Kultúra

Kilakoltatták az eladhatatlanul drága, Caravaggio-freskós római villából a nőt, aki hercegnőnek nevezte magát

Alvise Armellini / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Alvise Armellini / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Egy elfajult örökösödési vita helyszínévé vált a Caravaggio egyetlen freskójának helyet adó tizenhatodik századi római villa, melynek végén kilakoltatták az épületből a hetvenhárom éves, amerikai Rita Boncompagni Ludovisit, ezzel véget vetve egy húszéves tündérmesének.

A nő, aki hercegnőnek neveztette magát, elhunyt férje három fiával került összetűzésbe, miután azok vitatni kezdték a nő jogát arra, hogy a Villa Aurora nevű épületben élhessen – ám a konkrét kilakoltatás nem ezzel függ össze, hanem azzal, hogy milyen gazdája volt a nő a háznak. A Boncompagni Ludovisi család – amely arról is híres, hogy egyik elődjük volt XIII. Gergely pápa – évek óta pereskedik a villáért, amely az 1600-as évek eleje óta az övék, és amelynek árverését végül a bíróság rendelte el. A hercegné, aki kutyáival távozott a villából, az utcán várakozó újságíróknak elmondta, hogy úgy érzi magát, mintha egy szürreális filmben szerepelne.

A nő és Nicolò Boncompagni Ludovisi 2003-ban ismerkedett meg. A férfi egy olasz arisztokrata család leszármazottja, és a herceg megszólítást használta annak ellenére, hogy az olaszoknál hivatalosan már az 1940-es éve nincsen monarchia. A villát 2010-ben nyitotta meg a nyilvánosság előtt, és 2018-ban történt haláláig kisebb turistacsoportokat és történelemszakos diákokat fogadott benne, minthogy a ház történelme egészen XVI. Lajosig nyúlott vissza. A férfi végrendeletében úgy határozott, felesége élete végéig a házban maradhat, ha pedig fiaival közösen úgy döntenének, hogy eladják, a kapott pénzen egyenlő részben osztozzanak. Ám fiai máshogy gondolták: a férfi halála után megtámadták a végrendeletet.

Nem mintha lenne min vitázni: a villára nem sikerült vevőt találni, sőt, még érdeklődőt sem, pedig öt aukciót is  meghirdettek az ingatlan eladására, melynek irányára ennek nyomán erősen lecsökkent: a kezdeti négyszázhetvenegymillió euró helyett már száznegyvenötmillióért vihető. A villa értékét főként a Caravaggio-freskó emeli, amely egy második emeleti szoba mennyezetét díszíti. A 2,75 méter széles freskó a művész korai alkotása, Jupitert, Plútót és Neptunuszt ábrázolja. A maga nemében egyedülálló, mert az egyetlen mennyezeti freskó, amit a mester készített.

A „hercegnő” kilakoltatása ugyanakkor nem az örökösödési vitával függ össze: januárban azért rendelte el egy bíró a nő kilakoltatását, mert az ítélet szerint nem megfelelően tartotta karban az épületet, ugyanis az egyik falrésze leomlott, elzárva az egyik szomszédos utcát. Emellett azzal is vádolták a nőt, hogy nemhivatalos idegenvezetéseket tartott a villában. A hercegné ugyanakkor azzal védekezett, hogy a turistáktól beszedett pénzből a villa fenntartását akarta fedezni. Jó sok turistára lenne szükség a dologhoz: a becslések szerint mintegy tizenegymillió euróba kerülne a villa helyreállítása, az egyelőre nem világos, hogy ezt ki fogja fedezni.

A kilakoltatást személyesen nézte végig a herceg legfiatalabb fia, a Guardian szerint azt mondta, azért, hogy láthassa, ahogy végre megszabadul attól a nőtől. Szerinte apja nem volt eszénél, amikor a végrendeletet írta, és a villa valójában a testvéreié. Hangsúlyozta, hogy a villa felújításra szorul, szerinte a freskók is veszélyben vannak.

A kilakoltatott nőt valószínűleg az amerikai episzkopális egyház fogadja be pár napra, majd hazatér az Államokba, hogy megvárja a jogi hercehurca eredményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik