Kultúra

Újra meghódítja Ázsiát a Bohemian Betyars, ami Észak-Korea határánál is zenél majd

Bohemian Betyars
Bohemian Betyars
Negyedszerre is elindulnak a távoli országok felé.

A hazai a speed-folk-freak-punk nagykövetei eddig háromszor tartottak távol-keleti koncertkörutat Japán, Kína és Dél-Korea érintésével, illetve többször jártak a Zandari Festa Showcase Festivalon, ami az ázsiai piacra való betörés egyik legfontosabb mérföldköve.

Rövidesen negyedszerre is elindulnak majd a nagy útra, hiszen tizenhárom állomásos ázsiai turnéba kezdenek, sőt, ehhez kapcsolódóan hamarosan az itthon tavaly megjelent Gubancos című albumuk is elérhető lesz a régióban – olvasható a zenekar a témában kiadott sajtóközleményében.

A tagokat saját bevallásuk szerint az ismertelen világ és kihívás vonzotta őket először a kontinensre, és ahogy mondani szokás, minden kezdet nehéz – így

első alkalommal a szöuli és sanghaji vad bulik után hatalmas kontraszt volt Japánban és Kínában néhol akár alvó embereknek játszani.

Tanulva a hibából hamarosan elkezdtek egy japán szervezővel dolgozni, aki pontosan tudja, hol és hogyan lehet megfogni a Bohemian Betyars közönségét, így a zenekar most két év kihagyás után tér vissza Ázsiába, ahol többek közt az Észak- és Dél-Koreát egymástól elválasztó demilitarizált zónában, a DMZ Peace Train fesztiválon is fellépnek majd.

Bohemian Betyars

Az esemény célja, hogy megmutassa, a zene miként segíti leküzdeni a politikai nézetkülönbségeket, a gazdasági egyenlőtlenségeket és az ideológiai konfliktusokat, ahhoz, hogy közösen elérjük a szabadság és a béke állapotát.

Dél-Koreában például fellépünk egy Jarasum nevű jazz-fesztiválon, ahol furcsamód már korábban is jártunk. Nem igazán értettük, hogyan kerültünk oda, de idén visszahívtak, ami szuper visszajelzés. Lehet a mi zenénk Koreában jazznek számít?

– teszi fel a kérdést Mihályfi Máté gitáros.

De itt még nem ér véget a különleges koncertek sora – idén végre fellépnek az Asagari Jam fesztiválon is, ahol korábban a szupertájfun miatt meghiúsult a koncertjük, az éjszakát pedig egy óvóhelyen töltötték.

Ezen kívül több klubban is megfordulnak majd, és a turnét a Fuji hegy lábánál található nagyobb városokban zárják. A korábbiakhoz hasonlóan most is biztosan újult erővel, rengeteg újszerű, jó vagy éppen bizarr élménnyel gazdagodva érkeznek majd vissza a hazai őszi klubszezonba, a halloweent pedig már magyar közönséggel ünneplik október 31-én a MORDÁI társaságában az Akvárium Klubban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik