volna fényelni-színezni-füstölni, a gyerekkori visszaemlékezéses jeleneteknél ez fokozottan igaz – de a film legerősebb hatásait ezzel együtt is a látvány okozza, pontosabban a látvány, valamint a változatos zenék és zörejek együttese. A film képein a természet nemcsak közel van, de elképesztő sokszínű és buja is, a főhős csaknem érintetlen helyeken is megfordul, és jó érzékkel ábrázolja mindezt, sok a drónkép, sok a különös kameraállás – ami annál érdekesebb, ha mellé tesszük, hogy Ljasuk Dimitry maga forgatta mindezt.

Akárhogy is elemezzük-boncolgatjuk ugyanakkor, a film sikere így is meglepő – nem annyira a film minősége, sokkal inkább a magyar mozis piac és filmkultúra sajátosságai miatt. Hiszen nem Amerikában vagy Kínában vagyunk, ahol már a helyi populáció is képes elegendő jegybevételt termelni, nem beszélve arról, mekkora előny, ha egy film globális terjesztést kaphat. Mivel Magyarország kicsi, a hazai mozis piac is aprócska, olyannyira, hogy csak a piacról szinte nem is lenne képes eltartani önmagát – többek között ezért sem elhanyagolható kérdés, hogy milyen állapotban van, mennyire szakmai alapon működik az állami filmtámogatási rendszer –, a globális terjesztésre pedig elvétve adódik magyar filmnek lehetősége.

A művészfilmek – illetve minden, ami nem nevezhető klasszikus közönségfilmnek – mindenütt rétegműfajnak számítanak, egy olyan pici piacon pedig, mint a magyar, ez a réteg egészen vékonyka lehet. Tegyünk ide még egy hazai sajátosságot: a magyarok nemzeti büszkesége határozottan nem mutatkozik meg abban, ahogy a magyar filmekkel bánnak, egyszerűbben fogalmazva a magyar közönség jellemzően kevésbé szereti a magyar filmeket, kevésbé szavaz nekik bizalmat, és elvétve fordul elő, hogy egy magyar film nézőszámban megközelítené valamely angolszász alkotást.

Szóval nem könnyű manapság magyar filmnek lenni. Pláne nem könnyű, ha minden hagyományos „hátszél” – tekintélyes büdzsé és állami támogatás, esetleg külön marketingre fordítható összeggel, gyakorlott, profi, jó sajtókapcsolatokkal bíró filmforgalmazó, kiemelt sajtófigyelem – nélkül harcba induló magyar filmről beszélünk. Mint a Jóreménység-sziget, ami mindennek ellenére a 2022-es év egyik legsikeresebb magyar filmje lett. Ugyan csak november közepén mutatták be, a mai napig több mint harminckétezren látták moziban, ezzel a tavalyi felhozatal legnézettebb hazai alkotásai közül a hatodik helyen végzett. Még érdekesebb a kép, ha összevetjük a konkrét számokat: a Nyugati nyaralás, a tavalyi év legsikeresebb magyar filmje – amit vígjáték mivolta, közönségfilmes jellege már eleve sikerre predesztinált – komoly marketinggel, sok-sok, mainstream sajtóban megjelent kritikával, ismert alkotócsapattal és azzal, hogy a közönség is kimondottan szerette a filmet, nagyjából nyolcvanháromezer nézőt vonzott. A politikai felhangjai nyomán kiemelt sajtófigyelmet és nem kevés szervezett, nem éppen spontán jegyvásárló nézőt kapó Blokád is csak hatvanháromezer nézőt szedett össze, kevesebb, mint kétszer annyit, mint a teljesen fű alatt érkezett Jóreménység-sziget.

De, hogy olyat is említsünk, aminek nem a politikai hátszél dagasztotta a vitorláját: a körülrajongott, éves toplistákra beválogatott, elképesztő mértékű sajtófigyelmet kapott, fergeteges Larry huszonnyolcezer nézőjével még alul is maradt a Jóreménység-szigettel szemben. Amely teljesen független, nemhogy állami pénz nincs mögötte, de csaknem egyszemélyes szerelemprojektként született, magánforgalmazásban került mozikba, alkotója ugyan messze nem ismeretlen, de azért nincs is benne az ismert magyar filmesek körében, ráadásul a média fősodra is szinte teljesen elment a film mellett.

Sőt, elmentünk mi magunk is. Csak utólag csodálkoztunk rá, hogy nahát, micsoda számok és micsoda online rajongóbázis: a filmről szinte csak pozitív – mit pozitív, egyenesen rajongó – visszajelzésekkel van tele a magyar internet, ami pedig eléggé kritikus tud lenni. Úgy tűnik, a Jóreménység-szigetet nemcsak relatíve sokan látták, de aki látta, imádta is, ezzel pedig a film – köszönhetően nyilván a közel egyszemélyes jellegnek és az ebből következő rendkívül alacsony költségvetésnek – kijött nullszaldósra, amit elvétve tud produkálni magyar filmalkotás. De vajon miért ez a nagy siker?

Az elsődleges ok valószínűleg az, hogy Ljasuk Dimitry valójában nem is annyira újonc szereplője a szakmának: több rövidfilmet készített Tisza- és a Tisza-tó-témában, igényes vizualitással, informatívan, és nyilvánvaló valódi helyismerettel, egyúttal őszinte lelkesedéssel. Ezeket a tartalmakat jórészt a YouTube-csatornáján teszi közzé, amelyet közel harmincezren követnek, A Tisza nevében című dokumentumfilmje nemzetközi szinten is jól teljesített. Követői, ha nem is képeznek óriási tömeget, de azért szabad szemmel is jól látható számban vannak, és, ami fontosabb, kimondottan elkötelezettek: minden érdekli őket, amit Dimitry közzétesz, mi több, a csatornához és Dimitry személyéhez köthető offline eseményekben is lelkesen részt vesznek. Ebben nyilván szerepe van annak is, hogy Ljasuk egy karizmatikus, hiteles figura, akit szívesen követnek az emberek. A rendező eseményeket is szervez, mint mondja, azzal a céllal, hogy az embereket közelebb vigye a természethez, szemétszedést, kisebb-nagyobb karbantartási-felújítási munkákat végeznek, kertészkednek a Jóreménység-szigeten, ahol ingyenes közösségi pihenőhely is létesült, a már rendszeresnek számító januári jeges Tiszában fürdésen három éve még csak tízen, idén már több mint négyszázan voltak. Ljasuk tevékenysége, kisfilmjei tehát a régió ökoturizmusára is pozitívan hatnak.

Szóval a film sikerének kiindulópontja alighanem az, hogy a YouTube adott egy erős alap közönségbázist, ami kiegészült a természetközeli hobbik lelkes űzőivel, a természetjáró, „tiszás”, evezős szubkultúra tagjaival, akik szájról szájra adták tovább egymás között a film hírét. Nyilván nem hátrány az sem, hogy Ljasuknak komoly reklámos-marketinges háttere van, így ért hozzá – és ismer további embereket, akik szintén értenek hozzá –, hogy miként kell embereket elérni online marketinggel úgy is, ha nincsen erre sok százmilliója az embernek. Emellett egy ennyire összetett projekt szinte önálló véghezvitele egyszerűen szimpatikus: itt ez a fickó, aki jószerével egyedül molyolta végig ezt az egész monstre munkát, pakolgatta, állítgatta be a kameráit – amelyek egyébként nem profi filmkamerák, hanem bárki által megvásárolható átlaggépek –, vette fel a mindennapjait újabb és újabb kameraállásokból, egy ilyen vállalkozásnak lehet drukkolni. Ezekkel az alapokkal már egészen jól el lehet indulni egy filmmel, ha pedig a produkció tetszik a kiinduló nézőbázisnak, onnan már a szájhagyományra bízható a terjedése. Itt ez be is jött: a film összes közönségtalálkozós vetítése teltházzal futott, és a már említett online szuperlatívuszok is alighanem sokat segítettek.

A film sikerének okairól magát Ljasuk Dimitryt is megkérdeztük. A rendező a nézői visszajelzésekből kiindulva nem annyira külső tényezőkkel, hanem elsősorban a film jellegével, hangvételével, üzenetével magyarázza a sikert: azzal, hogy az embereknek nagyon tetszik, hogy a film a lehető legegyszerűbb módon, alapvető érzésekről beszél. Szerinte a siker okai között ott van az is, hogy a Jóreménység-sziget egy hétköznapi emberről és a vele valóban megtörtént dolgokról, valamint olyan témákról szól, amelyekhez a nézők tudnak kapcsolódni: az apa-fiú viszonyról, a magányról, a szerelem kereséséről. Emellett a visszajelzések a film képi és zenei világát, a természetfilmes és művészfilmes eszköztár keveredését, a szokatlan felépítést és érzékenységet emelik ki, valamint azt, hogy őt, így a filmjét is hitelesnek, önazonosnak látják.

A közönség emelte fel a filmet. Nagyon jó érzés, hogy kis túlzással egy fél ország drukkolt annak, hogy ez a film figyelmet kapjon és elérjen valamit. Rengeteg őszinte gratuláció, támogató ajánlás érkezett, és az emberek örültek annak, hogy sikerült ezt a szép utat befutnia a filmnek

– fogalmazott Ljasuk Dimitry, aki arról is mesélt, hogy a Cinema City mozihálózatot is sikerült meglepnie a film nézőszámaival. Ők az előzetest látván bíztak a filmben, de amikor számokat akartak hallani, hogy a rendező becslése szerint hányan fogják megnézni, és ő bedobta a harmincezret – kinevették.

Azt mondták, hogy örülhetek, ha tízezren megnézik majd a filmet a mozikban, és egyetlen egy lehetőségem van: ha nagyon sok pénzt rá tudok költeni a marketingre, vagy hogyha szájhagyomány útján híre megy

– idézte fel a rendező. Ma már tudjuk, az utóbbi jött be. Persze, volt némi marketingköltés, de minimális: csak a film trailere volt hirdetve YouTube-on és Facebookon. „Körülbelül kéthétnyi kampányra volt pénzem, azaz a premier előtt egy hétig és a premier után másfél hétig ment a film trailere. És ennyi. Viszont ezeket aztán nagyon sokan megosztották, ezáltal sokkal nagyobb lett a trailerek elérése, mint amekkorának a ráköltött összeg alapján lennie kellett volna. Ha lett volna erre negyven–ötvenmillió forintom, akkor szerintem a film el tudta volna érni a százezres nézőszámot is. De nem volt lehetőségem többre. Nyilván jól jött a YouTube-csatornám, de azért én nem vagyok influenszer” – hangsúlyozta Ljasuk Dimitry.

A Jóreménység-sziget június 21-én került fel a Netflixre, és a top 10-ben kezdte a streamingkarrierjét. A megjelenés, persze, nagy dolog, és komoly presztízs, de nagy pénz azért nincsen benne: kevesebbet fizet, mint bármelyik magyar tévé fizetne. Abban viszont alighanem segít, hogy a filmet övező hájp még tovább nőjön. Már csak az a kérdés, hogy eljuttatja-e ez a hájp Ljasuk Dimitryt a következő filmjéig – tervek, lelkesedés és forgatókönyv-vázlatok már vannak hozzá.