A nyolcvanas évek langyosan fogadott, idővel azonban kultikussá vált fantasyje, A herceg menyasszonya meseolvasással kezdődik. Peter Falk játssza a habókos, mégis bölcs nagypapát, aki felolvassa A herceg menyasszonya című könyvet beteg unokájának. Ebben a napjainkban játszódó keretjátékban elevenedik meg a hercegnő és a lovászfiú álközépkori kalandja. Mikor a mese véget ér, a kisfiú arra kéri a nagypapát, másnap olvassa el neki újra. „Ahogy kívánod” – feleli a mesélő, titkok és varázslatok tudója.
Ez aligha meglepő a 77 éves George Millertől, aki legnagyobb sikereit éppen harmincöt-negyven évvel ezelőtt aratta, ugyanakkor, amikor a fantasy műfaja először vált igazán népszerűvé Hollywoodban. Amíg rendezői bemutatkozása, a szikár és kegyetlen Mad Max még inkább volt kisrealista bosszútörténet, mint posztapokaliptikus sci-fi, addig a sorozat harmadik része már egy teljhatalmú császárnő mesebeli birodalmában játszódott, mintha csak Max az ausztrál sivatagból átkóborolt volna egy Tarzan-regénybe.
Miller tehát, ha nem is háromezer, de bő harminc éve már vágyakozik a fantasy után, teljes pompájában azonban csak idén, a cannes-i filmfesztiválon bemutatott, és most a magyar mozikig is eljutó Háromezer év vágyakozásban ölelhette magához a műfajt. Kellett ehhez diadalmas visszatérése is a Mad Max negyedik részével, amely némafilmes westerneket idézően merész kaszkadőrmutatványaival emlékeztette a digitális trükköktől elkényelmesedett nézőket és alkotókat, mire képes valójában egy akciófilm. Miller a meglepetésszerű siker után leporolhatta régi tervét, a brit A. S. Byatt Dzsinn a csalogány szemében című novellájának adaptációját. Új filmje éppen az ellenkezője a Mad Max – A harag útjának: abban egy pillanatra sem fékeztek le a hősök, ebben viszont végig egy helyben rostokolnak.
A helyszín egy szállodai szoba Isztambulban, ahol Alithea, a középkorú angol irodalomprofesszor – a filmben narratológusnak mondják, de inkább mítoszkutatással foglalkozik – megdörzsöli a bazárban vásárolt, törékeny üvegcsét, kiszabadítva egy dzsinnt. Régóta tudjuk, hogy Tilda Swinton nemcsak pengeszájú drámai színésznőnek, hanem komikának is mesteri. Most is nagyon vicces, ahogy megdöbben az egész lakosztályt kitöltő, sötét bőrű óriás láttán – ahogy az ugyancsak Miller rendezte Az eastwicki boszorkányokban, a mesebeli figurák ezúttal is könnyűszerrel változtatják meg a méretüket. Miután a dzsinn kosárlabdázó méretűre töpörödik, megígéri Alitheának, hogy teljesíti három kívánságát. Ellentétben az Aladdin dzsinnjével, ez a másik a szabadulását bejelentő daltól szerencsés módon eltekint.
Alithea azonban nem akar kívánni, vagy legalábbis szeretné alaposan átgondolni a dolgot.
Hogy az irodalom felébreszti a vágyakat, régi témája az eredeti novellát jegyző Byattnek – leghíresebb regénye, a Költői szerelem címen filmre vitt Mindenem hősei közös verselemzés után kötnek ki az ágyban –, Miller viszont meglehetősen teátrálisan, széles gesztusokkal vezeti elő a romantikus vallomásokat.
A Háromezer év vágyakozás ugyanis, hasonlóan a klasszikus antológiákhoz az Ezeregyéjszaka meséitől a Canterbury mesékig, a szenvedély megannyi formáját és keserű következményét gyűjti csokorba. Idris Elba dzsinnje, bár varázsereje hatalmas, végső soron éppen úgy ki van szolgáltatva a saját vágyainak, mint Alithea, akit éppen a dzsinn iránt érzett szerelme ejt fogságba. És a dzsinn történeteinek szereplői is – Sába királynőjétől a szultán ágyasán át a kereskedő fiatal feleségéig – egytől egyik rabjává válnak a saját vágyaiknak. Ez a tanmesejelleg, valamint a zárt helyszínen zajló bölcselkedés kissé elnehezíti Miller filmjét. Nem unatkozunk annyira, mint az évezreden át a Vörös-tenger fenekén vesztegelő dzsinn, de van időnk szemlélődni.
Szerencsére Miller a látványosságokról legalább gondoskodik, ha az izgalmakról nem is. Kiváló operatőre, a Mad Max 4-et is fényképező John Seale megint markánsan átszínezi a képeket. A harag útjából ismerős sárga és barna tónusokat azonban mélyvörössel és türkizzel gazdagítja, a középkori Kelet egész színskáláját belezsúfolva a dzsinn történeteibe.
Miller vizuális érzékenysége és mesemondói lelkesedése gondoskodik róla, hogy a Háromezer év vágyakozást végső soron inkább bájosan naiv és régimódi fantasynek, ne pedig bizarr, ezoterikus giccsnek lássuk. Ám az így is, úgy is vitathatatlan, hogy Miller filmje mintha eltévesztette volna a saját idejét. Ne bánjuk: olyan rendező készítette, akinek senki számára nincs bizonyítanivalója, így időn kívüli mesékkel is bátran mer foglalkozni.
Háromezer év vágyakozás (Three Thousand Years of Longing), 2022, 108 perc. 24.hu értékelés: 6,5/10.
