Kultúra

Nem: Jobb kémlelni a felhőket, mielőtt előbújik mögülük a rettenet

UIP-Duna Film
UIP-Duna Film
A Tűnj el! és a Mi magasra srófolta az elvárásainkat, harmadik filmjében pedig Jordan Peele még nagyszabásúbb történetet mesél. Horror? Sci-fi? Western? Egy összeesküvés-elméletektől megbetegített, gyanakvó társadalom rajza? Ez mind a Nem, és talán nem is meglepő, hogy a szerteágazó cselekmény végül hagy némi hiányérzetet. A cél viszont alighanem éppen ez volt. Kritika.

Aki nem látta Howard Hawks és Christian Nyby 1951-es, klasszikus inváziós sci-fijét, az utolsó mondatát az is hallotta. A Thing From Another World végén ugyanis a riporter figyelmezteti hallgatóit: „Figyeljétek az eget!”. Földönkívüliek fenyegetéséről beszél, de 1951-ben minden amerikai néző értette, miről van szó valójában: a szovjetekről, akik bármikor rakétákat szegezhetnek Amerikára.

Talán maga Jordan Peele is úgy gondolja, nem minden alap nélkül, hogy küszöbön áll az új hidegháború. Friss rendezésében, a Nemben legalábbis megint az eget kell figyelni, mint hetven évvel ezelőtt, mert onnan jön a baj.

Akik figyelnek: OJ (Daniel Kaluuya) és Em (Keke Palmer), a meglehetősen feszült viszonyt ápoló testvérpár, akik családi üzletként lótenyészetet üzemeltetnek valahol a kaliforniai prérin, messze mindentől, de éppen elég közel Los Angeleshez, hogy néha filmforgatásokra adják bérbe a lovaikat. Az eget pedig azóta figyelik, hogy apjukat megölte az odafentről lehulló, az idős farmer koponyájába fúródó pénzérme.

UIP-Duna Film

OJ és Em tehát gyászolnak, miközben alig tudják fenntartani a farmot: a férfi egyesével adogatja el lovaikat a közelben működő vadnyugati cirkusznak, húga pedig legszívesebben a földjüktől is megszabadulna, ha a cirkusz vezetője (Steven Yeun) elég jó árat ajánl érte. Mindezek a hétköznapok nyűgei közé tartoznak, a felhőjárás viszont korántsem hétköznapi a Haywood-farm felett. Mintha lenne valami odafent, ami megőrjíti a lovakat, és összezavarja az embereket. Em szerint le kellene filmezniük, hátha sok pénzt kapnának a felvételért. Akár Oprah műsorába is bejuthatnának vele.

A Nem legrokonszenvesebb vonása a karakterek otthonos kisszerűsége. Sokáig nem tudni, mivel is néznek szembe – földönkívüliekkel vagy csalókkal, esetleg saját traumájuk torzítja el a valóságérzékelésüket –, de Em és OJ megmaradnak igénytelen embereknek, a szó jó értelmében. OJ csak szeretné elvégezni a munkáját, Em pénzt keresne, és a hozzájuk csatlakozó, felhőleső társaság tagjaiban is megvan ugyanez az egyszerűség, az elektronikai szaküzlet ufóhívő eladójától kezdve a saját művészetével roppant elégedett, amúgy Hollywood-alsón alibiző operatőrig. Mind illenek ide, a lepusztult, kifakult vadnyugati díszletbe, ami valaha az Egyesült Államok jelképe volt, Peele pedig ma is szimbolikusnak látja. Egy széteső társadalom tagjai ténferegnek itt, akik abban sem értenek egyet egymással, hogy mi is az, ami körülveszi őket.

UIP-Duna Film

A borzalmak villanásszerű megelőlegezéséből meg a popkulturális utalásokból is érezzük, hogy az író-rendező nagyszabású allegóriában gondolkodik.

A Nem az összeesküvés-elméletek dramaturgiája szerint épül fel: semmi nem az, aminek látszik, és mindig akad, aki többet tud arról, mi történik velünk valójában. A Peele számára is nyilvánvalóan szép emlékű X-akták sorozatban ez a mindentudó figura a Cigarettázó Férfi volt, a Nemben viszont leginkább egy véreskezű csimpánz titkos tudására lennénk kíváncsiak.

A csimpánznak azonban mindössze két – igaz, tökéletes – jelenet jut, mint ahogy kifejtetlen marad a cirkuszigazgató, Jupe története is, a megszállottnak mutatkozó operatőréről nem is beszélve (utóbbit a túlságosan régen látott, nagyszerű Michael Wincott alakítja szépen lebarnulva).

Peele filmjeit szokás „poszthorrornak” nevezni, utalva rá, hogy a rémületkeltés mögött magasztosabb szándék lapul: a rendező társadalmi allegóriákban gondolkodik, és a horror örvén az Egyesült Államokat mind a mai napig mételyező rasszizmusról (Tűnj el!) meg a kizsákmányolt néprétegek elkerülhetetlen lázadásáról (Mi) tudósít. A Nemből sem hiányzik a történetnek ez a rétege, ám talán itt a legtolakodóbb és a leginkább semmitmondó egyszerre.

Kapcsolódó
Az igazi horror ma már nem megijeszt, hanem a bőröd alá kúszva nyomaszt
Megújulóban van az egyik legnehezebben megújítható műfaj: véres apácák helyett napfényben táncoló szekták jelentik ma a vérbeli horrort – igaz, nem mindenkinek.

OJ és Em a filmtörténet első kaszkadőre örökösének mondják magukat, annak a férfinak, aki Eadweard Muybridge mozgóképpé összefűzött, híres fotósorozatán a ló nyergében ül. Muybridge neve fennmaradt, a fekete zsokéé természetesen nem – magyarázza Em egy reklámfilm fehér stábjának. Peele rámutat, hogy a fekete filmesek már a mozgókép hajnalán szót kértek maguknak, csak nem kaptak, mint ahogy a történet westernfilmekbe illő színtere is merőben jelképszerűvé válik azáltal, hogy fekete és nem fehér cowboy-ok a főhősök.

UIP-Duna Film

A Nem tehát gazdag utaláshálót sző, felvetett szempontjai továbbgondolásra érdemesek, ám Peele nem vállalkozik rá, hogy közelebb merészkedjen a megnyitott kapukhoz.

Filmje science fictionnek és horrornak ugyanúgy mondható, de a western motívumaival is zsonglőrködik, miközben az összeesküvés-elméletektől, társadalmi gyanakvástól és elmagányosodástól beteg társadalom rajzát is felvázolja. Mindez túl sok és túl kevés egyszerre.

Amíg a Tűnj el!-ben és a Miben egységbe szervesültek Peele metaforikus történetei, addig ezúttal úgy érezni, nincs, aki tartsa a gyeplőt. Legyünk nyugodtak, a hatás szándékos. Többé-kevésbé közönségbarát módon fogalmazó, korábbi filmjei után a rendező tett egy lépést a művészfilmes elbeszélésmód felé, mintha talpraesett főhősei helyett inkább a lehetetlen lefilmezésére vállalkozó, vakmerő operatőrben pillantaná meg a saját tükörképét.

Nem (Nope), 2022, 130 perc. 24.hu értékelés: 7,5/10.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik