Kultúra

Rod Stewart egymillió dollárt utasított vissza, mert nem hajlandó Katarban fellépni

Daniel Leal / POOL / AFP
Daniel Leal / POOL / AFP
Az énekes Iránban sem adna koncertet.

A nyolcvan felé közeledő Rod Stewart közismert focibolond, így nincs abban semmi meglepő, hogy egy interjúban megkérdezik tőle azt is, kinek szurkol a hamarosan induló világbajnokságon, ha egyszer nemzeti csapata, a skótok kiestek. Természetesen nem az angoloknak, hanem a braziloknak szorít majd, de ennél érdekesebb válaszának az a része, ahol a házigazda országról, a sokat kritizált Katarról beszél:

Engem is hívtak fellépni 15 hónappal ezelőtt, több mint egymillió dollárt ajánlottak, de visszautasítottam. Nem volna helyes odamenni, ahogy Irán is tiltólistára került nálam a fegyverszállítások miatt

mondta a The Sunday Timesnak, ahol egyéb aktivista projektjei is szóba kerülnek: például amikor befogadott hét ukrán menekültet, vagy amikor kátyúkat tömött be, mert a Ferrarijával nem tudott normálisan közlekedni az utcán.

A katari vébé körül egy ideje tart már a vita, többek között az LMBTQ-jogok mellett többször kiálló David Beckhamet érte számos kritika, amiért borsos szerződést írt alá a homoszexualitást kriminalizáló katari állammal, vállalva, hogy a rendezvény arca lesz. Hasonló okokból zúdult kritika Robbie Williamsre is, aki a tervek szerint decemberben lép fel az öbölországban.

Rod Stewart amúgy nem rettentően finnyás a jól fizető haknik terén, az elmúlt években Magyarországon is többször adott magánkoncertet, a hírek szerint fellépett Bige László születésnapi buliján. és több jel mutatott arra, hogy Mészáros Lőrinc lagziján is énekelt tavaly ősszel.

A lovagi címet kapott rockikon színes pályafutásáról a 75. születésnapján emlékeztünk meg:

Kapcsolódó
75 éves lett az igazi bulibáró, aki sosem elégített ki matrózokat
Egyszerű brit munkáscsaládból vitte a lovagi címig, ám közben alaposan kivette a részét a szex, drogok, rock and roll-életmódból, és a nagybetűs Rocksztár szótári illusztrációjává vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik