Kisebbfajta moziünnep kerekedett egy augusztusi hétfő estén az egyik budapesti plázamoziban. A boltok, sőt az éttermek is bezártak már, mikor a Top Gun: Maverick eredeti nyelvű, felirat nélküli vetítése elkezdődött. Korántsem premierfilmről van szó, az új Top Gunt három hónapja játsszák a mozik. Ehhez képest a terem harmada megtelt, nagyjából harminc ember döntött úgy, hogy Tom Cruise-zal tölti a hétfő estéjét.
Az hagyján, hogy a világ számos országában, köztük a legnagyobb piacot jelentő Egyesült Államokban ez lesz az év legnézettebb filmje.
Ennél többről van szó. A Top Gun folytatása hazájában már most a hatodik legnagyobb bevételt elért film. Friss adatok szerint összesen 683 millió dollárért váltottak rá jegyet az amerikaiak, vagyis nincs már messze a toplista ötödik helyezettje, a 700 milliót kasszírozó Fekete Párduc sem (az Avatar 760 milliója talán már nem lesz meg). A globális bevételi listán jelenleg a 12. a Top Gun: Maverick, ami különösen megsüvegelendő teljesítmény annak fényében, hogy ideológiai, illetve politikai (háborús) okokból két óriási filmpiacon, Kínában és Oroszországban nem is vetítik a filmet.
Pontokba szedve igyekszünk megmagyarázni, miért robbanhatott ekkorát egy nyolcvanas évekbeli sikerfilm közel negyven évvel később elkészült folytatása.
1. Tom Cruise, az utolsó mozisztár
A Maverick egyik legfőbb vonzereje a főszereplője, aki az utóbbi években következetesen Hollywood és a moziipar védőszentjeként, utolsó bástyájaként állítja be saját magát. Amikor a Mission: Impossible hetedik részének forgatásán két stábtag megszegte a járvány miatti óvintézkedéseket, Cruise azzal a szöveggel üvöltötte le a fejüket egy kiszivárgott hangfelvétel szerint, hogy nem tehetnek ilyet, mert „mi vagyunk a kibaszott aranystandard”.
Később az új Top Gun promóciós körútján mindenhol elmondta, eszébe sem jutott, hogy a járványhelyzetben a mozik helyett streamingcsatornákon mutassák be a filmet. A sajtóban kialakuló imázs mindig is hozzájárult a sztárok filmjeinek értelmezéséhez, és a Maverick esetében, úgy tűnik, a közönség érzékelte, hogy Cruise kifejezetten az ő moziélményükért dolgozik. Ezt meg is hálálták a nézők: a színész egyetlen filmje sem ért el még ekkora bevételt, pedig a gazdag életműben ott az összes Mission: Impossible-epizód, a Világok harca és Az utolsó szamuráj is. A Koktélról nem is beszélve.
2. Nem szuperhősfilm
2010 óta hozzászokhattunk, hogy a bevételi listák élén rendre az aktuálisan legnépszerűbb műfaj darabjai, a szuperhősfilmek állnak. Az egész családnak szóló animációk mellett ezek a filmek mennek igazán eseményszámba: a garantált látványosságok miatt a nézők akkor is kifizetik a mozijegyet a legújabb Bosszúállók– vagy Pókember-filmre, ha a sorozatlogika miatt egy-egy szuperhősfilm önállóan nem is sikerül kiemelkedően jól.
A műfaj azonban erőteljesen behatárolja a saját közönségét. Főként tinédzser fiúk és fiatal férfiak nézik, és bár az utóbbi években egyre több a női néző – főleg az inkluzívabb Marvel-filmeken –, az átlagosan remekül teljesítő szuperhősfilmek között is ritka az olyan kiugró siker, mint legutóbb a Pókember: Nincs hazaút. Noha a Maverick sem kényezteti kifejezetten a női nézőket, a szuperhősök hiánya és a veterán Tom Cruise jelenléte mégis bevonzhatja a nőket, valamint az idősebb nemzedéket a mozikba.
3. Járvány utáni moziélmény
Ha már szóba került a Pókember: Nincs hazaút, a közönség reakciói alapján annál a filmnél is egyértelmű volt, hogy a járvány utáni – legalább részleges – felszabadulás élménye hozzájárult a sikerhez. „Ez hiányzott az életünkből” – írták rengetegen, és ugyanez a felhajtóerő működött a tavalyi év két másik kiemelkedően népszerű filmje, a Nincs idő meghalni és a Halálos iramban 9 esetében is. Ezeket a filmeket azonban jóval a Maverick előtt mutatták be, amikor sokan még nem merészkedtek vissza a mozikba. Talán ez is magyarázza, hogy a Top Gun a James Bond-filmnél és a Vin Diesel-es akciómozinál is sikeresebb.
4. Nosztalgia és retró
Mindeddig alig esett szó a Maverick minőségéről, noha művészeti szempontból sem érdektelen film. Na, nem kifejezetten jó: hasonlóan más régi sikerek friss folytatásaihoz, például Az ébredő Erőhöz, a Szárnyas fejvadász: 2049-hez és a Mátrix: Feltámadásokhoz, az új Top Gun is egyszerre újramesélése és folytatása az eredetinek. Újrahasznosítja a kiképzés történetét, és komoly forgatókönyvírói bűvészmutatványok révén eléri, hogy Cruise karaktere, Pete „Maverick” Mitchell kapitány nagyjából ugyanott tartson az életében, mint harmincöt évvel ezelőtt. Ám ezzel a megoldással az alkotók hangsúlyozhatják művük időtlen, pontosabban időn kívüli jellegét – erre máris visszatérünk –, és táplálhatják a Cruise imázsához illeszkedő állandóság, megbízható változatlanság képzeteit.
Kritikusunk, Jankovics Márton finom észrevétele szerint az időutazás élményéhez hozzájárul, hogy a főhős „egyre régebbi gépeket vezet a filmben: az űrsikló határát súroló csodagéptől indulunk, majd az F18-ason keresztül megérkezünk az első film által ikonikussá tett F14-esig, hogy végül egy második világháborús propelleres repülővel repüljünk el a naplementébe”.
5. Virtuális valóság
Nosztalgikus hangütése és a lankadatlanul népszerű „nyolcvanasévek retró” mellett a Mavericknek akad még egy különös vonása, ami eszményi eszképista szórakoztatássá avatja a filmet.
Ez annak fényében még feltűnőbb, hogy nem messzi-messzi galaxisokban vagy Westeroson kibontakozó, fantasztikus történetről van szó, hanem olyanról, ami napjaink Amerikájában játszódik – elvileg. Gyakorlatilag viszont a Top Gun kiképzőtábor tökéletesen zárt világ, amelyben színesebbek a naplementék, tisztábbak a férfibarátságok és készségesebbek a pultosnők, mint a valóságban, az ellenségnek továbbá nincsen neve, sem arca.
Ebből a szempontból a Maverick meglehetősen hasonlít Joseph Kosinski rendező első nagyjátékfilmjére, a Tron: Örökségre, amely egy számítógépes játék virtuális valóságában játszódott. Más tekintetben a rendező a háttérbe húzódik: az eredeti filmet jegyző Tony Scotthoz képest a stílusa visszafogottabb, jóformán láthatatlan. Ezúttal vagy elmaradnak Scott védjegyszerű, klipes montázsai, vagy szolgaian másolja őket a folytatás (az amerikaifoci-jelenetben).
