A hetvenes évek a bűnügyi sorozatok példátlan felfutását hozták, először Amerikában, aztán éppen az amerikai kollégák népszerűségének hatására máshol is megszállták a televíziókat a rendőrök és magándetektívek. Bár Európában a magándetektívek mellett a rendőrökről szóló filmek vagy sorozatok sem számítottak ritkaságnak, addig Amerikában a rendvédelmi szerveket sokáig inkább korrupt és használhatatlan társaságként ábrázolták.
Hódítanak a rendőrségi sorozatok
A helyzet az ötvenes évektől kezdett megváltozni, és ebben úttörő szerep jutott a Dragnet című sorozatnak, melynek főhőse a Los Angeles-i rendőrség nyomozója volt, és a sorozat alkotója, Jack Webb a lehető legvalósághűbb képet akarta mutatni a rendőrök munkájáról. Ennek azonban ára volt, és míg Webb valódi rendőrautókat, sőt, rendőröket kapott a sorozatba statisztának, továbbá a rendőrség szakértői segítették tanácsaikkal a forgatókönyvírókat, utóbbiaknak arra is lehetőségük volt, hogy kihúzzák, ami a rendőrséget szerintük rossz színben tünteti fel. Így jelent meg a színen a becsületes zsaru figurája, aki elkötelezett a társadalmi rend védelme és a rosszfiúk féken tartása mellett, és a Dragnet sikere következtében egyre több és több lett belőlük.
Követte is a Dragnetet a Highway Patrol, aztán jött sorban a Naked City, az Ironside, az Adam-12, a Hawaii Five-O és a többiek, és nekik köszönhetően a hetvenes évek elejére a rendőrségi drámasorozat (police procedural) a krimi legnépszerűbb alműfajává nőtte ki magát. Sőt, külön sorozatot kapott az FBI is (The FBI, illetve a szövetségiek harmincas évekbeli munkásságát bemutató The Untouchables), és idővel arra is gondjuk lett a producereknek, hogy az ellenkulturális közeget is bemutassák, mint a The Mod Squad című sorozat, melynek három főhőse lázadó, problémás hippiből lett álruhás ügynök (az egyikük ráadásul fekete volt).
Ez utóbbi vonulat hozta el Kojaket, a nyalókás, kopasz hadnagyot is, ugyanis az első, önálló tévéfilmet (The Marcus-Nelson Murders), melyben feltűnt, egy megtörtént bűneset, a Wylie-Hoffert gyilkosság ihlette, melyben először tévesen egy fekete férfit ítéltek el a két fehér nő meggyilkolása miatt. Az intézményi rasszizmust bemutató történetéből Abby Mann csinált tévéfilmet, aki korábban Oscar-díjat is kapott az Ítélet Nürnbergben című film forgatókönyvéért. Mann teremtette meg tehát Kojak figuráját, aki amellett, hogy a rend elkötelezett őre volt, a New York-i görög közösség büszke tagja is. A hadnagyot a Wylie-Hoffert gyilkosságon dolgozó több nyomozó, ügyvéd és újságíró alakjából gyúrták össze, és ugyan Mann eleinte Marlon Brandót szerette volna megnyerni a szerepre, végül Telly Savalas mellett döntött. Az akkor 51 éves színész ugyan feltűnt előtte jó pár klasszikus filmben, így játszott Bond-gonoszt (Őfelsége titkosszolgálatában), látható több háborús filmben is (A halál ötven órája, A piszkos tizenkettő, Kelly hősei), és egyik első komolyabb filmszerepéért (Az alcatrazi ember) Oscarra is jelölték, mégis Kojakként emlékszik ma már rá a világ.
A kopaszság dicsérete
Bár a közvélekedés szerint menet közben került a láncdohányos Savalas kezébe a védjegyévé váló nyalóka a cigi helyett, Mann szerint az ő ötlete volt, mint ahogy a nyomozó számos személyiségjegye, így az elnyomottak melletti szolidaritás is. Ám ahhoz, hogy Kojakből sorozathős lett, már nem sok köze volt Mann-nek, akit továbbra is a polgárjogi és társadalmi kérdések foglalkoztattak inkább, ám a CBS inkább egy hagyományos, zord hangulatú krimisorozatot szeretett volna. Így hiába tüntetik fel Abby Mannt a sorozat alkotójaként, ő leginkább a főhős figuráját alkotta meg, sorozatot már régi iparági motorosok csináltak belőle, mint Jack Laird vagy Matthew Rapf, akiknek komoly televíziós rutinjuk volt.
Maradt azért valami Kojak alakjában a szociális elkötelezettségből is, hiszen a hadnagy szolidáris a társadalom alsóbb rétegeit képviselőkkel, és gyakran hangoztatja is, hogy ő is a környéken nőtt fel, ezekkel az emberekkel egy háztömbben. Sőt, a Kojakban sokszor az establishment tagjai az igazi bűnözők, mint a korrupt rendőrök. A fiktív 11. körzetben dolgozó Kojak ezért a leginkább a saját beosztottjaival kemény, és méltatói szerint a legjobb epizódok a korabeli kínálathoz képest kiemelkedően realisztikusan mutatják be a rendőri munkát. Ettől még a sorozat első számú vonzereje maga Kojak, azaz Savalas: abban az időben, amikor a tévés nyomozóknak egy fő külső tulajdonsága volt (az Ironside főszereplője kerekesszékes volt, a Cannon főhőse túlsúlyos, Columbo pedig gyűrött ballonkabátban járt), a kopasz nyomozó volt az egyik legnagyobb siker. Pláne, hogy akkoriban még ritka volt a borotvált fejbőr, és Kojaknek még ott volt pluszban a nyalóka is, no meg a már-már piperkőcösen divatos öltözködése (az első részben mondja el, hogy fiatalon megfogadta, nem akar többet a bátyja levett ruháiban járni). Sőt, Kojaknek a dumája is elsőrangú volt, általában a kollégáival való, néha tornaöltöző-hangulatú viccelődés felelt a sorozat humoráért is.
Bár megvoltak az állandő főszereplők – köztük a Telly öccse, George Savalas alakította Stavros nyomozó (magyarul Fürtöske), aki Kojak kedvenc céltáblája a sorozatban –, sőt, a Kojak a vetélytársaihoz képest karakterközpontú sorozatnak is számított, a sorozat elsősorban Savalas jutalomjátéka volt, ő maga pedig a korszak legnagyobb sztárjai közé emelkedhetett a sorozatnak köszönhetően. Feltűnnek egyébként fiatalon olyan későbbi sztárok is ellenfélként a sorozatban, mint Sylvester Stallone, Harvey Keitel vagy Richard Gere.
Az 1973 tavaszán bemutatott pilot epizódból őszre lett sorozat, és az első három évadában rendre a legnézettebb amerikai sorozatok közé tartozott, ám aztán a nézettség csökkeni kezdett, és végül az ötödik évad után a CBS úgy döntött, nincs tovább. Csakhogy Kojak addigra már korántsem csak az amerikai nézők kedvence volt, hanem világszerte ő lett az egyik legikonikusabb tévés zsaru. Sőt, az intellektuálisabb Columbóval szemben a kemény, utcai vagány Kojak lett az igazi amerikai zsaru mintaképe.
Kojakre várva
Magyarországon 1976 őszén egy interjúból már kiderülhetett, hogy mi sem maradunk Kojak nélkül. Az apropót egy vitasorozat szolgáltatta a tévés krimikről az Új Tükörben, melyet Kristóf Attila indított, aki kifogásolta a Magyar Televízió által beszerzett krimik minőségét. Erre reagált Dobos István, a Magyar Televízió Filmfőosztályának helyettes vezetője, aki szigorú ítéletet mondott a műfaj felett (bár mellesleg odaszúrt a szocialista tévéknek is, mondván, hogy A tavasz tizenhét pillanatán kívül nem készülnek értékelhető sorozatok a vasfüggöny mögött): „Óriási mennyiségben készülnek krimisorozatok, tele szadizmussal, horror-elemekkel, s ráadásul minden ötletből ezerszer facsarják ki a forgatási lehetőségeket. Nem tudnak már mit kitalálni. Kétszáz részben nyomozott egy amerikai filmsorozatban a tolószékhez kötött detektív. A legújabb találmány a vak nyomozó” – szúrt oda Dobos István az Ironside-nak (a vak nyomozó a Longstreet című, egy évadot megért sorozat volt). De azért jó híre is volt a magyar tévénézőknek:
Jön Kojak. A montreali olimpián Vitray Tamás egyszer így szólt: most elterelődött a figyelem a pályákról, mert a nézőtéren megjelenít Kojak, a népszerű tévésorozat főszerepét játszó színész. Ez az amerikai sorozat már két-három éve kering a világban. Eddig nem tudtunk olyan epizódokat kiválogatni, amelyek a mi ízlésvilágunknak megfelelnének. Most sikerült összeszedni tizenhármat, s ezeket hamarosan műsorra tűzi a televízió.
Ez a nyilatkozat egyrészt magyarázat lehet rá, miért maradtak ki világszerte népszerű sorozatok itthon, miközben például az egy évadot megért, A bűvész című krimit előbb láthatták a nézők itthon, mint mondjuk Kojaket. Másrészt fényt derít az MTV korabeli gyakorlatára is, mely már a Columbo vagy az Alfa holdbázis esetében is hasonlóan történt, azaz nem foglalkoztak az évadok teljességével vagy időrendiséggel, hanem korlátozott számban vásároltak epizódokat. Dobos ráadásul az interjúban vissza is utasítja, hogy anyagi okokból döntenének így. Így hát a Kojak is az első évad 17. epizódjával indult Magyarországon, 1977. november 19-én, majd a további részek is főleg az első, illetve a harmadik évadból kerültek ki, teljesen véletlenszerű sorrendben. Ez sem akadályozta meg a Kojak általában szombat esténként sugárzott részeinek népszerűségét, de a Lobogó cikke jelezte, hogy ez korántsem egyedi jelenség:
Fantasztikus sikerére mi sem jellemzőbb, mint például hogy Shuichiro Moriyama japán színész, Kojak szinkronhangja, tökkopaszra borotváltatta a fejét. Mexikóban a fiatalok telemázolják a falakat a nevével. Angliában az ő portréjával díszített trikóért horribilis összegeket fizetnek. Hollandiában mindent el lehet adni, ha az ő nevével hirdetik, ő ma a legnépszerűbb zsaru a világon.
A gépiesen modern nyomozó
A magyar kritika persze szokás szerint nem esett hasra a világhírtől. Rózsa László a Népszabadságban például egy teljes íráson keresztül nem tudott napirendre térni Kojak kopaszsága felett, bár a végén kiderül, valójában erkölcsi kifogása van vele szemben, de hogy pontosan miért, az a cikkből sajnos nemigen derül ki. Lőcsei Gabriella először csak a csalódottságának adott hangot, ám a következő évben már feketén-fehéren azt írta, Kojak megbukott Magyaroszágon: „Nem szerettük meg annyira, mint sete-suta kis kollégáját, Columbót, nem rajonganak érte akként lányok-asszonyok, mint a fensőbbséges mosolyú Roger Moore-ért és a kedves csirkefogó Tony Curtis-ért, hogy öregebb európai kollégáinak, Maigret-nek és az NSZK- ben Keller felügyelőnek sikereihez ne is hasonlítsuk Kojak kétes tündöklését.” A Magyar Nemzet kritikusa szerint ez azért lehet így, mert Kojak „gépies pontossággal és gépies jellemmel cselekszik. Ember volta elbújik motorikus modernsége mögött, legfeljebb néhány »kincstári« szóviccre és néhány közhelyre bukkan elő.”
Hasonló véleményen volt Hegyi Gyula is, aki szerint
a Columbo »trónörökösének« szánt Kojak gyakorlatilag megbukott a vizsgán: nagy elődeivel szemben vele nem azonosult igazán a néző. Nehéz lenne megállapítani, mennyiben játszott ebben közre a sorozat néhány valós hibája, s mennyiben az a tény, hogy Kojak minden eddigi hősnél jobban beleépült a mai amerikai realitásba. Annyi bizonyos, hogy epizódjait nemcsak nálunk, de Nyugat-Európában is bizonyos csalódással fogadták
– írta a Magyar Hírlapban.
Hogy azonban ez mégsem egészen biztos, hogy így történt, arra több jel is utal. Például az Ifjúsági Magazin értékítéletet sem mellőző korabeli cikkéből kiderül, hogy megjelentek a Kojak képével díszített szatyrok: „Megtörtént ez már az utóbbi években több tv-csillag esetében is. Különben sem az állami ipar készíti. Akik viszont vásárolják, azok a fiatalok, s bizonyára azért, mert számukra valamiért rokonszenves ez a tv-szereplő. Aki valójában, bármilyen kitartóan és ügyesen nyomoz is, fennhéjázó, gúnyolódó, visszataszító éppen a munkatársaival való viszonyában.”
De ez még semmi ahhoz képest, hogy 1980-ban a magyar mozik bemutatták Szalkai Sándor Kojak Budapesten című filmvígjátékát, melyben Kojaket szinkronhangja, Inke László alakította, és melyben kiderül, a felügyelő valójában magyar származású, és korábban Kócsag II. tizedesként szolgált a Rákóczi téri rendőrőrsön. A krimiparódia az év legsikeresebb hazai filmje lett (652 ezren váltottak rá jegyet), nem utolsósorban pedig az örök karakterszínész, Inke László egyetlen komolyabb filmes főszerepe is volt egyben.
(Ezen az sem változtatott, hogy ma már csak Koncz Gábor hangján hallhatjuk magyarul Kojaket.)
De ugyancsak Kojak hazai népszerűségét támasztja alá, hogy a mai napig Kojak-nyalókának hívják a gömb alakú nyalókát (most már hivatalosan is), és a későbbi nemzedékek ha mást nem is, azt azért tudják Kojakről, hogy egy kopasz nyomozó volt, miközben Maigret vagy pláne Keller felügyelő már teljesen kikopott az emlékezetünkből.
A Kojak-nosztalgia örök
Kojak igazi televíziós ikon lett az idők folyamán, akit megpróbáltak többször is feltámasztani: a nyolcvanas években még Savalasszal készült pár Kojak-tévéfilm, de ezek már nem tudták visszahozni a korai népszerűséget, majd 2005-ben készült egy remake is, Ving Rhames főszereplésével, de csak egyetlen évadot ért meg. Sőt, még most is vannak tervek egy új Kojak-filmről, melyben Vin Diesel alakítaná a nyomozót, ám az utóbbi években nem történt előrelépés az ügyben.
Bár Telly Savalas 1994-ben, 72 éves korában meghalt, Kojak figuráját minden idők egyik legemlékezetesebb tévés karakterének választotta a TV Guide, a sorozat pedig rendre ott van a minden idők legjobb tévés krimisorozatai listáin. A Kojak nyilván a 70-es évek terméke, de ahogy a Guardian írta az újrakiadásakor:
Rendőrségi drámaként azonban a Kojak tagadhatatlanul lebilincselő, annak ellenére, hogy a cselekmény nagy súlyt fektet az eljárásrendre: szembesítésekkel, megfigyelésekkel, papírmunkával és rengeteg, telefonfülkéből indított hívással.
És itt lehet a Kojak hazai kritikai megítélésének a titka: a sorozattól klasszikus, rejtvényfejtős krimit vártak, miközben a police procedural műfaj már egész másról szólt, és folyamatában mutatta be, hogyan történik a bűnüldözés maga. Vagyis a Kojak bűne az lehetett, hogy minden filmes túlzása ellenére is túlságosan törekedett a valóság bemutatására – a nézők többségét azonban nagyon is érdekelte az otthonukba elhozott New York-i valóság.
A cikksorozat korábbi részei itt olvashatók. A cikksorozathoz az Arcanum Digitális Tudománytár nyújtott segítséget.
